Honművész, 1834. július-december (2. évfolyam, 53-104. szám)
1834-10-19 / 84. szám
667 A’ Kandyak azonban fénymázzal (Lack) fára felette jól és ragyogón festenek. E’ festéket így készítik, vesznek gummi fénymázat, melly a’ szigeten nagy mennyiségben találtatik , azt az üllőn kásává törik, ’s ekkor egyéb porrá tört festékekkel vegyitik. Ezen keveréket verés és kavarás által igen, összevegyitik, azután belőle kis golyócskákat csinálnak. Ha azután használni akarják, folyóvá teszik, ’s pálmalevelek segítségével a’ gummit mint a’ viaszt reá rakják. Ezen már soha Se hull le,’s igen finomra simitathatik. Ha Európában ismeretes volna, hintákra , csézákra ’s egyéb illyesekre sikerrel lehetne használni. A’ művész álma. Hogy hajdan madonnák és szentek képeik jelentek-meg a’ fesztészek előtt, ’s ezek azokat lefestették, azt a’ legenda mondja. — Itt még több van : igazság a’ megfoghatlannak leple nélkül! — Gregért, egy jeles képírót Hamburgban egykor major és ennek húga meglátogatván , a’ művészt arra kérék, hogy az őrnagynak (a majornak) nemrégiben megholt feleségét festené le, még pedig egyedül szóbeli előadás után, minthogy még csak árnyéklatban se volt meg képe. Cröger az asszonyt soha se látta; a’ sürgető kérőnek tehát kinyilatkoztató, hogy kérelmét teljesítenie lehetetlen volna. Amazok erősen megmaradtak kérésök mellett, ’s vetélkedve iparkodtak leírni a’boldogultnak termetét, vonásait, színét ’s a’ t. Noha a’ művész még mindig vonakodott, még is még azon estve írásban is elküldék neki a’megholtnak leírásán A’ művész mélyen megilletődve az özvegy férjnek fájdalmától , olvas — újra olvas, részvétele nő — phantasinja felébred ; de nyugodt átgondolás őt, a’ próbálattól vissza inti. — A’ művész elalszik, ’s álmában egy kép jelen meg előtte, t. i. a’ boldogultnak képe, éppen ollyan, mint előtte leírták. Ő felébred csak nem hideglelős állapotban, de ismét elalszik, ’s az álomkép — újra megjelen búskomoly állásban, fejét karjára támasztva. Gröger sebesen felugrik ágyáról, a’ látott képet levázolja,’s arczvonásait a la prima ki is festi éppen úgy, mint lelki szemeivel látta. A’ lehetetlennek látszott lehetséges len. Midőn másnap a’ major húgával újra megjelent kéréseit ismételni, felette megvoltak lepetve a’ képnek felettébbi hasonlatosságán. Hasonlóképp ítéltek más személyek is, kik a’ boldogultat ismerék.