Honművész, 1835. július-december (3. évfolyam, 53-104. szám)
1835-10-18 / 84. szám
671 el, 's ime ezért haragszom én az ódik ödik igékre olly „rettenetesnagyon“ , mert lám még csak egy játékszín se tudott elkészülődni ! Hát azt tudjátok-e, kedves atyámkal, mért építjük azt kívül a’ városon? No hát, hogy a’ város idővel belé menjen, lám a’ Németek is így okoskodtak az övékével. Azért hát ne is szomorkodjatok, hogy a’ városon kívül leszünk, hiszen a’ Németeké is külvárosban van. Hát azt tudjátok-e, kedves atyámfiai, hogy játékszínt akarván építeni, nem épitünk-e sóraktárt? Sokan hiszik, de én semmit sem akarok hinni. Igaz, hogy sóra borsra nagy szükségünk , kivált színjáték íróink keszőcze leveseire nézve; — de színházunkból azért sóház még se lesz, ’s tudjátok miért? mert a’ németből ma holnap operaház leend ; egy operaházat és egy szinházat pedig csakugyan könnyebb megtartanunk, mint két szinházat, az az: két kakast egy dombon. De hogy még is sóraktárrá ne változtassa által a’ részvétlenség tündére varázspálczájával színházunkat, tudjátok-e, mit kell tennünk kedves atyámkal ? Egészen ellenkezőt, mint eddig tettünk. Sokan közületek kedves atyámkai kettőn panaszolkodának, 1-ez hogy a’várat mászni felette terhes dolog,’s tüdőveszélyt okozhatna. 2-er hogy télen által hid nem lévén a’ Dunán könnyen átfázhatnátok. Aha’ ti tüdőtök nagyon is jó, hivatkozom a’ tüdőpróbakövére , a’ tetemes hegyvirányra (hajdan Svábhegy), mellyet hetenként kétszer is megjártatok. Megfázni pedig hogyan tudnátok ti, kik már úgy is jéghidegek vagytok minden nemzetiség iránt? Nem tüdőveszély, nem meghűtés félelme tartoztatott titeket vissza, hanem ti tartoztattátok vissza tüdőtöket, ’s igy természetes , hogy meghülétek. De ime kedves atyámkat, már ezután se várhegyet nem kell másznotok, se meghűléstől félnetek; vallyon fogtok-e hát a’ magyar színházba menni? Azt a’ kis sarat, melly talán elijesztendőne, higyyétek nekem, szives lesz városunk előjárósága a’ Zrínyitől egész a’ színházig szép csinos kövezettel felcserélni. (?) A’ német színházon kedves atyámfiai jelképül, mint tudjátok, egy kaszás Szaturnus és kilencz Múzsa ’s egy deák felírás ragyog. Az öreg kaszás kedves atyámfijai nálunk könnyen azon gondolatra bírhatná az ember fijait, mintha ide kasza ’s kapával lehetne jönni; a’ deák szó pedig holt nyelv leven , majd azt gondolnák az emberek , hogy vagy mi haltunk meg , vagy oda benn az öt declinatiót tanítják. De hát tudjátok-e kedves atyámfiai, mit kellene nekünk a’színház homlokfalára tétetni? Mindent, mindent csak ollyat ne, mi kapára vagy kaptára emlékeztet!