Honművész, 1836. július-december (4. évfolyam, 53-104. szám)
1836-09-18 / 75. szám
KÖLTÉSZET. A’ szép halott. Szép leányka alszik, Életét korán Játszva el szerelme ’S léte gyöngyszakán ; Alszik ’s még mosolyg az Élet arczain , ’S még a’ régi báj leng Bárson ajkain; Szőke fürtjein csügg Halvány rózsaszál, Rozmarin kezében Nászviráginál; A’ halál mosolygva Szivreményiben Lelte őt ’s ölé el Legszebb éviben. ’S most belép a’ mátka, Lelke vádjitól Kisztve, és űzetve Keble harczitól: Megfeszült szemekkel, Mozdulatlanul Néz , tekint a’ lányra , ’S lelke felzudul. „Mért mosolygsz felettem , Hitszegő felett, Szép leány! ki téged Rég elfeledett ? Huh! te szép menyasszony ! Gúny az , nem mosoly, A’ mi ajkidon leng ’S rajtuk szétomol; Kínomat mosolygod , Azt, a’ melylyel én Hitszegő vesződöm Rút bűnöm jelén