Honművész, 1839. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)
1839-01-03 / 1. szám
„Meddig honfi vért ereszt — Úgy mond — honfi kar , Nem lehet nagy és dicső Nemzet a’ magyar, Béke-árnyban fejlenek : Művészet ’s erény; Mig a’ hon csak elvadul , Párt dúlván terén.“ „Átok leng olly nemzeten, Melly pártokra vál, Guny-tárgy, míg él, ’s ha kivel a Sírján guny-jel áll. Egyesülj hát a Magyar, És kerüld a’ bajt!“ — ’S a’ szónok lecsendesült ; A’ nép felsohajt, Géza szivét e’ beszéd Mélyen hatja meg; Homlokán bú ül, szemén RészVét gyöngy rezeg , És valóján gondolat Szép ’s nagy villanát: Tróntáldozva ment’ni meg Párttól it’ hazát. Mint szivárvány a’ borús Égnek sarkinál. Bús népe közül diesön Lép ki a’ király; Keblében tervet visel Békét érlelőt. — Szolgaként letérdel a’ Szent oltár előtt. Tán panasszokat rebeg? Vagy kér átkokat A’ bősz pártra, melly vadul Zajg a’ trón miatt ? •— Nem könyörgö átkokért. Nem rebeg panaszt! Van súlyos villám-vasa Tönkre zúzni azt. Áldozat, nagy és jeles, A’ mit most művel, A’ hondúló férfival Egyességre kel.