Honvédségi Szemle 1961/2

1961 / 12. szám - TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA - Nagy István György mérnök: A rakétafegyverek újabb fejlődése

tudományos technika A rakétafegyverek újabb fejlődése Nagy István György mérnök A rakétafegyverek az elmúlt 25—30 esztendőben komoly fejlődésen mentek át. Ez a fejlődési folyamat különösen a legutóbbi években gyorsult meg. Az elért ered­mények technikai részletei általában csak akkor kerülnek a nyilvánosság elé, amikor a közzétételük katonai érdekeket már nem sért. Ennek ellenére a rakétafegyverek fejlődésére következtetni lehet az űrkutatás területén az utóbbi évek folyamán elért sikerekből. 1957. október 4-e, az első szjeutnyik felröpítése óta eltelt négy esztendő alatt közel száz mesterséges égitestet indítottak el eredményesen. A rakétatechnika fejlődését legjobban talán az a tény jellemzi, hogy az első szputnyik 83 kilogrammos tömegé­vel szemben a Venus-rakéta startja egy­ 6,5 tonnás mesterséges holdról történt. 1957-ben még csak gondolni sem lehetett arra, hogy a szputnyikot visszahozzák a földre. Igen nagy eredmény volt ekkor, ha a messzehordó rakéták robbanófeje elérte a célját, vagyis a sűrűbb légrétegekbe való belépése alkalmával nem puszult el. Ma már a visszatérési probléma teljes mértékben megoldottnak tekinthető. Nem csekélyek a rakéták irányítási pontossága tekintetében elért újabb eredmé­nyek sem. Az ötvenes évek közepetáján, a messzehordó rakéták szórása a célban a hatótávolság 1 százalékára volt becsülhető, vagyis 5000 km-en — abban az időben nem lehetett nagyobb hatótávolságról szó — a célterület 50 km-es körzetében ért a rakéta robbanófeje földet. A legutóbb értesülhettünk arról, hogy az újabb csendes­óceáni szovjet rakétakísérletekben 12 000 km távolságon a szórás 1 km-en belül volt. Azt mondhatjuk, hogy a mai rakéták irányításának pontossága nemcsak kielégíti, hanem messze meghaladja a hadászati, illetve a harcászati követelményeket. Új típusú irányított lövedékek jelentek meg s tettek szert nagy jelentőségre. Itt ki kell emelnünk a mozgó támaszpontról, repülőgépről, tengeralattjáróról, vasúti szerelvényről indítható közepes hatótávolságú rakéták különböző változatait. Az ilyen rakéták felhasználása értelemszerűen szükségessé teszi, hogy nagyobb előkészületek nélkül, gyorsan legyenek bevetésre kész állapotba helyezhetők. Éppen ezért előtérbe került a szilárd hajtóanyagok használata, melyekről néhány évvel ezelőtt még úgy látszott, hogy a nagyobb irányított lövedékek hajtására kevéssé alkalmasak. Meg kel­lett oldani a­ szilárd hajtótöltetű rakéták szabályozhatóságának, irányíthatóságának problémáját. Ez a rövid felsorolás is mutatja azt a nagy fejlődést, melyet a rakétafegyverek technikája a legutóbbi évek folyamán elért. A következőkben összefoglalást adunk egyes technikai problémákról, melyeket a legújabb rakéták kialakítása céljából meg kellett oldani. Természetesen nem tudunk e kérdések technikai részleteivel foglal­kozni, hiszen ezek nagy részét világszerte féltett titokként őrzik, mégis az irodalom­ban ismertetett fontosabb alapelvek elégségesek ahhoz, hogy ezekről valamennyire tiszta képet alkothassunk magunknak. Gyakran hallhatjuk a kérdést: milyen különleges hajtóművek segítségével vagy milyen hajtóanyagok felhasználásával sikerült a szovjet rakétaszerkesztőknek újabb

Next