Honvédségi Szemle 1979/2
1979 / 7. szám - Dr. Bálint Sándor őrnagy: A személyiség sokoldalú fejlődése a hadseregben
még nem alakult ki a szükséges tulajdonosi tudata, a „miénk öntudata”. Sem az élet szociális feltételei, sem az erőszak, sem az erkölcsi prédikációk önmagukban nem elégségesek, mint ahogyan a nevelés sem mindenható a személyiség fejlesztésében. A mindennapi katonai személyiségformáló, köztük a kiképzőnevelő munkában, különösen az alegységek életében fontos felismerni a következő tényezőket: — Milyen szociális, erkölcsi, politikai-lélektani hajtóerők hoznak létre változást a katonák személyiségében? A változások alapján milyenné lesz a katona képzettsége, felkészültsége, erkölcsi-politikai érettsége, jelleme, tudatossága? Milyenné válik életmódjuk az új, a módosult feltételek között? Miképpen jönnek létre a katonai kötelékekben meghatározott személyiségtípusok, magatartásmódok és hogyan terjednek el? A felvetett kérdésekhez célszerű felvázolni a katonaszemélyiség kialakulásának és fejlődésének társadalmi, kulturális, egyéni meghatározottságát, mint a katonaszemélyiség három szintjét. A marxizmus a személyiség társadalmi meghatározottságának vizsgálatánál abból indul ki, hogy a személyiség szintjén érvényesülő társadalmi viszonyok az össztársadalmi viszonyok hatása alatt alakulnak ki. Ugyanakkor az össztársadalmi viszonyok , amelyekre a hadsereg szociális, politikai, kulturális stb. viszonyai épülnek, nem teljesen azonosak a katonaszemélyiség és közössége szintjén kialakuló viszonyokkal. A személyiségnek a társadalmi viszonyok által való meghatározottsága tehát a hadseregben sem jelenti a társadalom, az állam, a munkásosztály, a párt egyes jellemzőinek a katonára történő egyszerű átvitelét. A társadalom objektív anyagi viszonyainak jellemzői, például a szocialista tulajdon, az, hogy nincs kizsákmányolás, s a hatalom a munkásosztály, a dolgozó nép hatalma, a demokrácia a többség demokráciája, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek a nagy társadalmi eredmények minden egyén, minden katonaszemélyiség magatartásává váltak. Az objektív viszonyok akkor és ott válnak személyiségi viszonyokká, amikor és ahol személyes elsajátítás után a személyiség elemévé, a katona tudatának és cselekvésének értékévé válnak. Ezek a viszonyok azonban már más, módosult, átalakult viszonyok, amelyekre a katonák tettek szert. Az objektív, anyagi, gazdasági, politikai viszonyok tehát meghatározott feltételek, körülmények között rendszerint parancsnoki nevelői, kiképzési mozgalmi tevékenységben alakulnak át szubjektív viszonyokká, a katonák tudatának, cselekvésének elemeivé. Így és ezáltal válnak számukra e viszonyok értékei érthetővé, értelmessé, személyes jelentőségű szubjektív viszonnyá. A személyiség meghatározottságának tudományos felismerése során Marx jutott arra az általános eredményre, hogy „... Életük társadalmi termelésében az emberek meghatározott, szükségszerű, ■ akaratuktól független viszonyokba lépnek, termelési viszonyokba, amelyek anyagi termelőerőik meghatározott fejlődési fokának felelnek meg. E termelési viszonyok összessége alkotja a társadalom gazdasági szerkezetét, azt a reális bázist, amelyen egy jogi és politikai felépítmény emelkedik, és amelynek meghatározott társadalmi tudatformák felelnek meg. Az anyagi élet termelési módja szabja meg a társadalmi, politikai és szellemi életfolyamatokat. Nem az emberek tudata az, amely létüket, hanem megfordítva, társadalmi létük az, amely tudatukat meghatározza. Az emberek tehát beleszületnek, meghatározott, szükségszerű, akaratuktól független társadalmi viszonyokba, amelyben az objektív anyagi viszonyok szabják meg szellemi életfolyamataik fejlődését is. „Ugyanazok az emberek — írta Marx —, akik a társadalmi viszonyokat anyagi, termelési tevékenységüknek megfelelően létrehozzák, termelik társadalmi viszonyaiknak megfelelően az el- Marx: A politikai gazdaságtan bírálata. Előszó: Marx—Engels válogatott művei. 2. kötet. Kossuth, 1975. 6. old.