Honvédségi Szemle 1983/2
1983 / 7. szám - HARCÁSZAT - J. Makszimov vezérezredes: A csapatok hegyi felkészítése
nak feldolgozása ad lehetőséget a harctevékenység módjainak és határidejének, a feladat eredményes teljesítéséhez szükséges erőknek és eszközöknek a meghatározására, valamint az alegységek legcélszerűbb alkalmazási módjainak kidolgozására. A hágókat legtöbbször század vagy zászlóalj erejű harcászati légideszantok alkalmazásával foglalják el. A deszantok feladatukat a megkerülő osztagokkal szorosan együttműködve oldják meg. A háborúkban szerzett tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a megkerülő osztagokba elsősorban különlegesen kiképzett és magashegyi viszonyok között felkészített hegyilövész-alegységeket célszerű kijelölni. Ez annál inkább indokolt, mert a védő szárnyába, hátába rendszerint csak nehezen járható irányokban és gyalogosan lehet kijutni. Ezért is fontos feladat a katonák hatékony hegyi kiképzése, valamint a különleges ellátás és felszerelés feltételeinek megteremtése. A parancsnokok többsége a hegyi átjárók birtokbavételére gyakran alkalmaz különleges osztagokat. Ezt példázza az egyik harcászati gyakorlat, amelyen az említett osztag egy megerősített gépesített lövészzászlóaljból állt. Az osztagot egy BTU-kal felszerelt harckocsiszakasszal, egy tüzérosztállyal, egy automata gránátvetőszakasszal, két lángszórós rajjal, műszaki alegységekkel és mentő-kiürítő eszközökkel erősítették meg. Ez az összetétel szavatolta a harcfeladat megoldásához szükséges harcászati önállóságot. A hegyi átjárók elfoglalása azonban még nem minden. A csapatok akadálytalan áteresztése végett meg kell szervezni az átjárók őrzését és védelmét, a komendánsszolgálatot, a korábban létrehozott csoportokkal pedig helyre kell állítani a rombolt, rongálódott utakat, építményeket, és el kell végezni a javító, kiürítő és mentési munkálatokat. Tisztjeink döntő többsége felkészültsége és tapasztalatai révén alkotó módon közelítette meg az alárendeltek hegyi kiképzését. A közelmúltban az egyik gépesített lövészzászlóalj nehéz feladatot oldott meg. Az ellenség szívósan ellenállt a jól kiépített és műszakilag erősen biztosított hegyi állásaiban. A sziklahasadékok, összekötő járatok és a barlangok felhasználásával emeletes tűzrendszert épített ki. A zászlóaljparancsnok, a helyzetet értékelve, úgy határozott, hogy világosban csak a védelem alapos felderítését és az együttműködés pontos megszervezését oldja meg, a rohamot pedig éjszaka hajtja végre. Az ellenség tűzzel való pusztítását a védelem teljes mélységig a légierő csapásai vezették be, majd a tüzérség is bekapcsolódott. Ezt követően a zászlóalj szemből és a szárnyak irányából egyidejűleg indított rohammal vette birtokba a keskeny, meredek falú völgyeket védő támpontokat, majd megkezdte a támadás kifejlesztését a mélységbe. A völgyekben a gyalogos előrevonásra csak a környező uralgó magaslatok elfoglalása után kerülhetett sor. A gépesített lövészszázadok az uralgó magaslatok elfoglalása után a hegyhátakon, a hegyek hajlataiban folytatták a támadást. A gyalogharcrend hatásos tűztámogatására a harckocsik és GYHJ-k bevonásával úti páncéloscsoportot hoztak létre, mely a völgyekben háromszög-harcrendben, a gyaloglánc mögött 200—400 m-re tűzzel biztosította a lövészalegységeket. Hajnalra a támadó zászlóalj áttörte az ellenség mélyen lépcsőzött védelmét. A támadás sikeréhez a katonák eredményes hegyi felkészítése, alapos harc- és tűzvezetési jártassága és jó tájékozódási képessége döntően hozzájárult. A megkerülő osztag és a szemből támadó századok gondosan szervezett és pontos együttműködése révén a harcfeladatot minimális veszteséggel, a lehető legrövidebb idő alatt teljesítették. A feladat végrehajtása során a megkerülő osztagnak sikerült bejutnia a védelem mélységébe, így elvágta a völgyben az ellenség visszavonulási útját. A harc vezetését az is elősegítette, hogy a tüzérosztály parancsnoka és a légierő repülésirányító tisztje végig a zászlóaljparancsnok mellett tartózkodott. Példás volt a megkerülő osztagként működő gépesített lövészszázad tevékenysége is. Az ismeretlen terep és a jellegzetes helyi tereptárgyak szinte teljes hiánya, nagyon megnehezítette a tájékozódást. A meghatározott körletbe való kijutás végett a megkerülő 2