Honvédségi Szemle 1994/2
1994 / 8. szám - HADTUDOMÁNY - Szabó József: A magyar honvédelem történeti vázlata
kívüli esetre, így a parasztság teljesíti a zsoldos szolgálatot, de az ehhez szükséges adót is ők teremtik elő. Az állandó hadsereg létrehozásával mellőzhető volt a nemesi felkelés. Még a határok védelmében sem volt szerepük, mert a török kiűzését követően az Adriától Bukovináig szerb és horvát határőrfalvak sorát hozták létre, akik a művelésre kapott föld fejében teljesítették határőrizeti szolgálatukat. Az állandó hadsereget sem a várak védelmére kellett szétosztani, hanem az életük végéig szolgáló parasztkatonákból álló hadsereget is egyben tudták tartani, ha kellett, az országon kívül is. A hadiadó elvét az 1715. évi törvény csak általánosan fogalmazta meg. 1727-ben vetődött fel, hogy a hadiadó állandó alapja is a jobbágytelkek legyenek. Ennek természetesen a nemesség ellenállt, mivel ez egyet jelentett volna a nemesség megadóztatásával. Az 1741. országgyűlésen a rendek 21 622 újoncot ajánlottak meg a királynőnek az állandó hadsereg számára. Ezeket hat gyalog- és két lovasezredre osztották. Az ezredek pótlását az országgyűlés nem volt hajlandó vállalni, így azokat toborzás útján egészítették ki. (Ezt megelőzően a Habsburg Birodalomnak csak négy ezrede volt.) A porosz háború befejezését követően ezek az ezredek jelentették a haderő alapját. A háború végén Mária Terézia hadereje 180 ezer katonából állt, amelyet nem is szereltek le, csak hát a zsoldjuk 16 millió forintba került. A békeidőben kialakított hadkiegészítési rendszer, valamint a beszállásolás kialakult új szabályai következtében a magyar ezredek mindinkább összeolvadtak a birodalom más alakulataival. Az állandó nagy hadsereg egyre érezhetőbben terhelte a királyi kincstárat, de az adórendszer még nem volt elég biztos alapokon. Magyarország 1729 óta a hadiköltségvetésbe 2,5 millió forintot fizetett. 1751-től emelték - hosszas vita után - ezt az összeget 700 ezer forinttal. Magyarországot nem érintette ugyan közvetlenül a hétéves háború, de a hatása annál nagyobb volt a honvédelemre. A hosszú háború teljesen kimerítette Mária Terézia kincstárát, ezért az adó felemelése végett 1764-ben újabb országgyűlést hirdetett. A királynő 1 millió forinttal kívánta felemelni az éves hadiadót, a nemesi felkelést - mint aránytalanul költséges hadállítást - pénzben szerette volna megváltatni a nemességgel. Ez ismét felingerelte a kedélyeket, mert a magyar nemesség ősi jogára hivatkozva még mindig a személyes szolgálat mellett kardoskodott. Nem is volt ez rossz elképzelés, már csak azért is, mert teljesen veszélytelennek mutatkozott. Háborúban úgyis az állandó hadsereg harcolt, a határokat a határőrvidékek védték, így csak békében kellett a királyért és a hazáért „vérüket és életüket” felajánlani. Az adót végül 5 hónapi vita után 3,9 millió forintra emelték, amit természetesen a „paraszti osztály” fizet. A következő évben kibocsájtott úrbéri szabályok némi könnyebbséget hoztak ugyan a falvak lakosságának, de a nemesség megadóztatására irányuló törekvések ismét zátonyra futottak. II. József sokkal határozottabban képviselte a nemesi felkelés pénzbeni megváltásának kérdését. Egy 1785-ben kelt kéziratában ez olvasható:....a hadiadóban a paraszttal a nemes aránylag osztozzék s ez által a személyes fegyverre kelés nyomasztó, a jelen európai körülményekben már egészen hasznavehetetlenné vált kötelességét célszerűbben váltsa meg...". II. József halála után minden visszaállt az eredeti kerékvágásba, a nemesség továbbra sem értett egyet a közteherviselés gondolatával. A nemesi felkelés - ahol a helyettesítés minden korlát nélkül megengedett volt - továbbra is az 1741. évi szabályok szerint folyt. A nagy francia forradalmat követő háborúk a magyar nemességet is rádöbbentették a nemesi felkelés alkalmatlanságára, ezért az 1807-es országgyűlésen a felkelés megreformálását tűzték ki célul. Az erre a feladatra létrehozott bizottság a megoldást az alábbiakban látta: „A törvény szabta esetekben minden nemes s kik e nevezett alatt foglaltatnak, személyesen felülni kötelesek; nehogy azonban a szegényebbek költséghiány miatt magokat e kötelesség alól kivonhassák, s a készület is igen gyorsan véghezmehessen, mindenekelőtt egy fölkelési pénztár alapítása szükséges, melyből a szegényebbek segélyezendők, s a szükséges fegyverek megvásárolandók; továbbá, hogy a fölkelés czéljának megfeleljen, a nemes ifjúság hadi kiképeztetésére katonai akadémiai tanítószékek állítandók, a fölkelésre kötelezettek pedig, anélkül azonban, hogy a rendes zsoldos had színét felöltenék... évenként saját költségeiken szemlére gyűjtendők s fegyverforgatásban gyakorlandók.”