Honvédségi Szemle 1998/1

1998 / 4. szám - EGÉSZSÉGÜGY - Dr. Németh András - dr. Szilágyi Zsuzsa - Sótér Andrea: A kábítószerfogyasztás kialakulása és a megelőzés

Új Honvédségi Szemle helyzete a Magyar Honvédségnél” című cikkében — 1985 és 1989 közötti időszakban — a drogfogyasztás növekedésének megtorpanását regisztrálta, majd 1991-ig folyamatosan enyhe csökkenés volt tapasztalható. 1992-ben a regisztráltak száma számottevően emel­kedést mutatott. Meg kell említenünk dr. Szabó János ezredes, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egye­tem rektorhelyettese cikkét: „A drogproblémák és a katonakori ifjúság feszültségei”, ahol viselkedéslélektani leírásában kiemeli a drogkereső magatartást, az éhséget, a sóvárgást, valamint a csábítás, a hozzáférhetőségi oldalt, mely a prevencióra ad központi célirányt. 1995-től folyamatosan végeztünk epidemiológiai felmérést a sorállomány körében. Az 1996-os év második felében végzett kutatás alapján minden ötödik sorkatonai szolgá­latát töltő fiatal eddigi élete során már kapcsolatba került a droggal. Kétségtelen tény, hogy a kábítószerezésről és annak elsősorban mikrotársadalmi ve­­tületeiről napjainkban egyre több szó esik. Úgy tűnik azonban, indokolt ismét felvetni a „kábítószer” és a „biztonság” néhány mélyebb, globális összefüggését. Való igaz: a kábítószer beárnyékolja mindennapjainkat, veszélyezteti békés életün­ket, félelmet kelt bennünk, bűnre csábítja gyermekeinket, egyre nagyobb biztonsági koc­kázatot jelent mindannyiunk számára. A kábítószer elsődlegesen a társadalom szervező­désének alapvető szintjeit és rétegeit, az egyént és a fiatalságot célozza meg, veszélyez­tetve a családok egységét, az egyes emberek életét. Közvetve támadja a jogilag védett in­tézményeket és a makrotársadalmi csoportokat, a tulajdon, a vagyon és a jogrend ellen irányul. Cselekednünk kell! A társak, a közösség nemcsak segíthet, hanem befolyásolhatja a gondolkodásmó­dunkat és véleményünket a minket körülvevő világról és az ebben a világban kialakított szenvedélyeinkről. A közösségnek ezt a befolyásoló szerepét kell kihasználnunk a drogprevenció terü­letén és kell segítenünk azoknak, akiknek szükségük van rá. Az egészség választása legyen könnyű választás! Az utolsó óra utolsó percei telnek. IRODALOMJEGYZÉK 1995. Budapest­. 11. Dr. Varga Gábor: „Arrabona” modellkísérlet a Magyar Honvédségben - Alkohol, dohányzás, drogfogyasztás epide­miológiai szűrővizsgálat. (3000 fő). (OEP Beszámoló, 1996. Budapest). 12. Dr. Varga Gábor: Drogprevenciós stratégia terv. (Előtanulmány, kézirat, 1997. Győr). 1. Dr. Bíró Sándor: Életünk válsághelyzetei. (Sub Rosa Kiadó, 1995. Budapest). 2. Dr. Buda Béla: Szenvedélyeink. (Sub Rosa Kiadó, 1995. Budapest). 3. Dr. Buda Béla: A személyiségfejlődés és nevelés szociálpszichológiája (Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995. Budapest) 4. Dr. Elekes Zsuzsanna-Paksi Borbála: A magyarországi középiskolások alkohol és drogfogyasztása - ESPAD vizsgá­lat (Népjóléti Minisztérium, 1996). 5. Dr. Gerevich József: A kábítószer kihívása. (Gondolat, 1992. Budapest). 6. Dr. Kisszékhelyi Ödön-dr. Németh Zsolt-Huber Béla: A bódulat csapdájában. (Tankönyvkiadó, 1989. Budapest) 7. Münnich Iván-Moksony Ferenc (szerk): Devianciák Magyarországon. (Közéleti Kiadó 1994. Budapest). 8. Dr. Rácz József: A drogfogyasztó magatartás. (Medicina, 1988. Budapest). 9. Dr. Rácz József: Ifjúsági szubkultúrák és fiatalkori devianciák. (Magyar Pszichiátriai Társaság, 1989. Budapest). 10. Dr. Sipos Kornél (szerk ): Drogmegelőzés az iskolákban.­­Magyar Testnevelési Egyetem Továbbképző Központ.

Next