Honvédségi Szemle 1998/1-12. füzet

1998 / 1 . füzet - Szakály Sándor: A magyar királyi honvédség főparancsnokai (1921-1945)

2 Új Honvédségi Szemle Ha összevetjük a két szöveget, akkor azt tapasztaljuk, hogy a háborús alkalmazás, az arra való előkészítés mind a két vezető számára előírás volt. A gyakorlatban ez az el­lentmondás úgy oldódott fel, hogy az 1930-as évek közepétől a Honvédség Főparancsno­ka a békebeli alkalmazás, a kiképzés és a fegyelmi ügyek „felelőse” maradt, míg a hábo­rús alkalmazás, az arra való felkészülés stb. a Honvéd Vezérkar főnökéé lett. A két katonai vezető — személyük természetesen többször változott, így beosztás­ról kell inkább szólni —, illetve vezetői poszt esetében az elmozdulás a Honvéd Vezér­kar főnöke javára olyan mértékűvé vált, hogy az 1940-es hadsereg átszervezése alkalmá­val a Honvédség Főparancsnoka szolgálati állást 1940. március 3-ával meg is szüntették. Jog- és hatáskörét alapvetően a Honvéd Vezérkar főnöke vette át. A főparancsnoki beosztás visszaállítására 1944 tavaszán voltak elképzelések az ál­lamfő részéről, de gyakorlati lépések végül is nem történtek. A beosztásra kiszemelt La­katos Géza vezérezredes beosztás nélkül töltötte idejét vidéki birtokán, s 1944 augusztu­sában nem főparancsnok, hanem miniszterelnök lett. A nyilas-hungarista hatalomátvételt követően megindult újabb hadseregátszervezés eredményének tekinthető, hogy 1944. december 20-án, az addig honvédelmi miniszter­ként és a Honvéd Vezérkar főnökeként működő Beregffy Károly vezérezredest a Honvéd­ség Főparancsnokává nevezték ki. Ettől az időponttól nem használta a Honvéd Vezérkar főnöke elnevezést — s nem ismeretes, hogy mást ezen beosztásba kineveztek volna —, így valószínűsíthető, hogy inkább csak elnevezésváltozásról lehet szó, s a főparancsnok a Honvéd Vezérkar főnöke jog- és hatáskörét gyakorolta. A magát ellenforradalminak nevező rendszer fennállásának huszonöt esztendeje alatt — ide sorolva az 1944. október 15-16-a és 1945 májusa közötti időszakot is — a Honvédség Főparancsnoka szolgálati állást összesen hét fő töltötte be. Jelezni kell azon­ban azt is, hogy az elnevezés csak 1922. január 4-e után volt ebben a formában haszná­latos, amikor is a Nemzeti Hadsereg hivatalosan is m. kir. honvédséggé vált. Addig a Nemzeti Hadsereg „első katonája” „csapatfőfelügyelő”, „hadseregfőfelügyelő", illetve „ HM VII. csoportfőnök ” elnevezést viselt. M­ielőtt rátérnék a beosztást betöltött hét személy életútjának rövid felvázolásá­ra, előre szeretném bocsájtani, hogy közöttük nem szerepel Horthy Miklós, a szegedi ellenforradalmi kormány egykori hadügyminisztere, a Nemzeti Had­sereg későbbi fővezére, majd államfő, a „Legfelsőbb Hadúr”. Úgy vélem, az ő sajátos po­litikai-katonai működése nem sorolható bele a hagyományos „főparancsnoki” működés­be. A Nemzeti Hadsereg (1922. január 4-étől magyar királyi honvédség) első főparancs­nokának — kezdetben „csapat főfelügyelői”, később „hadsereg főfelügyelői”, majd HM VII. csoportfőnöki beosztásban működött — báró Willerding Rezső tekinthető. Willerding Rezső 1866. január 1-jén született Budapesten, lovag Willerding Ágost cs. kir. főtörzsorvos és Laamen Erzsébet gyermekeként. Az elemi iskolát követően a gim­názium első öt osztályát Pozsonyban végezte el, melyet követően a morva-fehértemplo­­mi cs. és kir. katonai főreáliskola növendéke lett 1880-ban, „teljesen díjmentes államkölt­séges helyen”. A katonai főreáliskola 1883-ban történt sikeres elvégzése után a bécsi cs. és kir. ka­tonai műszaki akadémia hallgatója lett, a „műszaki osztályban”.

Next