Honvédségi Szemle 1999/1

1999 / 5. szám - SZERKESZTŐI LEVÉL - "Mégegyszer" NATO (Kozma Tóth István)

Tisztelt Olvasó! „Mégegyszer” NATO főző számunkban helyszíni riportban számoltam be Brüsszelből, a NATO-központban tör­tént történelmi zászlófelvonásról. Csodálatos esemény volt. Ahogy egymás után a hatal­mas póznán felkúszott, sorrendben a cseh, a magyar és a lengyel zászló, ez valóban vi­lágtörténeti esemény. Hetven fős magyar delegáció — Orbán Viktor miniszterelnök különgépé­­vel — utazott az eseményre. Ahogy a riportban fogalmaztam: valóban nagyon felemelő ünnep­ségnek lehettünk szemtanúi. A zászlófelvonást és a NATO — immár tizenkilenc tagországának részvételével­­ tartott ünnepi ülését követően nemzetközi sajtótájékoztatóra került sor. Legalább háromszáz fős ülési lehetőséget biztosító terem, de még szinte a plafonon is lógtak az újságírók, fotóriporterek, tévé­sek, rádiósok. Nem akármilyen esemény volt, nem akármilyen körülmények között. És ezt átélve, megélve, túlélve következett az a sajtótájékoztató, amikor Orbán Viktor csak a magyar újságírókkal találkozott. A nap egyik legmeghittebb pillanata volt. Illetve talán egy órá­nyi idő. Több mint tíz éve ismerem Orbán Viktort — az általam vezetett baráti kör vendége volt a Stefánia palotában —, aki már akkor is pontosan fogalmazott, s amit mondott, arra oda kel­lett figyelni. Igazi politikussá nőtte ki magát! Na most akkor arról a bizonyos sajtótájékoztatóról. Orbán Viktor bevezető szövegéből idé­zek: Jó napot kívánok, Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy nagy tisztelettel köszöntsem önöket ezen a felemelő napon. Beleértve az ünnepélyes zászlófelvonást és az újonnan csatla­kozott államok miniszterelnökeinek első megszólalását a plenáris ülésen. A mostani nap jelentőségére érvényes megállapításokon túl csak egyetlen gondolatra kívá­nom felhívni a figyelmet. Ez pedig az, hogy a NATO kibővítésével újjászületett Közép-Európa. A XX. század történelme olyan kényszereket idézett elő a közép-európai népeknek, hogy kato­nai, biztonságpolitikai értelemben gyakorta az ellenkező oldalra kerültek. Csupán két példát em­lítek: Lengyelország esetét és az 1968-as csehszlovák történéseket, amelyek következményeként most azt konstatálhatjuk, hogy ez a három ország egyszerre lehet, lehetett a NATO tagja. Mind­ez azt jelenti, hogy Közép-Európa újjászületett, az egymással szimpatizáló országok valóban ösz­­szetartoznak. Ugyon lényeges, hogy a NATO bővítési folyamatban az előre elgondolt megállapodások szerint haladunk. Bízom benne, hogy jól értjük azokat a folyamatokat, amikor ügyvi­vők veszik át a különböző bizottságok munkájában a konkrét tevékenységet. Nagyon fontos az, hogy az ügyvivő elnökség működőképessége, reagálóképessége és döntésképessége határozott legyen. Hogy ez miképpen fog működni, majd a jövő dönti el. A magyar csatlakozási tárgyalásokra is nézve úgy gondoljuk, hogy nem okoz változást az a tény, hogy a korábban meg­határozott menetrend szerint haladunk. Az átvilágítás folytatódik a meghatározott rendjén, és jú­lius 2-án az érdemi tárgyalásokat befejezzük. Nyilvánvalóan elégedettek vagyunk azzal, hogy bekerültünk a NATO bővítésének első kö­rébe. Minden további tagfelvétel egyrészt a jelentkező országoktól, illetve a NATO-tól meglehe­tősen nagy erőkoncentrációt igényel. A NATO kibővítése azért volt lehetséges többek között, N

Next