Honvédségi Szemle 2002/2
2002 / 7. szám - FÓKUSZBAN - Vezetői értekezlet a Honvédelmi Minisztériumban (Kiss Zoltán)
2 FÓKUSZBAN Vezetői értekezlet a Honvédelmi Minisztériumban Medgyessy Péter miniszterelnök és Keleti György, az Országgyűlés honvédelmi bizottsága elnökének jelenlétében tartotta első vezető értekezletét Juhász Ferenc honvédelmi miniszter június 10-én délután. A Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar vezető állományához először a miniszterelnök szólt. Medgyessy Péter lényegesnek nevezte a tárca vezetésében beállt változásokat, és a honvédelmi minisztert teljes bizalmáról biztosította. Juhász Ferenc nyitottságot és átláthatóságot ígért, hitet tett az erős civil kontroll mellett. A miniszter bemutatta az új vezetőket, a már korábban kinevezett Iváncsik Imre politikai államtitkárt, valamint dr. Fehér József közigazgatási államtitkárt, Báli József védelempolitikai helyettes államtitkárt, Zámbori Mihály védelemgazdasági helyettes államtitkárt, dr. Komor Levente humánpolitikai helyettes államtitkárt, dr. Gömbös Jánost, a kabinetiroda vezetőjét, valamint Hollósi Nándort, a miniszter katonai tanácsadóját. A vezetői értekezletet Juhász Ferenc honvédelmi miniszter nyitotta meg, majd átadta a szót a Magyar Köztársaság miniszterelnökének. Dr. Medgyessy Péter elsőként röviden visszatekintett az országgyűlési választások előtti, illetve a két forduló közötti kampányidőszakra. A miniszterelnök örömmel tapasztalta, hogy a választási időszakban viszonylag kevés szó esett a honvédelem kérdésköréről. Véleménye szerint ez a magyar politikai élet érettségét mutatja, bizonyítja, hogy bizonyos össznemzeti jelentőségű kérdések nem képezhetik a választási kampány tárgyát. A magyar honvédelem, a magyar biztonságpolitika garantálása létfontosságú minden politikai erő, minden állampolgár számára. A viszonylagos konszenzus - hangsúlyozta az előadó - nem jelenti azt, hogy minden kérdés megoldott e területen. Sok a teendő, és természetesen az új kormány hozzálát a lehetséges megoldások kimunkálásához - húzta alá a miniszterelnök. MEGFELELNI A NEMZETI ÉS SZÖVETSÉGESI KÖVETELMÉNYEKNEK Az általános bevezető után Medgyessy Péter a jelen lévő katonai vezetőket szólította meg. - Engedjék meg, hogy köszönetet mondjak az elmúlt években végzett munkáért, és önökön keresztül köszönetemet fejezzem ki a csapatoknál, intézményeknél szolgálatot teljesítőknek, akik a feladatokat végrehajtották. A szónok elmondta: az elmúlt esztendők számos nehézség, megpróbáltatás elé állították a katonacsaládokat, hiszen számukra fájdalmas döntésekkel - átszervezések, ÚJ HONVÉDSÉGI SZEMLE