Honvédségi Szemle 2005/2
2005 / 9. szám - FÓRUM - Zoltán Márta: A spanyolok és Marokkó
ÚJ HONVÉDSÉGI SZEMLE favezér csapatait, és 1927-ben végre ténylegessé vált a spanyol protektorátus, a kijelölt marokkói területek feletti spanyol uralom. A gyarmattartónak 15 évébe telt (a protektorátusidő 1/3-a), mire teljesen elfoglalta és pacifikálta az algecirasi konferencián „védelme” alá rendelt területeket. Ceuta és Melilla jogilag nem számított a protektorátus területébe. A gyarmatosító hatalom maga is rengeteg gazdasági és szociális gonddal küzdött, így nem csoda, ha a „civilizáció terjesztésében és a védelmező szerepében” (ami a spanyol jelenlétet tulajdonképpen indokolta, igazolta) nem tudott sok eredményt felmutatni. Talán csak az egészségügy, vasút és közútépítés (alig 200 km vasút), kikötők (Larache és Alhucemas) és repülőtér (Santa Ramel Tetuánban) építése említhető. Valójában a spanyolok szinte semmit sem tudtak a fennhatóságuk alá rendelt területekről, sem a pontos kiterjedéséről (mintegy 20 000 km 2, amelyből a hegyes területek és száraz síkságok nem sok helyet hagytak a megművelésre), sem a „védelmezendő” lakosságról (becslések 600 000 és több mint egymillió fő között ingadoznak), sem természeti kincseiről, adottságairól nem voltak pontos adataik. Csak két városuk volt: Tetuán és Larache (Tanger nemzetközi területiséget élvezve nem tartozott a protektorátushoz). Nem volt úthálózat, ami lehetővé tette volna a terület mélyébe való behatolást és ellenőrzés alá vonását. A mezőgazdasági, állattenyésztési és halászati eredmények alig fedezték a lakosság szükségleteit, tehát állandó importra szorultak (főleg gabonafélékből). Ahogy egyre jobban felderítették a területet, mind világosabbá vált, hogy a francia területekkel szemben ez nagyon szegény, nagyon mostoha terület, a nagy gazdasági haszonra számítók álmai fokozatosan szertefoszlottak, így az igazi hasznot azok fölözték le, akik a spanyol gyarmati csapatokat és telepeseket az anyaországból ellátták árucikkekkel, élelmiszerrel. A SIDNFIN ELHALLGATOTT (ELTITKOLT) HÁBORÚ A korábban már említett 1860-as békeszerződésben a szultán átengedett Spanyolországnak egy - akkor meg nem határozott - partszakaszt egy halászterület számára. Végül a Franciaországgal folytatott diplomáciai küzdelmek során 1878- ban Ifnit jelölték ki mint spanyol birtokot. 1884-ben kezdik halásztársaságok birtokba venni, de Spanyolország először csak 1903-ban nevezett ide ki kormányzót, és csak 1934-ben vezényeltek kis erőket a területen egy partszakasz és egy falu elfoglalására. A foglalás békésen zajlott, nagyon jó politikával és némi pénzzel.18 Ettől kezdve kezdik „Spanyol Szaharának” nevezni a területet. Ekkor kezdték el a város építését is. Hamarosan az anyaországban kitört polgárháború szükségleteire innen is besoroztak katonákat. 1947 és 1956 között békés, gazdaságilag prosperáló időszakot élt a terület. Amikor azonban Marokkó kivívta függetlenségét (1956), elkezdődtek az incidensek: merényletek, gyilkosságok elszigetelt pontokon. Marokkó kezdte visszakövetelni a Franciaország és Mauritánia által annektált délkeleti területeket, valamint a spanyolok által elfoglalt Ifuit, Tarfayát, Nyugat-Szaharát és a presidiumokat. Állal El Fassi miniszter terve Nagy-Marokkó, azaz a természetes határok által határolt Marokkó visszaállítása