Honvédségi Szemle 2008

2008 / 1. szám - Tömböl László mk. altábornagy: Összhaderőnemi gondolkodás, alkalmazása és szervezet

Honvédségi Szemle 2008/1 Tömböl László mk. altábornagy: ÖSSZHADERŐNEMI GONDOLKODÁS, ALKALMAZÁS ÉS SZERVEZET Ha egy fontos dolgot akarsz megértetni, nem szabad finomkodni, szellemeskedni. Használj cölöpve­rőt. Azonnal csapj le a lényegre! Azután végy lélegzetet, és csapj le a lényegre! Azután harmadszor - hatalmas robajjal. Sir Winston Churchill Joint - Adjective used to descrlbe activitles, operations, organisatlons In whlch elements of at least two Services participate. Összhaderőnemi­ melléknév olyan tevékenységek, hadműveletek és szerveze­tek leírására, amelyeknek elemei között legalább két haderűnem megtalálható. (Meghatározás az AJP- 01(C) alapján) Az összhaderűnemi művelet olyan katonai cselekmény, hadászati, hadműveleti vagy harcászati, il­letve fegyvernemi, kiképzési vagy katonai igazgatási feladat végrehajtása, amelyben legalább két had­erűnem vesz részt, illetve maga a harc megvívásának folyamata, beleértve az ütközet vagy hadjárat célkitűzéseinek eléréséhez szükséges felvonulást, ellátást, támadást, védelmet és manővereket. Egy összhaderűnemi művelet állhat szárazföldi, légi, haditengerészeti, űrhadviselési és különleges műve­leti elemekből, valamint egyéb szaktevékenységekből. Mindig a szembenálló fél súlypontjai ellen irá­nyul. (Meghatározás az MH Összhaderőnemi Doktrína alapján) VÁLTOZÓ VILÁG, VÁLTOZÓ HADSEREG A haderők XXI. századi hadműveleteinek kon­cepciója a minőségi katonákat és vezetőket ál­lítja a középpontba, akiknek a teljes potenciálja az információs korszak technológiájához szoro­sabb kapcsolódással, azon keresztül, a követ­kezetes és megfelelő­­ a csapatoknál és az ok­tatási intézményekben egyaránt zajló­­ felkészí­tés és vezetőképzés által valósul meg. A jövő­beni hadműveleti környezetben az információ­­szerzés, -feldolgozás és gyors információ­megosztás forradalmasítja a hadműveletek ve­zetését és ütemét. A hadműveleti koncepció fel­ismeri és alkalmazza a realitást: egy új korszak küszöbén állunk, amely az intézményektől az in­formációkezelés és a szervezeti struktúra bátor kiigazítását követeli meg annak érdekében, hogy az információs korszak technológiáiban rejlő kapacitásokat teljes mértékben hasznosít­hassuk. Dinamikus világban élünk; a közelmúlt válto­zásainak mérete és üteme a katonai hadműve­letekről alkotott hagyományos fogalmakat folya­matosan átírja, elavulttá teszi. És e változás a jövőben is folytatódik, igazolva a felismerést: korunkban egyedül a változás állandó. A stratégiai környezet változása miatt lénye­gesen bonyolultabb világgal kell szembenéz­nünk, mint ahogy azt korábban gondoltuk, a jö­vőről alkotott hivatalos előrejelzéseket rendre átírja az élet. A válságok és konfliktusok azon tí­pusai, amelyeket a hidegháború vége óta ta­pasztaltunk, valószínűleg tovább léteznek a XXI. század korai évtizedeiben is. A jövő információs technológiája nagyban megnöveli a parancsnok rendelkezésére álló harctéri információ mennyiségét, pontosságát és sebességét. A korszerű technológia lehetővé teszi a szervezetek számára, hogy olyan szinten tevékenykedjenek, amellyel a legtöbb ellenfél képtelen megmérkőzni. A jövő technológiája ar­ra készteti a haderőt, hogy: átértékelje a hábo­rús vezetés időtálló, bizonyított fogalmait; felis­merje, hogy a jövőben a katonai hadműveletek a hierarchikus és a rendszerbe kötött, nem hie­rarchikus eljárások együttes jelenlétét foglalják magukba. A parancs kevésbé lesz fizikailag kényszerítő erejű, inkább a tudás okán fog érvé­nyesülni. A centralizált és decentralizált eszkö­zök kombinációja érvényesül a katonai egysé­geknél, mely által képessé válnak olyan elhatá­rozást hozni és olyan ütemben cselekedni, amellyel az ellenség egyszerűen képtelen lé­pést tartani. A hadseregnek a jövő kihívásainak való meg­felelés érdekében bölcsen ki kell használnia va­lamennyi erőforrását. Fel kell ismernie, hol, mely területen van szükség bátor váltásra, és hol elégséges csupán kicsit változtatni. A jelzett ki­hívásoknak való hosszú távú, folyamatos meg­felelés megköveteli: olyan vezetők, katonák képzésére, rendszerbe állítására, illetve olyan felszerelések és szervezetek kifejlesztésére, lét­rehozására van szükség, akik, illetve amelyek képesek sikerre vinni a jövő változatos küldeté­seit. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete 1949- ben történt létrehozásakor a Szovjetuniót tartot­ták a Nyugat-Európa szabadságát és függet­lenségét veszélyeztető elsődleges tényezőnek. Ennek eredményeként, 1949-től az 1980-as évek végéig - a hidegháborúként ismert idő­szakban - a szövetség fő feladata az volt, hogy megfelelő katonai képességeket biztosítva megvédje tagjait bármilyen, a Szovjetunió és a Varsói Szerződés részéről fenyegető agresszió ellen. A hidegháború vége óta a szövetség po­litikája és struktúrái alapvető átalakulásokon mentek keresztül, amelyek tükrözték az európai politikai és katonai környezetben végbement te­mérdek változást és az újonnan felmerült biz­tonsági fenyegetéseket. Ezen túlmenően a vé­delem felfogása szélesebb értelmet nyert, amely immáron magában foglalja a párbeszé­det és gyakorlati együttműködést - mint az euroatlanti biztonságot megerősítő leghatéko­nyabb eszközt - az észak-atlanti szövetséghez nem tartozó országokkal. A NATO elmúlt évtizedbeli átalakulását több jövőbe látó kezdeményezés jellemezte, mely konkrét, rendkívül praktikus választ nyújtott az új biztonsági kihívásokra és a hidegháború utáni időszak lehetőségeire. Ezek közé tartozik a Partnerség a békéért kezdeményezés, az Oroszországgal és Ukrajnával létesült különle­ges kapcsolatok, a mediterrán országokkal foly­tatott párbeszéd, az aspiráns országok támo­gatására, a NATO-követelmények elérése érde­kében létrehozott Tagsági akcióterv, az Európai Unióval, az EBESZ-szel és az ENSZ-szel folyta­tott érdemi együttműködés. A NATO által még a prágai csúcs előtt, 1999- ben elindított Védelmi képességek kezdemé­nyezés (Defence Capabilities Initiative - DCI) célja volt biztosítani, hogy a szövetség képes le­gyen a XXI. század kihívásainak kezelésére. A DCI által megjelölt területek, amelyek bizonyos módosításokkal a mai napig érvényesek a NATO képességfejlesztési tevékenységében, a következők voltak: az erők bevethetősége és mobilitása, fenntarthatóság, hatékony alkalma­zás, túlélőképesség, az erők megóvása, illetve a vezetés-irányítás. Prágában a NATO azzal szembesült, hogy új válaszokat kellett találnia a 2001. szeptember 11 -e után kialakult új biztonságpolitikai helyzet­re. A cseh fővárosban alapvetően egyetértés alakult ki abban, hogy a klasszikus védelmi és a válságreagáló, béketámogató funkciók mellett a fenyegetések a NATO területén kívülről jön­nek, és világméretűek. A szövetségnek olyan képességeket kell kialakítania, amelyekkel al­kalmassá válik ezen kihívások kezelésére. A csúcsértekezleten döntöttek a NATO Rea­gáló Erő (NATO Response Force - NRF) meg­alakításáról, amely az új típusú fenyegetésekkel szembeni fellépés egy hatékonyabb formáját kí­nálja. Az NRF egy több mint 20 000 fős összhaderőnemi, korszerűen felszerelt, telepít­hető, interoperábilis, de korlátozott ideig fenn­tartható kötelék. Szárazföldi komponense egy dandárnyi erő. A NATO gyorsan bevethető kato­nai ereje, az NRF megalakításának az is célja volt, hogy a szövetség katonai képességei javí­tásának a katalizátora legyen. Az NRF a kezde­ti műveleti képességét 2004 végére, a teljes műveleti képességét 2006 végére érte el. Az új biztonsági környezethez való alkalmaz­kodás érdekében a NATO Prágában döntött egy - a régi bázisára épülő - hatékonyabb, a vállalt követelményeknek jobban megfelelő és kevesebb erőforrást igénylő parancsnoksági struktúra kialakításáról. Az átalakítás (NATO- transzformáció) mint feladat fontosságát tükrö­zi, hogy annak irányítására külön szervezetet, az USA-ban lévő norfolki stratégiai parancsoksá­got jelölték ki. Az új Szövetséges Átalakítási Pa­rancsnokság lett a felelős a szövetséges erők .

Next