Honvédségi Szemle 2009
2009 / 4. szám - MÚLTUNK - Dr. Miklós Zoltán: Katonai nevelés és képzés az osztrák-magyar kiegyezéstől az első világháború végéig (1867-1918)
Múltunk Dr. Miklós Zoltán: KATONAI NEVELÉS ÉS KÉPZÉS AZ OSZTRÁK-MAGYAR KIEGYEZÉSTŐL AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ VÉGÉIG (1867-1918) A kiegyezés az önálló magyar katonai tanintézeti képzésnek nemcsak az elvi lehetőségét, hanem tényleges gyakorlatát is megteremtette. Mindez megfelelően a megelőző évszázadok gyakorlatának az általános nevelési és oktatási modellel összhangban épült fel. A korszakot jellemző magyarországi katonai képzésekre az európai képzési hagyományok mellett főként nemzeti sajátosságok jellemzők. A jelen tanulmányban az Osztrák-Magyar Monarchia történelmi és neveléstörténeti sajátosságait, valamint a magyar királyi (a továbbiakban: m. kir.) honvéd katonai képzésformákat tekintjük át. TÖRTÉNELMI ÉS NEVELÉSTÖRTÉNETI HÁTTÉR A dualizmus kori iskolaügyben bekövetkezett fejlődés ugyanúgy az osztrák-magyar kiegyezésen alapul, mint a gazdaság vagy a társadalom fejlődésének megannyi vetülete. A kiegyezést, az 1867:XII. törvényt Ferenc József 1867. június 12-én rögzítette. Noha sokan támadták azok közül, akik 1848-as alapokon a Habsburgoktól való teljes különállás hívei voltak (köztük Kossuth Lajos is), mégis szükséges volt, hiszen csakis ez nyithatta meg a magyar gazdasági és társadalmi fejlődés előtti utat. A kiegyezési törvény teremtette meg a lehetőségét annak is, hogy a Monarchia - és így Magyarország - véderejében szerepet kapjon a m. kir. honvédség is. Az 1868:XLI. törvény rendelkezett erről, ezt 1868. december 5-én szentesítette a király. Ez a törvény - együtt az 1868:XL.3 és az 1868:XLII.a törvényekkel - szerepet játszott a Monarchia háromszintű védelmi erejének megteremtésében is. A véderő első szintjét a császári és királyi (a továbbiakban: cs. és kir.) haderő alkotta. A második szint az osztrák Landwehr és a m. kir. honvédség, a harmadik szint pedig az önkéntes népfelkelés volt. A sokszínűséget jelzi az a tény, hogy a haderő három összetevője három különböző minisztérium felügyelete alá tartozott: a cs. és kir. (az ún. „közös") hadsereg a Császári és Királyi Hadügyminisztériumhoz; a Landwehr a Császári és Királyi Honvédelmi Minisztériumhoz; a magyar kir. honvédség pedig a Magyar Királyi Honvédelmi Minisztériumhoz. Ugyancsak a kiegyezési törvény tette lehetővé azt is, hogy az oktatási rendszert új jogi alapokra helyezzék, s hogy a jogi keretek megteremtsék az új szervezeteken és tartalmakon alapuló gyakorlatot. PEDAGÓGIAI CÉLOK ÉS KÖZJOGI KERETEK Az 1867-től működő Andrássy-kormány kultuszminisztere, Eötvös József elsőként a népoktatásról szóló 1868:XXXVIII. törvényt fogadtatta el a parlamenttel. Ez volt az első magyar népoktatási törvény, amely létrehozta a hatosztályos elemi népiskolát, s kimondta a tankötelezettséget. Az anyanyelven folyó oktatás tantárgyait a hasznosság szükségletének elve alapján határozták meg. A törvény az elemi és a felsőbb népiskolák (községi, felekezeti, állami) mellett rendelkezett a tanítóképzésről és a polgári iskolákról is. A polgári iskolák a felsőbb népiskolákat válthatták ki. Gyakorlati műveltséget adtak a kispolgárság számára, s az első négy elemi iskolai év után lehetett itt folytatni a tanulmányokat. Négy polgári iskolai tanév elvégzése után, különbözeti vizsgával, át lehetett lépni a gimnázium 5. osztályába. A középiskolai oktatásról szóló 1883:XXX. törvényt Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter hivatali ideje alatt fogadta el az országgyűlés. Az egyaránt 8 osztályos gimnázium és reáliskola általános műveltséget közvetítő és a felsőfokra előkészítő szerepe mellett megfigyelhető a kétféle középfokú iskolatípus közti különbség: a gimnázium görög-latin humán műveltséget közvetített, s bármely felsőfokú tanintézménybe való felvételhez jó volt az itt szerzett érettségi. A reáliskola modern nyelvi, matematikai és természettudományos képzést adott, s csak az e területekkel foglalkozó felsőoktatási intézményekbe lehetett jelentkezni az itt megszerzett érettségivel. Az 1890:XXX. törvény a gimnáziumok számára új lehetőségeket nyitott: a görög nyelv és irodalom helyett a fenntartók választhattak más tantárgyakat (görög irodalmat magyar nyelven, görög kultúrtörténetet, szabadkézi rajzot).10 Ám, ha a bölcsészkaron akarták folytatni tanulmányaikat az itt végzett tanulók, görög nyelvből is érettségizniük kellett. A középiskolában az erkölcsi nevelés kapott a korábbinál nagyobb hangsúlyt: törekedtek a tanulók egyéniségét elismerő „önként vállalt’’ engedelmesség kialakítására." A véleménykülönbségeket is felszínre hozó nevelési kérdések mellett előtérbe kerültek az oktatás tartalmi kérdései. A viták középpontjában az a kérdés állt, hogy milyen mértékig kell megtartani a klasszikus (latin-görög) műveltség közvetítését a polgári igényeknek megfelelő természettudományos műveltséggel szemben. A pesti egyetem mellett a korszakban alapított három új egyetem (Kolozsvár - 1872, Debrecen - 1914, Pozsony - 1914) adta meg a felsőoktatás új lehetőségeit. A hittudományi, a jog- és államtudományi, az orvostudományi, a bölcsészettudományi, valamint a matematika és természettudományi karokon képezték a polgári állam feladatainak ellátásához szükséges szakértelmiséget. Az említett egyetemeken kívül a Műegyetem, a felekezeti és a jogakadémiák, a hittudományi főiskolák nyújtottak még lehetőséget a felsőfokú továbbtanulásra.12 A KATONAI KÉPZÉS A katonai képzés az előbbiekben vázolt általános képzési struktúrára rétegződött rá. A már említett irányítási rendszer (ti. három haderő - három különböző minisztérium) képzésbeli sokféleséget feltételezne. Ez azonban nem így volt, s ennek három okát lehet meghatározni. Először is a legfontosabbat: összhangban kellett lenniük egymással, hiszen az önállóság ellenére is egy birodalomról volt szó, amelyben közös érdek volt az iskolák közötti átjárhatóság biztosítása. Másodikként megemlítendő az, hogy az osztrák fél számára biztosított képzésbeli önállóság csak elvi lehetőség maradt, hiszen az osztrák irányítás alatt lévő, német nyelvű közös intézményekhez képest nem is tudtak volna mást vagy másképp oktatni, s a közös intézmények hosszú évek alatt kialakított magas színvonalát nem is akarták volna az újonnan kialakítandó rendszer bizonytalanságaival, szükségszerű kezdeti botlásaival felváltani. (Ezért a Landwehr utánpótlására nem alapítottak sem reál-, sem hadapródiskolákat, csak 1910-ben, Bécsben egy akadémiát:. u. K. Franz Josef Militärakademiet. Az utánpótlást a közös tanintézmények képezték a Landwehr számára is.) A harmadik ok pedig az, hogy a katonai képzés nem elszigetelt képzés volt, hanem a polgári állam megerősödésének és kiteljesedésének előrehaladásával egyre inkább az általános oktatásba és nevelésbe integrált képzéssé vált, s nem lehetett kivonni a polgári képzésformákból eredő hatások (s a katonai képzésből visszaható kölcsönhatások) alól, így a katonai képzésre is jellemző lett többek között az erkölcsi nevelés fontossága, az oktatás tartalmi kérdései felett folyó viták kibontakozása, az iskolatípusok differenciálása, egymástól való megkülönböztetése és a típusoknak megfelelő oktatási-képzési tartalmak mellérendelése, az iskolatípusok belső szerkezetének kialakítása. Ennek megfelelően került sor arra, hogy Adolf Wurmb ezredes (később altábornagy), a Cs. és Kir. Hadügyminisztérium tanügyi osztályának vezetője, életbe léptette a katonai tanintézetekre vonatkozó nevelési-oktatási reformot. A kiegyezési törvény a külügyet, a hadügyet, valamint az e két terület fedezetéhez szükséges pénzügyeket közös ügyekként nevesítette. A hadüggyel kapcsolatos kérdések - köztük a katonai képzés is - tehát egyeztetést igénylő ügyek voltak. Különösen azért, mert az önálló hatáskör- 2009/4 67 Honvédségi Szemle