Honvédségi Szemle 2011
2011 / 1. szám - Dr. Kádár Pál ezredes: A Magyar Honvédség tartalékos rendszerének fejlesztése - mikor, ha nem most?
ségvetésének teherbíró képességével. Az önkéntesség követelménye azt is magában hordozza, hogy nem megfelelő ösztönzők mellett a jelentkezők száma továbbra is alacsony marad. A harmadik konkrét probléma a tartalékosnyilvántartás kapcsán jelentkezett. A sorkatonai szolgálat megszüntetése óta a Magyar Honvédség nem rendelkezik naprakész és valamenynyi szükséges adatra kiterjedő nyilvántartással a potenciális hadkötelesek vonatkozásában. Ez a törvénynek ugyan megfelelő, de használhatóság szempontjából hiányos adatkört kezelő nyilvántartás nem teszi lehetővé a megelőző védelmi helyzet, illetve a rendkívüli állapot esetén a hadkötelesek rövid időn belül történő behívását. Szükségszerű tehát valamilyen megoldás ennek a hiátusnak a pótlására, mégpedig olyan módon, hogy az békeidőszakban minél kisebb terhet jelentsen az állampolgárok számára. A következő feladat annak biztosítása, hogy az állampolgárokat önkéntes alapon minél szélesebb körben lehessen bevonni a honvédelmi feladatok ellátásába. A jelenleg hatályos alkalmassági követelmények és a tartalékosok szolgálatteljesítésére vonatkozó szabályok lényegében megegyeznek az állandó állományra vonatkozó szabályokkal. Ez azt jelenti, hogy csak a meghatározott korú, egészségileg, pszichikailag és fizikailag hasonló szinten alkalmas, hasonló tartalmú és színvonalú kiképzésben részesült személyekkel számol a Magyar Honvédség, mint tartalékkal. Ez a szigorú szabályozás magas harcértékű, külföldön is bevethető, valamennyi katonai feladatban alkalmazható önkéntes tartalékosokat biztosít. A probléma csupán annyi, hogy jelenleg nem többet, mint 17-et. A magas követelmények, a munkaerőpiacon mára már kevéssé versenyképes illetmény, és a munkáltatói támogató rendszer hiánya miatt a jelentkezők száma rendkívül alacsony Kihívásként jelentkezett továbbá az az igény hogy a Magyar Honvédség profitálhasson a katonai szolgálatból kikerülő, tapasztalt és jól felkészült volt katonák ismereteiből, legyen hasznosítható a megszerzett katonai szaktudás a katonai szolgálatból való távozást követően is - amennyiben ezt a haza védelmének érdeke megkívánja. A Magyar Honvédség költségvetésének jelentős részét a kiképzésre, a katonai-szakmai feladatokra történő felkészítésre fordítja. Mindezek mellett évente több száz kollégánk i0 hagyja el a szervezetet és tér vissza a polgári életbe. Teszi mindezt úgy hogy magával viszi azt a komoly tudást és szakértelmet, amit a szolgálati évek során szerzett. A rendszerből kiválók között sokan rendelkeznek missziós tapasztalatokkal, a Magyar Honvédség alapfeladatai ellátásához alapvetően szükséges ismeretekkel. Ez a személyi kör tudásával az állandó állomány mellett a Magyar Köztársaság biztonsága szavatolásának egyik legjelentősebb személyi bázisa lehet. A hatályos szabályok ugyanakkor még rendkívüli állapotban sem teszik lehetővé, hogy a hadköteles kor felső korhatára (40 év) felett ezek a személyek behívhatóak legyenek, holott adott helyzetben, mikor az ország védelméhez fűződő érdek megköveteli, feltétlenül szükség lehet arra, hogy a legképzettebb és a rendszerbe leggyorsabban integrálható tartalék álljon rendelkezésre. További probléma, hogy az állományból való kikerüléssel a honvédség - és ezen keresztül az ország honvédelme elveszíti valamennyi korábban szolgálatot teljesítő nőkatona tagját. Ez a képességvesztés jóval komolyabb, mint első ránézésre gondolnánk. Mára már a teljes katonaállomány mintegy 20%-a nő, közöttük nagy számban találunk magasan képzett orvosokat, jogászokat, logisztikai szakembereket, és szinte valamennyi fegyvernemben képviseltetik magukat egészen a fegyverzetüzemeltető, -kezelő szintig. A következő követelmény a tartalékos rendszer kétszintű differenciálásának megvalósítása volt. A korábbi elgondolások kizárólag a Magyar Honvédség önkéntes tartalékosokkal való kiegészítéséhez kapcsolódtak. Szükségszerű volt azonban kissé távolabbról szemügyre venni a Magyar Honvédség hadkiegészítésének rendszerét, és felismerni azt, hogy a haderő tartalékos rendszerét nem kizárólag az önkéntesség alapján szerveződő komponense kapcsán kell fejleszteni, hanem a minősített időszaki hadkötelezettség időszakában, a jogszabályi kötelezettségen alapuló tartalékszolgálat vonatkozásában is fejleszthető. A fejlesztés további szintjét az önkéntes tartalékos rendszer belső differenciálása jelenti. Szükségesnek mutatkozott a már létező önkéntes tartalékos katonai szolgálat alcsoportokra bontása, amely biztosítja, hogy a honvédelem ügye iránt elkötelezett, tenni kész, ám az állandó állománnyal szemben támasztott életkori, alkalmassági, kiképzettségi vagy egyéb követelményeknek megfelelni csak részben képes személyek is közreműködhessenek a Magyar Honvédség olyan feladataiban, amelyek ellátására képesek, vagy képesek felkészülni. Ki kell emelnem azonban, hogy ez a közreműködés nem lehet parttalan, annak mindenkor a honvédség érdekeit kell szolgálnia, nem lehet szó egyfajta „hobbikatonaságról”. Újabb követelményként jelentkezett a fejlesztési koncepció kidolgozása során, hogy a rendszer legyen megfelelően nyitott a társadalom felé, legyen alkalmas arra, hogy a tényleges katonai szolgálaton túl, más jellegű hozzájárulással is tartalékos szolgálatot vállalhasson, aki erre elhivatottnak érzi magát. A Magyar Honvédség Hvt.-ben meghatározott feladatainak ellátásához számos olyan tevékenység kapcsolható, amely nem kifejezetten katonai feladat, azonban a honvédelem egésze szempontjából jól hasznosítható képességet, érdemi támogatást jelent. Kiemelhető itt a katasztrófavédelmi feladatokban történő közreműködés felajánlása. A nemzetközi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a lakosság a saját közvetlen környezetének biztonsága érdekében kifejtendő tevékenységek kapcsán magasan motivált, kész az együttműködésre. Egy természeti vagy ipari katasztrófa esetén a honvédség erőinek igénybevétele kézenfekvő megoldás, hiszen a hadsereg a társadalom egyetlen olyan szervezete, amely rendelkezik valamennyi szükséges eszközzel, szervezett és vezetett személyi állománnyal, állandó készenléte gyors beavatkozást tesz lehetővé. Nyilvánvaló, hogy egy működő katonai szervezet különösebb nehézség nélkül képes magába fogadni azon önkénteseket, akik feladataiban készek támogatni. Szintén jelentős csoport lehet azon személyek tartalékállományba vétele, akik polgári foglalkozásukkal összefüggésben vállalnak valamiféle önkéntes és ellenszolgáltatás nélküli honvédelmi tevékenységet. Gondoljunk csak arra a tanárra, aki honvédelmi szakkört szervez az iskolában, vagy arra a munkaközvetítőre, aki az első helyen a Magyar Honvédséget ajánlja a munkakeresőnek, vagy akár arra az országgyűlési vagy önkormányzati képviselőre, aki munkája során fokozottabb figyelmet fordít a honvédelmi érdekek érvényesülésére. Esetükben a kiképzés minimálisra csökkenthető, egyes esetekben el is hagyható. Természetesen a fentiekben nem harcoló katonákról, hanem olyan tartalékokról beszélünk, akik a honvédelem egyéb területén támogatják a közös cél megvalósítását. Téves úton jár, aki azt gondolja, hogy a honvédelem kizárólag a Magyar Honvédségről szól, és a Honvédelmi Minisztérium kizárólag a Magyar Honvédség irányítását és felső szintű vezetését ellátó szervezet. JOGALKOTÁSI KÉRDÉSEK A következő kihívás, amellyel a kidolgozóknak szembe kellett nézniük, a jogalkotási kérdések rendezése volt. A kormány 2009-ben az akkori elgondolás és szakmai javaslatok alapján megtette a szükséges jogalkotási lépéseket, így mára már jó néhány olyan rendelkezés érvényes, amelyet 2012. január 1-jei hatállyal léptet hatályba a jogalkotó. Ezek a szabályok már ma is részei a jogrendnek, ugyanakkor az új kormány prioritásainak csak részben felelnek meg. Honvédségi Szemle 2011/13 MH tartalék erők I. tartalék komponens II. tartalék komponens békében és minősített időszakban minősített időszakban önkéntes védelmi Kiképzett tartalék erő tartalékosok önkéntes műveleti Potenciális tartalék erő hadkötelesek önkéntesség alapján jogszabályi kötelezettség szervezett alapján szervezett