Honvédségi Szemle 2011
2011 / 5. szám - FÓRUM - Matthaeidesz Konrád: Katonai emlékek Gallipoliban
Honvédségi Szemle * Matthaeidesz Konrád: KATONAI EMLÉKEK GALLIPOLIBAN A második világháborút követő évtizedekben a történelemoktatás feledésre ítélte az első világháború küzdelmeit. A hajdani helyőrségekben csak az utóbbi időben indult meg az öntevékeny kutatómunka az elődök harci cselekedeteinek, azok helyszíneinek megismerésére. Számos településen, így például Győrben, Székesfehérváron különböző közösségek szerveződtek, amelyek a régmúlt események krónikáját, levéltári adatokkal kiegészítve, kiadványokban jelentették/jelentetik meg. Bedécs Gyula, Négyesi Lajos írásai példát adnak arra, mit és miként kell megörökíteni hős elődeink küzdelméből. Lassan előtűnik az idő homályából Galícia, Przemysl, Doberdó pokla, ahol az ottani - gondozott - sírokra napjainkban már nemcsak a kutatók, hanem az arra járó magyarok is elhelyezik az emlékezés virágait. A Magyar Köztársaság elnökének részvételével szentelték fel a Doberdói-kápolnát. Azt a kis emlékhelyet, melyet honvédjeink kezdtek építeni a háború folyamán. A világégés lezárultával az enyészet vette hatalmába, mígnem Szunai Miklós vállalkozó önzetlen felajánlása révén a közelmúltban rendbe hozták a kápolnát, így leróhatták kegyeletüket az egykori katonák emléke előtt a kései utódok. Még napjainkban is kevéssé ismert, hogy török csapatok harcoltak a Kárpátok védelmében. Az ottani harcokban elesett törökök sírhantjait a Rákoskeresztúri temetőben találjuk, melyeket hazájuk a közelmúltban hozatott rendbe. * Törökország 1914 novemberében lépett be a központi hatalmak oldalán a háborúba. A török hadsereg felszereltsége igencsak szerény volt, ám az ország földrajzi fekvése döntő jelentőségű, hiszen a cári birodalommal kapcsolatos utánpótlási vonal a Dardanellákon áthaladva jöhetett létre. A brit hadvezetés a Szuezi-csatornát is féltette egy esetleges török előretöréstől. Vélelmezhető volt, hogy az antant győzelme esetén Németország harapófogóba kerül és elveszti a háborút. Az antanthatalmak 1915. február 18-án indítottak támadást Törökország, a Gallipoli-félsziget ellen. A hadművelet főszorgalmazója, Winston Churchill magabiztosan nyilatkozott: a támadók napokon belül eléri Isztambult, majd a Fekete-tengert. A hadművelet lefolyását 2-3 hétben határozta meg. A központi hatalmak számítottak az antant támadására, ennek tudatában indították el segítségüket a technikailag igencsak gyengén felszerelt török haderőnek. Érdemes megemlíteni, hogy a törökök által rendelt és anyagilag rendezett két hadihajót az angolok nem adták át. A félsziget elleni támadást az összevont hajóhad indította. A területi adottságok a védőknek kedveztek. A nehéz hajólövegeket a tengeri harcra tervezték, így a védőknek a félsziget parti magaslata mögé helyezett tarackjai, mozsarai ellen sikertelenül tüzeltek. Ezzel szemben a törökök - a dombtetőn lévő, zömében szövetséges megfigyelő katonák által szolgáltatott adatok alapján - sikeres tüzet vezettek. A támadók a tengert megtisztították az aknáktól, így azt biztonságosan hajózhatónak ítélték. Több alkalommal beúszott a flottájuk az öbölbe, „kóstolgatták” a törököket, lőtték a part menti erődöket. A védők megfigyelték: a hajók mindig ugyanazon a nyomvonalon jönnek és fordulnak vissza. Egy éjjel a már megtisztított vízre az alig 40 méter hosszú Nusret aknarakó gyors iramban 26 aknát telepített. A döntő támadásba lendülő flottát így nemcsak a védők össztüze fogadta, hanem az újonnan telepített aknák is. Az eredmény? Teljes vereség, három csatahajó elsüllyedt. Ezzel a vereséggel lezárult az egyesített haderő tenger felőli támadása. Churchill nem nyugodott bele a fiaskóba, szárazföldön akarta kikényszeríteni a győzelmet. Az európai frontról nem tudtak csapatokat átvezényelni, így a britek ausztrál, új-zélandi egységeket vetettek harcba, a franciák pedig a gyarmati erőiket. Megindult a partraszállási hadművelet. 1915. április 25-én hajnali 4 órakor csónakokon, kis vízi alkalmasságokon 1500 katona indul a szárazföld, egy keskeny partszakasz felé. Első ellenségük a tenger volt: a csónakok feldőltek, összeütköztek; a rajtuk lévő ausztrál katonák többsége nem tudott úszni, sokan a tengerbe vesztek. A védők mintegy 200 méter közelségbe engedték vonalaikhoz a támadókat, akkor nyitottak tüzet. Az antanterők több hullámban támadtak, a várt siker viszont elmaradt, csak egy kis partszakaszt tudtak birtokba venni, amit ráadásul a törökök beláttak. A folyamatos támadások nem jártak eredménnyel. A vereség megrázta az ausztrál kontinenst és Új-Zélandot egyaránt, olyannyira, hogy a szárazföldi csata kezdetének napja, április 25. a két ország gyásznapjaként került történelmükbe. A veszteségre némi vigasz: egy ausztrál legénységű kis tengeralattjáró majdnem Isztambulig beúszott, saját magát feláldozva, több török hajót elsüllyesztett, illetve megrongált. Az elkövetkező hónapokban a csata kölcsönös mészárlássá vált, élethalálharc folyt (melyben magyar katonák is hősi halált haltak), de lényeges területi nyereséget a támadók minden erőfeszítésük ellenére sem tudtak elérni. A hadművelet 1916. január 9-ig tartott, akkor a támadók elvonultak. A vitathatatlan kudarcba Churchill belebukott, Atatürk pedig, aki az egyik öböl védelmét vezette, megindult a karrier útján. Napjainkban a félszigeten szemmel láthatóan érződik, Gallipoli az ausztrál, az új-zélandi Gallipoli az erőddel CSANAKKALÉBAN ELHUNYT KATONA SÍREMLÉKE 48 2011/5 Fórum