Hungarológiai Értesítő. VII. évfolyam 1-2. szám. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság (1985)
Könyvismertetések - Magyar nyelvészet, 1983
meggyőző, s álláspontját az összeállított adattár szintén igazolja. A névállomány szerkezete, lexikája stb. sajátos, de itt is van hivatalos és „népi", tréfás, gúnyos, metaforikus és metonimikus névadás, sőt névtörténeti vizsgálódásra ugyancsak mód nyílik. Az évről évre megjelenő dolgozatok számából úgy látszik, hogy az állatnevek kutatása fellendülőben van Magyarországon, (Ördög Ferencnek és tanítványainak igen nagy része van ebben.) Ezúttal kilenc ilyen füzetet mutathatunk be. Horváth Attila, Paulusz Julianna, Biskopics Éva és Tóth Éva-Tóth Mária kutyaneveket, Egyed Mária, Tóth Ildikó pedig szarvasmarhaneveket gyűjtött. Vannak több állatfajra kiterjedő gyűjtések is: Boha Judit szarvasmarha- és kutyanevekkel, Tamás Olga kutya-, macska- és baromfinevekkel foglalkozik, Bukovics Ildikó viszont Fekete István állatnevekben gazdag népszerű műveit használta forrásul, s 19 könyvéből 187 nevet sikerült összegyűjtenie. Bár ez utóbbiak között vannak olyanok is, amelyek a népi állatnévadásból való kölcsönvételek (pl. Bodri, Fickó, kutyanevek), a szavak többsége mégis szellemes egyéni alkotások terméke. A dolgozatok adattárból és feldolgozó részből állnak. Az adattárak betűrendben közlik a neveket, és megadják a néviselők pontos adatait. A feldolgozás célja a névadás rendszerszerű nyelvi vizsgálata, melyben a szerzők kutatják a névadás indítékait, nyelvi eszközeit, a nevek alaki jellemzőit, gyakoriságát és — esetenként — az öröklődését. A személynevekkel foglalkozó dolgozatokat az 1983-as sorozatban az irodalmi nyelvi problematika kapcsolja össze. Hetényi Piroska Petőfi költészetét, Vitányi Borbála pedig Justh Zsigmond műveit tanulmányozta át az írói névadás, személynévhasználat szempontjából. Mindkét összefoglalást egyaránt jellemzi a szerzők alapos irodalom- és műismerete, s amint módszerükből kiderül, ezt tartják a névvizsgálat kiindulópontjának, alapjának is. Az irodalmi elemzés és nyelvészeti analízis jól kiegészíti egymást. Hetényi Piroska néhány általános kérdés előrebocsátása után költői alkotásonként halad a nevek vizsgálatában, Vitányi Borbála az analízis mellett nyelvi szempontú összefoglalásokat is ad. Haik Rometsch az Eötvös Loránd Tudományegyetem (észt nemzetiségű) hallgatója volt, ott készítette a magyar, finn és észt belső keletkezésű keresztnevekről szóló szakdolgozatát, amely most a magyar és finnugor nyelvtudomány, kultúrtörténet közös hasznára megjelenhetett. E három kis nép a nyelvrokonság tényén kívül is sok közös vonással rendelkezik. Egyként ismerték fel a múlt század első felétől fogva, hogy a nemzettudatnak részét képezi a nemzeti jellegű keresztnévanyag, s ha ez még szegényes, mihamarabb szaporítani, gazdagítani kell. A bővítésnek két fő útja kínálkozott: ősi nevek felújítása, illetve újak alkotása — a kor szellemének megfelelően. A névgyarapításban élen jártak az írók és költők; egy-egy jól sikerült irodalmi alkotás a későbbi névdivatot komolyan befolyásoló tényezővé válhatott. Milyen belső keletkezésű névanyag halmozódott fel napjainkra a három vizsgált nyelvben? Mik a közös és eltérő nyelvi jellemzőik, milyen történelmi és kulturális hatások befolyásolták sorsuk alakulását? Milyen szerepe van ma a belső keletkezésű neveknek a keresztnévadás egészében? Ezek a dolgozat legfontosabb kérdései, témái. Balázs Géza folytatta azt a közzétevői munkát, melyet Marosi Teréz kezdett el a sorozat 13. füzetében (Tulajdonnevek a magyar népmesékben). Az akkor átvizsgált 26 kötet most 17 újabb népmesegyűjtemény személy-, hely- és állatneveivel bővült. A közlés módja kisebb változtatásoktól eltekintve megegyezik a korábban megjelent fü-