Hungarológiai Értesítő. IX. évfolyam 3-4. szám. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság (1987)
Könyvismertetések - Magyar irodalomtörténet, 1985
lását nyújtja majd a kor irodalomtörténetének. A magyar irodalmi avantgárd történetével foglalkozó könyvei, A szecessziótól a dadáig, A szimbolizmus ideje, Az avantgárdé apostolai után figyelme a megelőző korszak irodalma felé fordult, s a Fridolin és testvérei, valamint a Varázslók és mákvirágok című könyveiben már a századvég és a századforduló kevésbé formabontó irodalmának történetét rajzolja meg, akkor még csak Jókai Mór, Justh Zsigmond, Csáth Géza, Török Gyula, Cholnoky Viktor, Cholnoky László, Krúdy Gyula és Kosztolányi Dezső portréiban. Magától értetődően kívánkozott az arcképek és pályarajzok mögé a korszak társadalomtörténeti függőségében megrajzolt irodalomtörténetének szintézise, melyben a portrék végső formájukban tablóvá szélesednek. Ennek az összefoglaló szándéknak első könyve A magyar irodalom modern irányai. című kötet, melyben Arany János késői korszakától kezdődően Jókai Mór, Vajda János, Asbóth János, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő és Czóbel Minka életművében keresi a polgárosodó magyar társadalom teremtette új életérzések nyomán keletkező modern irodalmi törekvések kibontakozását. A szerző a könyv bevezetőjének szánt „Az új lehetőségek fél évtizede" című fejezetben bejelenti különvéleményét a modern magyar irodalom indulásának tekintett 1867-es korszakhatár tekintetében. Megítélése szerint ugyanis a korabeli magyar irodalomban az „új lehetőségek" korszaka 1859 és 1865 közé tehető, hiszen a „kérdéses fél évtizedben társadalmilag és történelmileg döntőbb, mélyrehatóbb események játszódtak le, mint amilyeneket az 1850-es években, vagy az 1860-as évek második felében, ideszámítva a kiegyezés eseményét is, számon tartunk." Majd hozzáteszi: „Véleményünk szerint 1867 valójában egy folyamat lezárásának aktusát jelöli, nem pedig a kezdeteket jelzi". Ilyen értelemben a modern emberkép megrajzolásakor meghatározó jelentőségűnek tekinti Vajda János 1862-ben megjelent önbírálat és polgárosodás, valamint az 1863-ban folytatásokban közölt Irányeszmék című művét. A modern életérzések nyomán keletkezett új költészet első jegyeit azután Arany János kései verseinek remekeiben, mindenekelőtt Az örök zsidó című költeményében véli felfedezni. A Jókairól szóló fejezetben Bori Imre megfogalmazza: „A kiegyezés tulajdonképpen kitolta az életszínpadról a valóságot eltakaró politikai kulisszákat, és az 1870-es években már látható volt, mi az előző majd húsz esztendőben a mélyben lejátszódott: a kapitalizálódás." Ezzel pedig együtt járt az erőteljes társadalmi differenciálódás, ami új „világhelyzetet" teremtett a kor embere számára. Ez az új életérzés kap hangot Jókai korabeli regényeiben is, mindenekelőtt a Fekete gyémántok (1870), Az arany ember (1872) és A jövő század regénye (1872-1874) című műveiben. A regényekben jelentkező kiűzettetés lesz az az életérzés, mely egyaránt felfedezhető Vajda János műveiben - mindenekelőtt az Alfréd regényében -, s a már szimbolista ihletettségről árulkodó költői életművében, Reviczky Gyula filozofikus költeményeiben éppúgy, mint Komjáthy Jenő bölcseleti lírájában, vagy Czóbel Minkának a szimbolizmus kiteljesedését jelentő, mélységes-mély válságtudatról árulkodó korai költészetében. Ugyanakkor Bori Imre jelzi: Czóbel Minka korabeli prózája már a szecesszió és a naturalizmus korába mutat előre. A szerző fehér színeiben az irodalomtörténész már a századvég szintézisének igényét véli felfedezni. Bori Imre A magyar irodalom modern irányai 1. című könyvében közel három évtized irodalmának értelmezésére vállalkozott, s a magyar irodalmi szimbolizmus első korszakának értékelésével zárja fejtegetéseit. Ugyanakkor könyvének utószavában