Hungarológiai Értesítő. XI. évfolyam 3-4. szám. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság (1989)

A hungarológia hírei - Tudományos ülések, konferenciák - Költő/író-szerep-mű. Költői magatartástípusok a magyar irodalomban

Költői író - szerep - mű Költői magatartástípusok a magyar irodalomban 1991. január 15-16. A Petőfi Irodalmi Múzeum az elmúlt húsz esztendőben néhány alkalommal önállóan is vállalkozott arra, hogy tudományos konferenciát szervezzen. 1990 de­cemberében az MTA Irodalomtudományi Intézetével közösen rendezte meg a Kul­tusztörténeti Kutatócsoport kezdeményezésére meghirdetett ülésszakot. Az 1991. ja­nuár 15-16-án tartott fenti című szimpozion saját ötletre épült, és az előadók is, néhány kivétellel a múzeum jelenlegi vagy volt munkatársai köréből kerültek ki. A téma - költő és költészet viszonya, személyiség a mindennapi életben és a műben, szerep és ember - lehetővé tette, hogy a résztvevők az egész magyar iro­dalom területéről válasszanak előadásukhoz anyagot. A szociológiai és poétikai ve­tülettel egyaránt bíró téma a különböző történeti és stílustörténeti korszakok sajá­tosságain túl az azonosságok egymás mellé helyezésére adott módot. A tizenöt elő­adó mindegyike a maga módján értelmezte a szerep kategóriáit, az ülésszak végére azonban a szorgalmas hallgató átfogó képet kaphatott e kategória értelmezési lehe­tőségeiről és termékeny voltáról az irodalomtörténeti kutatásban. Az első nap bevezető előadását Szegedy-Maszák Mihály tartotta Szerepjátszás és költészet: összhang vagy ellentmondás? címmel. Két évszázad európai alkotóinak a költői hivatáshoz való viszonyából vezette le a négy, jól elkülöníthető szerepkört: erkölcstanító, istenhívő, politikus, nemzeti költő. Az első típus lényegében a felvilá­gosodás eszmekörében központi helyet betöltő nevelésben látja a költő feladatát (ide sorolja Petőfit és Márai Sándort is), aki egy-egy társadalmi réteget képvisel. A má­sodik szerint istenhez hasonlóan teremteni kell. A politikai feladatvállalás Közép-és Kelet-Európában kiváltképp átjárta a költészetet, de például maga Victor Hugo is a szolgálatban jelölte meg az értelmiség feladatát. A kutató a nemzeti költő státust látja például Esterházy Péter által betöltöttnek, amin véleménye szerint nem mást, hanem a nemzeti nyelvben öröklődött történelem őrzését és közkinccsé tételét kell érteni. Kőszeghy Péter dolgozata a többi közt egy sajátos vetületét vizsgálta a szerep­problematikának, nevezetesen a posztumusz szerepét. Ez utóbbit Balassinál az első magyar nyelvű költő szerepében leli meg, továbbá felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy Balassit évszázadokon át elsősorban istenes versek költőjeként tartották szá­mon. Kozák László Zrínyi korának költői játékterét mérte fel hagyomány és egyé­niség vetületében. Dolgozatának fő érdeme a mitológiai vándormotívumok széles ívű elemzése mellett több művészeti ág (irodalom, képzőművészet, zene) párhuzamos vizsgálata a testesebb művészi eszközök és a barokk világkép viszonya szempontjá­ból. A Petőfi-irodalomban a szerepjátszás is száznegyven esztendős téma, a régebbi szerzők azonban nem ugyanazt értették rajta, mint a szociológiai, szociálpszicholó­giai szerepelméletek megalkotói, akiknek munkájából merítettem (Ratzky Rita) a je­lenség fogalmi meghatározásakor. A szerepjátszás a műben mint poétikai eszköz azonban már az irodalomelmélet felségterülete, nem írható le más tudomány kate­góriáival. Az idegen státus felvétele az irodalmi műben áttételes, tárgyias kifejezés­módra ad lehetőséget, amelyben a költő énje rejtőzködik, inkognitóba vonul. Vajda

Next