Hungarológiai Értesítő. XI. évfolyam 3-4. szám. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság (1989)
A hungarológia hírei - Tudományos ülések, konferenciák - Költő/író-szerep-mű. Költői magatartástípusok a magyar irodalomban
János, a nagy példakép, Petőfi nyomán vállalkozott közírói feladatokra. Miklóssy János előadása azt a politikai-irodalompolitikai helyzetből adódó ellenzéki vezérszerepet elemzi, amelyet Vajda az irodalmi Deák-párt ellenében, a nép-nemzeti iránytól eltérően, egy másfajta népiség jegyében vállalt. Ezt a szerepet akkor csak ő tölthette be, bár nem erre készült és habitusa sem volt igazán alkalmas rá. A Vajdáétól merőben különböző az a szerep, amelyet Mikszáth Kálmán, a jogi stúdiumokat is végzett ítélkező, igazságosztó író tölt be műveiben, amint erről Aczél Zsuzsa dolgozata meggyőzte a hallgatót. A politikai párthoz képest merőben másféle képességeket igényelnek a hosszadalmas bírósági csatározások. A bíró az életben, illetve a műben másféle igazságot keres, mint amilyet a törvény fölé emelkedni képes író ad. Nagyon érdekes volt Kelevéz Ágnes témája: egy hosszú költői pálya szerepmódosulásait éri tetten a kivételes szerencse folytán szinte teljesen épen maradt Babitshagyaték kéziratain. Az identitáskeresés időszakában a költő kéziratait is műként kezelte, a külső, sőt a látható forma időnként elfedi a még mozgásban lévő tartalmat. A feladat(ok)ra találás nyomán a kéziratok egyszerű munkaeszközökké válnak. Mikszáthtal szemben Babits mint ítélkező nem az egész társadalmat teszi mérlegre, csak szűkebb világára, az írók társadalmának megméretésére kap jogosítványt a Baumgarten-alapítvány kurátoraként. Szabó Lőrinc költői szerepe, mint minden nagy alkotóé a hagyományos - vagy legalább a saját korában elfogadott - szerepekkel leszámolva formálódik - tudtuk meg Kabdebó Lóránt előadásából. A mindenféle politikai mozgalomtól független, az etikai mérlegelésen felülemelkedő alkotó, aki az "Egy igazságát védi". A magányba menekülő védekező ars poeticája ez, amely mégis az egész világot akarja értelmezni, a magyar lírának ezt a hagyományokban nem túlzottan bővelkedő ágát, az ontológiai költészetet juttatva magaslatokra. A konferencia második napja is elméleti alapozó dolgozattal kezdődött. Kiss Endre Költő a modern társadalomban című munkája az alábbi négy szerepértelmezés után: immanens alkotói szerepek (például egy új műfaj létrehozása), társadalmi szerepek (a köztudatban, az olvasóközönség tudatában, a művész a társadalomban és a politkai társadalomban), művészetpszichológiai megközelítés, művészi identitás kérdése - egy ötödiket választott vezérfonalul: a mindennapi tudatban lecsapódó társadalomelméleti korszakok szerint rendezőt, így az elmúlt 150 évre a művészi szerepek módosulásához vezető következő gondolkodási típusokat különíti el: individualizmus, totalitarizmus, a fogyasztói társadalom öntömjénezése, végül a posztmodern gondolkodás. Kovács Ida koncepciója szerint a művész lelki alkata okán egy bizonyos témakört preferáló, az irodalom létezése óta lényegében szinte változatlanul fennálló írói posztok - filozófus, politikus vagy vátesz, formalista alanyi költő, udvari író, ítélkező moralista stb. - a szerep téma legérdekesebb vonatkozásai. A preferált téma mellé az előadó egy magatartásformát is tételezett, ez pl. Nagy Lajos esetében a lázadás. A nagy alkotók életműve mindig gazdagabb, mint az irodalomtörténész hipotézisei; a 20-as és a 30-as évek szatirikus novellatermése az új hanggal új magatartásformát is hozott Nagy Lajos emberi és művészi habitusába. Déry Tibor szerepeit világnézeti érlelődésével párhuzamosan bontotta ki Botka Ferenc előadása, mindvégig azonban az íróságra - mint legfontosabb szerepre - téve a hangsúlyt. Sikert aratott Juhász Gyula és Gulácsy Lajos elvi azonosságon és jellembeli, mentalitásbeli hasonlóságon alapuló szoros barátsága történetének megraja