Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon II. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság – Scriptum Kft. Budapest – Szeged (1993)

II. A peregrináció a magyar irodalom- és művelődéstörténet különböző periódusaiban (írók, művészek, diákok, tanárok, utazók, mérnökök stb.) - 4. „Irodalmi utazások" - Bori Imre: A modern irodalom eszméinek terjedési módjai a magyar irodalomban

művészete. Aztán mind a kettő a túlrafinált és a primitív érzés vegyül­éke. Egyik úgy, mint a másik a primitívekre vihető vissza. Antokolszkij plasztikája csakúgy, mint Sarah-é, közelebb van Botticellihez, mint akár egy reneszánszi, akár egy modern művész plasztikájához." Az 1888-as párizsi öt hónapja után gazdag esztétikai tapasztalattal ér­kezett haza Justh Zsigmond. Elvi-esztétikai tapasztalatainak leszűrődését az egymás után megjelenő műveiben érhetjük tetten, de azt is meg kell állapí­tani, hogy magáévá tette a párizsi két mesterének művészetében megismert elveket, és ő is majd a misztikum és a realizmus koordináta-rendszerében dolgozik, s elsőként iszik azokból az esztétikai forrásokból, amelyek fölé majd két-két és fél évtized múltán azok, akik a Nyugat körül csoportosul­nak, hajolni fognak. Az életérzés dekadenciája, a már-már a maga ellentété­be átcsapó, tehát fokozott életélvezet, az énkultusz és a formakultusz, a „dí­szítőművészet" képviselete — ezek a főbb elemei annak a szemléletnek, amely Justh párizsi peregrinációja után formálódott. Hogy közben Baude­laire magyar recepciójának fényes fejezetét is írja, az már természetes. A pénz legendája című regényére gondolok, amelyet Németh László a legjobb magyar lélektani regények közé sorolt. A hősnő kezében ott a Romlás virá­gainak kötete, s a versek, „mint olaj a tűzre", úgy hatnak lelkére, de a Huysmans-recepciónak is jelentős szakasza az, ami Justh Zsigmond művei­ben készült. A Justh Zsigmond peregrinációja felett tartott szemle valódi eredmé­nye talán az lehet, hogy megfigyelhettük, a közvetlen irodalmi találkozások, a konkrét recepciók, amelyek az elsődleges feltételezések szerint a modern irodalom eszméinek és eszményeinek a terjedésében döntő szerepet játszanak, valójában másodlagos értékűek, ha az Európa nagyvárosaiba utazó magyar írók esztétikai tanulmányait nézzük. Hogy Justh Zsigmond Párizsban látni és gondolkodni tanult, és hogy nem csupán az esztétikai-irodalmi gondolkodás szférájába hatolt — ez tetszik elsőrendűen fontosnak. Különben ezt látszik bizonyítani Ady Endre első párizsi útjának eszmei hozadéka is. Úgy is mondhatnánk, hogy ami előbb csak élethangulat, érzés volt, az Párizsban filozófiai „tartást" kapott. Témánk szempontjából az Ady-peregrináció nemcsak érdekes, hanem a bevett megállapítások korrek­ciójára is ösztönző. Az Ady-értelmezők leírták már, de mégsem kellő nyo­matékkal, úgy tetszik, hogy Ady céltudatosan indult útnak. A „csodát" vár­ta Párizstól, mint Somló Bódognak írta 1903. december 18-án. Lédáéknak pedig még előbb, 1903. november 23-án írott levelében sorolja, mit akar Párizsban csinálni, s többek között „szándéka bizonyos távoli és magasabb nézőpontot kapni Parisban, hol dolgozni, írni, hazalátni jobban és szaba­dabban lehet". De a párizsi hónapok interpretációja kapcsán nehéz elfogadni Varga Józsefnek azt a véleményét, amely szerint „Párizs legnagyobb szerepe Ady

Next