A Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményei 3. XI. évfolyam (XLI) 2010
Toldi Éva: Újvidék-narratívák
Hungarológiai Közlemények, Újvidék, 2010. XLI XI. évf. 3., 90-99. az a fontos, hogy nincsenek zavargások, nincs háború. És a Duna utcában üldögél a gyökértelen álmodozó is - feltehetően az író alteregója. Balázs Attila Kinek Észak, kinek Dél című regényében a krónikás narrátor szólal meg. Hangja azonban nem egyszólamú, tudatában van annak a történetelméleti elgondolásnak, amely a huszadik század hetvenes éveiből eredeztethető. Az amerikai Hayden White dolgozta ki elméletét, amelyet nyelvi fordulatnak neveznek („linguistic turn”) a történettudományban. Ennek értelmében különbséget kell tenni múlt és a múltról szóló elbeszélés között. Múltból ugyanis egy van, róla szóló történet azonban számos lehet, a narrativizálás módjától függően. A regényíró a történet középpontjába nem iskolai történelemkönyvek sablonos, pozitivista szemléletét állítja, hanem a történelmi tapasztalatot. Éppen ezért a narrátor néha krónikás lesz, aki forrásokat kutatva írja Újvidék történetét, máskor riporterré válik, majd naplóíróra emlékeztet, önéletírást imitál, családi legendákat elevenít fel, magántörténelmét nagyítja fel. A narráció nem célelvűen egyenes vonalú, hanem szerteágazó, több szálon fut, több nézőpontot érvényesít. A krónikás narrátor szétírja, szétágaztatja a történetet, egyfajta internet-poétika mentén hozza létre, amelyből tetszőlegesen nyílnak folyosók a jelen és a múlt történetei felé egyaránt. (Interkulturális identitás) „Az emberek hordozzák és testesítik meg a város történeti-kulturális életrajzát, rendjét és identitását.” Juhász Erzsébet regényhőseiben megvan az igény, hogy megismerjék azoknak a városoknak a múltját, ahol maguk is élnek, és „azokét is, ahol felmenői születtek, életüket leélték vagy éppen elhagyták szülőhelyüket, hogy egy másik országban telepedjenek le, vagy el sem hagyták, s mégis más ország polgáraivá lettek az előreláthatatlan történelmi zajlások mindent összekuszáló forgatagában” (JUHÁSZ 2001. 6). A személyes élettörténet a kollektívval való állandó dialógusban bontakozik ki. „A kétnyelvű ember ironikus távlatából, mindennemű fanatizmustól iszonyodva, türelmesen szemléli az emberek hovatartozásának kérdését” (JUHÁSZ 2001: 40). A multikulturális közegben azonban nem minden esetben a többkultúrájúság elfogadása és megismerésének igénye dominál. A több kultúrához, több identitáshoz való kötődés ebben a szövegvilágban nem tolerálható, az ilyen attitűd az individuum megszüntetésének veszélyével jár. A „ki vagy te” kérdése erősödik föl és visszhangzik mind hangosabban a szövegben. A kettős identitás ebben a felfogásban felszámolandó stratégia, akinek kettős identitása van, az gyanús, az ilyen egyént rá kell bírni, hogy színt valljon, még akkor is, ha maga sem tudja a választ. A történelmi tapasztalat fogalmát Frank Ankersmit nyomán alkalmazom.