Hungarologische Beitrage 11. Universität Jyväskylä (1998)
Literatur- Irodalom - Kirjallisuus - Sz. Molnár Szilvia: Homo ludens (...ahogy fikciót, illetve nem-fikciót olvas
Sz. MOLNÁR SZILVIA Az arisztothelészi formánál ez azért implikál többet, mert feltételezi egyrészt a beszédmód interaktív használatának emberi képességét, másrészt azt a társadalmi konvenciót (benne az irodalmi tradíciót), amely egy közösség számára lehetővé teszi a beszédmód esztétikai jellegének érzékelését mint a megértés előzetes horizontját. (3.) A miméziszről mint emberi cselekvéseket utánzó poétikai tevékenységről a későbbiekben szólunk majd bővebben, és (4.) a lehetséges, illetve szükségszerű történéseket narratáló cselekvések kapcsán pedig visszautalnék a jelen tanulmány előző fejezetében tárgyaltakra, ahol e tekintetben inkább a fiktív és a nem-fiktív történetek megjelenítettségére fektettük a hangsúlyt, nem pedig a referenciális tartományokra. A nyelv pragmatikus megközelítése, a befogadásesztétika térvisszafoglalása és a szellemtudományokban egyre nagyobb tért hódító antropológiai tudományok az irodalmi fikcionalitás szempontjából annak a strukturalista alapú gondolkodási sémának a kereteit feszítették szét, amely az ilyen oppozíciókat állította föl: valóság és fikció, a valós világ és a regény világa stb. Amíg a fikciók létrejöttének generatív nyelvészeti alapú leírásai a fikcionálás folyamatában olyan rendszerszerű működési elvet igyekeztek találni, „amely képes lenne a nyelvészeti szabályrendszerekhez hasonló pontossággal működő, irodalmi elbeszélő szövegstruktúrákat generáló szabályrendszerek felállítására"23, addig a recepcióesztétikai megközelítések inkább olyan jelenségekhez igyekeznek hasonlítani a fikciót, mint az álom és az emlékezet. A hasonlóság a három jelenség között az ember azon imaginatív képességében gyökerezik, ahol létrehozhatók az eddig létre nem jött összefüggések is. Az irodalmi fikcionalitás ilyen irányú megközelítését jelentik Wolfgang Iser művei, különösen a legutóbbi, a fiktívvel, az imagináriusssal és azok összjátékával foglalkozó munkája.24 A valós és a. fiktív fogalmainak oppozíciója közé bevonja a reális fogalmát is azzal az ismert megfontolással, hogy a tények önmagukban hozzáférhetetlenek, számunkra csak a róluk elmondható dolgok, a jelek adottak. Ebben az értelemben eleve kizárul annak a lehetősége, hogy egy fiktív szöveg bármilyen ún. valóságra vonatkozzon, tehát Morris jelelméleti definíciójával élve a fikciós (vagy ikonikus) jelfunkciók közül a denotatív egyáltalán nem is érvényesülhet, csak a jelentésképző és a jelölő funkciók. „Ha az ikonikus jelek egyáltalán valamit is »leképeznek«, úgy biztos, hogy nem az ábrázolt tárgy tulajdonságait, mivel a tárgyat ők maguk hozzák először létre. Sokkal inkább az 23Csúrii.m. 271. 24 Iser, Wolfgang: Das Fiktive und das Imaginäre. Perspektiven literarischer Anthropologie. Frankfurt am Main 1993.