Hungarologische Beitrage 11. Universität Jyväskylä (1998)
Literatur- Irodalom - Kirjallisuus - Sz. Molnár Szilvia: Homo ludens (...ahogy fikciót, illetve nem-fikciót olvas
HOMO LUDENS elképzelés és az érzékelés feltételeit képezik le, és így a jel által vélt objektum konstituálása válik lehetővé."25 A fikcionálási folyamatban így a rekonstruálásnak jut a döntő szerep, amely nem egy eredeti állapot minél hűebb visszaállítását hanem az újraalkotást jelenti, ahogyan az emlékezés sem pusztán a készen tárolt konfigurációknak az előhívása, és az álom sem az élmények azonos rendjének és sorrendjének a visszajátszása, hanem az elemek rekomponálása. Az irodalmi fikcionalitás ebben az értelemben olyan emberi mintán alapul, amely mint antropológiai sajátosság kettősségekben képes csak megnyilvánulni: mutatja önmagát (a szövegvilágot) és mutat(hat)ja mindazt, ami lehetne (a szövegvilág olvasó által vonatkoztatott terei, tehát lehetséges világok). Ilyen jelenség az irodalmi szövegekben az un. doppelgänger-effektus. Vegyük például Tímár Mihály esetét: Tímár két világát Komárom és a Senki-sziget jelenti - amelyek közül a sziget(világ) az őáltala teremtett világ. Ahhoz a pillanathoz érkezvén, amikor a kettő között döntenie kell, választása az utóbbira esik, és ezért a másik világ számára „meghalván", életének még hátralevő részét a Senki szigetén éli le. Ez a világ önidentikus szemben azzal a néoidentikus polgári léttel, amelyben „halála után" a nevét is elveszíti, és a regény végén a narrátor előtt önmagát nevezi Senkinek. Ezzel a mozzanattal és azzal az utalással, amelyet még a regény végén a Senki-szigetén élők jövőjéről, illetve a saját lejegyzéséről a narrátor tesz, Tímár Mihály alakja egy legendába csúszik át, és a regényen belül is fikcionalizálódik. A két állapot közül - ami és ami lehetne - az utóbbit Iser egy eksztatikus állapotnak nevezi, amely az azon való kívüllevőséget jelenti, amelyben az ember éppen benne van.26 A kettő közötti kapcsolat alapja pedig nem is annyira mimetikus hanem inkább transzcendáló jellegű: a pozíciók egy másik állapotba való áthelyezését eredményezi, olyan állapotba, melyet a képzelet hoz létre. „Ugyanis az elképzelésben csak úgy lehet valamit megjeleníteni, hogy a jelek arra nézve, amit denotálnak, valamit éppen kihagynak. Ha azoknak az ikonikus jeleknek az útmutatását követik, amelyek az elképzelhetőség feltételeit jelölik, akkor ebből bizonyos konzekvenciák származnak az olvasóra nézve. (...) A szöveg efféle jelei által irányított transzformáció által hozza létre az olvasó az imaginárius tárgyat. Ez azt is jelenti, hogy a fikcionális szöveg számára a szubjektum elkerülhetetlen szükségszerűség. Ugyanis a szöveg materiális adottságában pusztán csak olyan virtualitás, ami kizárólag a szubjektumban találhatja meg aktualitását. A fikcionális szövegre nézve 25 Iser: Az irodalom funkciótörténeti szövegmodellje. Helikon 1980/1-2. 43. 26 Iser: 1993. 145.