Hunnia, 1991 (15-26. szám)

1991 / 17. szám - Csernohorszky Vilmos írása

települni vágyókat fejősteheneknek és megkopasz­­tani való balekoknak tekinti ez az állam, akkor minden emóció és túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy az emigrációt, de az egész nyugati magyarsá­got is, jól arcára ejtették. Stirling György helyesen hangsúlyozta, hogy az emigráció nem előnyökért, nem jutalomért vagy elismerésért tette, amit négy és fél évtizeden át tett. Nem is tehette, mert senki sem hitte, hogy a változás még életében be fog kö­vetkezni. Mint ahogy ez sokakkal meg is történt. Talán ők jártak jobban. Nem kellett megélniök, hogy ki távol sír e nemzeten, megutálni is kényte­len legyen. Persze nem a nemzetet, hanem ezt az adminisztrációt, ezt az új elitet. Amelyet osztályoz­va szinte nem is tudja az ember, mi ellenszenve­sebb és visszataszítóbb: a népiek átlátszó sumáko­lása, vagy az urbánusoknak most már leplezetlenül nemzetgyalázásig is fajuló arroganciája, és az el­múlt 45 év hagyománya szerint a viaskodás közöt­tük a pozíciókért. Hiszen ezt művelték négy és fél évtizeden át minden szinten és minden vetületben, miközben frontvonalaik közül kipusztult a középosztály, megsemmisült a polgárság, lezüllött az értelmiség, proletárrá vedlett a munkásosztály és földönfutóvá vált a parasztság. Az ország pedig történelmünk legnagyobb és legmélyebb válságába süllyedt, most pedig a kormányozhatatlanság, a káosz és az anarchia örvényének szélére érkezett, ahol már csak a milliók önfegyelme akadályozza még ideig­­óráig a robbanás bekövetkeztét. Nem csoda, ha több barátom most bánta meg, hogy nem emigrált. Mert - mind mondják - azelőtt vigaszként min­dent rá lehetett fogni az oroszokra és a kommunis­tákra. De most kikre? Pláne, ha komolyan vennénk azt az aforizmát, hogy demokráciában minden népnek olyan kormánya van, amilyent megérde­mel. Száz szónak is egy a vége: nemcsak a néppel, hanem az emigrációval is jól kibabráltak. Erre er­kölcsileg nincs sem mentség, sem magyarázat. Amíg ez így marad, „addig a miniszterelnök úr nemzetiszínű kijelentései csak színes frázispufogta­tások maradnak" - írta Linka Márton Melbourne­­ből az Élet és Irodalom­nak küldött és ott közölt levelében. Stirling szerint „nem elég, hogy Antall József 15 millió magyar miniszterelnökének tartja magát. A kör csak akkor lesz teljes, ha mi, a nyuga­ton élő kétmillió is kormányfőnknek érezzük őt". Azt hiszem, ettől a történtek után egyelőre akár el is tekinthetünk. Az emigráció bizalmat előlegezett ennek a kormánynak. Ezt bármelyik pillanatban meg is vonhatja. Nagy gondot nem fog okozni. Ed­dig is megvoltunk miniszterelnök nélkül, ezután is megleszünk valahogy. Sőt ez annál is könnyebb lesz, mivel a jelenlegi átmeneti korszak átmeneti politikájával az emigráció most már úgysem azono­síthatja tovább magát kritika nélkül, mert akkor szembekerül a szenvedő és nélkülöző tömegekkel, a becsapott és rászedett néppel. Az emigrációnak a magyar néppel és a nemzettel kell azonosulnia to­vábbra is, mint négy és fél évtizeden át mindig. Nem pedig rendszerekkel vagy kormányokkal, mint némelyek itt-ott tették és teszik. A nép most már minden jel szerint nem fogja sokáig tűrni, hogy 1956 magyar forradalmát ellop­ják, az államot végképpen dilettáns karrieristák vagy nemzetellenes, pszichopata anarchisták kezé­re játsszák, hogy az országot tönkretevő kommu­nisták a markukba nevetve élvezzék átmentett lo­pott vagyonuk busás gyümölcseit az általuk zsák­utcába vitt nép szeme láttára, és külföldön még rasszista uszítást is folytassanak Magyarország el­len, hogy felbérelt hazaárulók is részt vehessenek az ország irányításában, hogy Budapest Közép-Eu­­rópa Bangkokja, az ország rabló, betörő, gyilkos maffiák szabad vadászterülete, a pornográfia, a prostitúció, a kábítószercsempészés paradicsoma, hazánk Moszkva után a spekulációs banktőkével dolgozó Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap megnyomorítottja legyen, hogy a magyar nép és utódai fizessenek a rabló nyugati finánctőkének azért, mert hiteleikkel hozzájárultak a kommuniz­mus agóniájának meghosszabbításához. Nem tör­lesztést és kamatokat érdemelnének, hanem a kom­munizmus tettestársaiként felelősségrevonást. Ez lényegében a jelenlegi adminisztráció alig egy éves mérlege. De gyülekezik már a szekértá­bor, hogy befejezze 1956 mindmáig befejezetlen, de befejezendő és be is fejezhető forradalmát. Hazai vélemények szerint ezt az országgyűlést a nép rö­videsen le fogja váltani. Úgy tűnik, annyi idejük már semmiképpen sincs, mint amennyi a tavalyi választások óta eltelt. Akármint is lesz, ahhoz nem férhet kétség, hogy az idő és a történelem eddig is a jelenkori magyar emigrációt igazolta. Ezután is őt fogja. Ezért rá is vonatkozik, amit Kossuth az 1849- es emigrációról írt. „Azon elismeréssel tartozik a magyar emigrációnak a történelem, hogy a haza iránti hivatásának híven megfelelt, kötelességeit becsületesen teljesítette. Sőt állíthatom, hogy a ma­gyar emigráció tevékenysége nem volt befolyás nélkül még a viszonyok azon fordulatára sem, me­lyet otthon új alkotmányos korszaknak neveznek." Még kevésbé lesz hatás nélkül a körülmények azon alakulására, mely a jelenlegi átmeneti korszakot fogja követni. Ha továbbra is hű marad önmagá­hoz, elveihez, eszméihez és a magyar néphez. Csernohorszky Vilmos (Neuburg-Domu) HUNNIA 15

Next