Húsos, 2001 (9. évfolyam, 1-6. szám)
2001-02-01 / 1. szám
HÚSIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE A TILENDEZŐDÉSEK ELŐTT AZ ÁGAZATI HANGSÚLYOK AZ ÉRDEKVÉDELEMBEN © TOLLBAMONDÁS o 2001. IX.ÉVFOLYAM 1. SZÁM ♦ ÉRDEKVEDELMI LAP ♦ www.edesz.hu TILTAKOZÁS A Húsipari Dolgozók Szakszervezetének Elnöksége értetlenül áll a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium export támogatási javaslata előtt. Amikor a nyugat-európai kormányok a húsipari ágazat, a mezőgazdasági termelők, feldolgozók, munkavállalók megsegítése érdekében támogatási intézkedéseket hoznak, a magyar agrárminisztérium úgy tűnik, hogy csökkenteni kívánja a húsipari munkahelyek számát és végső soron rontja a sertéstartók helyzetét is. A szakszervezet úgy ítélik meg: • A húspiac helyzete, a húsipari értékesítési pozíció az idei esztendőben várhatóan nem javul, inkább nehezülő, romló körülményekkel kell számolni. • Exporttámogatás nélkül a húsipar veszteségessé válik, a vágásszám máris lecsökkent, a „kényszer” exportra kerülő termékek veszteséget eredményeznek. • Az elmúlt év végére a termelők elérték, hogy viszonylag jó árat kapnak sertéseikért (310-320 Ft/kg. a legjobb minőségért). Az elért árak azonban csak addig tarthatók, amíg az eddig export piacon értékesített termékek támogatás hiányában a hazai piacon meg nem jelennek és a piaci egyensúly fel nem borul. Amennyiben a húspiacot nem sikerül stabilizálni, - és ezt segíthetné az export támogatás - a piacépítésben eddig elért eredmények megsemmisülnek és rosszul járnak mind a termelők, mind a feldolgozók és végső soron a fogyasztók is. Az élelmiszeripari szakszervezetek felszólítják az agrárkormányzatot, vizsgálja felül a húsipari, baromfiipari exporttámogatások kérdésében eddig hozott döntéseit, mert egyébként nehezen érthető, hogy végül is kinek az érdekeit szolgálják a meghozott döntések - a mezőgazdasági termelőkét, a magyar élelmiszeriparét, a munkavállalókét, a fogyasztókét biztosan nem. Budapest, 2001. február 7. Húsipari Dolgozók Szakszervezete Elnöksége ÉDOSZ Szövetség Elnöksége Piaci előnyt jelenthet az élelmiszerbiztonság Előző számunkban Dr. Biacs Péterrel készített interjút közöltünk az élelmiszerbiztonság aktuális kérdéseiről. Tekintettel arra, hogy a téma az érdekvédelem oldaláról is kérdéseket vet fel, megkértük Kapuvári Józsefet, a HDSZ elnökét, hogy mondja el véleményét. - Elsősorban a fogyasztók miatt fontos az élelmiszerbiztonság, - kezdte válaszát Kapuvári József. Az emberek tudni szeretnék, mit fogyasztanak, nem manipulált-e a termék. Az élelmiszerbiztonság szabályozását az Európai Unió Fehér Könyv formájában adta ki, amit a magyar húsiparnak is ismernie kell, miután az iparág exportorientált tevékenységet folytat. A magyar húsexport nagy része Nyugat-Európában talál piacra, ezért létfontosságú, hogy igazolni tudjuk a hús eredetét, minőségét, s azt, hogy minden előírásnak megfelel. A magyar húsipari termékek - amelyeket az ismert és jegyzett húsipari vállalatok gyártanak - teljesen biztonságosak, hiszen a magyar állategészségügyi szolgálat elismerten világhírű. Magyarországon nem fordult elő BSE megbetegedés. A vállalatok által levágott állatok húsa ellenőrzött, biztonságos. Az élelmiszerbiztonság fogalma persze azt is magában foglalja, hogy a talaj minőségétől a vetőmag tisztaságáig garantálni kell a biztonságot. Ennek a rendszere még nem működik Magyarországon. A húsipar helyzetének megítélését nagyban rontja a több száz úgynevezett zugvágóhíd megléte és működése. A nem ellenőrzött helyről érkező termékek fogyasztása kockázatos, s ha a hatóság nem lép fel a zugvágóhidak felszámolásáért, akkor az élelmiszerbiztonság feltételei sem teljesülnek, s az exportálás is nehezebbé válhat. A biztonságos élelmiszergyártás feltételeinek megteremtése sok pénzbe kerül, mivel az egész vertikumot át kellene világítani, és folyamatosan ellenőrizni. Ámde szükség volna állami segítségre is ahhoz, hogy a feltételeket kialakítsák, s az sem volna hátrány, ha egy hatóság is igazolná a biztonságosságot. Ami a nyugat-európai tapasztalatokat illeti, ott sincs minden rendben, véli Kapuvári József. Németországban például mostanában döntöttek arról, hogy az idősebb marhaállományokat kivágják. Ez nem jelenti azt, hogy az élelmiszerbiztonság rendszere nem volna kiépítve, mint ahogy Dániában is működik az ellenőrzés. Mindezek ellenére, a kipattant botrányok azt igazolják, hogy ott is akad bőven probléma, megoldatlanság. Mindenesetre ezen a téren is megindult egy verseny, mert az az ország, amelyik el tudja hitetni a fogyasztókkal, hogy az ő terméke biztonságos, az piaci előnyre tesz szert. S minden bizonnyal ez a többi élelmiszeripari termékekre is igaz. Az élelmiszerbiztonság kérdése a hazai tanácskozásokon is központi témakör. Ezeken a tanácskozásokon fogalmazódott meg egy állami felügyelet felállításának a szükségessége. E szervezet létrehozatalát a HDSZ is szorgalmazza, támogatja. H. GY. Századévnyi küzdelem Kezdet és vég. Itt az új évszázad, új fordulatszámon pörög a történelem kereke, de azért érdemes egy pillantást vetni a múlt századra - milyen szokatlan kimondani: a huszadikra -, annak is az első és utolsó éveire. Uralkodó iránya volt a magyar közgondolkodásnak az 1900-as évek kezdetén, hogy oldani kell az Ausztriához fűződő kötelékeket, mérsékelni szükségeltetik a tőke mindenhatóságát, és a haladás irányát követendő gépek vegyék át az embertől a legnehezebb fizikai munkák terhét. AutoEz az erő a 90-es években erősen megfogyatkozott. A hazai munkavállalói érdekvédelem nagy árat fizetett azért, hogy passzív szemlélője maradt a rendszerváltásnak. Küzdelem nélkül, szinte ajándékul kapta vissza a sztrájk jogát, valamint a szervezkedési-, szólás- és sajtószabadság korlátainak eltörlését, a szervezeti önállóságot. A rendszerváltó alkudozások idején kivonult a háromoldalú tárgyalásokról, nem indult az első szabad országgyűlési választásokon, később pedig bizonytalan volt a privatizációs folyamatban, alig tett sok a törvényhozásban, a kulturális életben és a sajtóban, jobbára kiszorultak az állami és vállalati forrásokat elosztó testületekből és több területen - üdültetés, művelődés, segélyezés - csak árnyékuk régi önmaguknak. Értelmiségi bázisuk lecsökkent, megoldatlan a szakértőik, kádereik és tisztségviselőik képzése és utánpótlása. Csaknem odaveszett az ipari forradalom kezdeteitől felhalmozott örökség, kicsorbultak a munka hadának a fegyverei, lépteinek dobogására már alig figyel a tőke és a politika, mobilon, mozdonyon, metrón érkezett a huszadik század. Hogy azután háborús, forradalmas, világforgató események hullámverésével úgy köszönjön el az 1990-es években, hogy az ország Ausztria és a többi nyugati ország közösségéhez óhajt csatlakozni, az élet minden szektorában trónra emeli a tőkét, és a modern világ irányát követve, újraosztja a tudást a gépek által felszabadított munkaerőnek. Komputerrel, internettel, mobiltelefonnal fordult a magyar társadalom a huszonegyedik század startpályáira. Két korszak ívére feszítve így múlt el száz esztendő, az ipari forradalomtól a tudás alapú társadalomig. A szakszervezetek a gépkorszak szülötteként ott voltak a kezdeteknél és - súlyos harcokban hozott áldozatok árán - a végnél is, túlélték a huszadik századot és beléptek a huszonegyedikbe. teres erő. A nagy történelmi helykeresésben és helyfoglalásban jut-e szerep, feladat, tér és erő a munkavállalói érdekvédelemnek, alkotó eleme lesz-e a civilizáció és kultúra új korszakának? Avagy - mint régi, már hasznavehetetlen dolgokkal szokás - a történelem hátsó udvarába, múzeumba, emlékhelyre állítják maradékait, átadván az emlékezetnek. Hiszen az új időkben annyi kezdeményezés, mozgalom, közösség, szervezet került a történelem lomtárába! Minden akadályon magukat átküzdve, a szakszervezetek megmaradtak, immár ötnegyed évszázada stabilan állnak a magyar társadalomban. Századévnyi küzdelemben helyet biztosítottak maguknak a törvényhozásban, pártokban, kormányokban, építettek tagjaiknak kultúrházakat és könyvtárakat, szerveztek segélyegyletet és biztosítót, kiadtak újságokat és könyveket. Élni, tanulni, üdülni és érvényesülni lehetett szakszervezeti segítséggel hosszú évtizedeken keresztül. Mindemellett persze állandó harcot folytattak a bérekért és a munkahelyekért. Gyakran megalkuvásokba torkolltak az érdekviták - mentvén az intézményeket, a befolyást és a vagyont -, a politikusok mégsem voltak soha elégedettek az érdekvédelmi vezetők engedelmességével. Tisza István, Horthy, Rákosi, Kádár és Antall József egyaránt tartott - többnyire tapasztalatból - a szakszervezetek erejétől, valamit a hirtelen növekvő munkanélküliség ellen. Tétlenül nézte a munkásellátás és a szociális vívmányok megvonását. Csendesen beletörődött abba is, hogy nem kap súlyának megfelelő szerepet az új politikai intézményrendszerben. Igaz, hogy voltak helyi és országos ellenszegülések, tiltakozások, demonstrációk, de a szakszervezeti érdekérvényesítés keményebb eszközeinek alkalmazására csak nagyon korlátozottan került sor. Egyes ágazatok, üzemek elszigetelt sztrájk-akciói - néhány hősies kiállástól eltekintve - visszhang nélkül maradtak a társadalomban. Átmeneti sikert hoztak a társadalombiztosítási és üzemi tanácsi választások, amelyeket azonban nem sikerült kiaknázni a közvéleményben élő szakszervezet-kép megváltoztatására és az alkotmányos garanciák megteremtésére. Maradtak az utcai demonstrációk, amelyek ugyan hagyományos formái a munkavállalói elégedetlenség kifejezésének, de inkább politikai, mint gazdasági célok védelmében hasznosak. (Az érdekvédők a század első harmadával ellentétben nem szervezhetnek politikai sztrájkot.) Elvesztett örökség. Tagadhatatlan tény, hogy a rendszerváltozást követően a szakszervezetek ellenében gőzerővel tört utat magának az új politikai elit, a neoliberális gazdaságpolitika és a multinacionális tőke. A belső széthúzással, korrupcióval és árulásokkal küszködő érdekvédőknek számtalan esetben szinte esélytelenül kellett vállalni a küzdelmet. Az elégtelen alkuerő, az üres sztrájkkasszák, a szakértelem és a szolidaritás hiánya rontotta az érdekvédelem hatékonyságát, a győzelem esélyét. Különösen a versenyszférában, ahol a magántőke - külföldi példákat és hazai hagyományokat követve - hamar megtanulta, hogyan szerelje le a szakszervezeti követeléseket. A századvég nagy történelmi hullámverésében és átalakulásában sokat veszítettek a szakszervezetek. Elveszítették vagyonuk, intézményeik és tagságuk jelentős részét; minimálisra csökkent befolyá s Szakszervezetnek lenni kell, mert ha nincs, az emberek csinálnak maguknak." Önsegély és gőzduda, mi mostan a szakszervezet és mivé válhat? A munkavállalói érdekvédelem 21. századi arculata most formálódik, a válság mélypontján túl kezdi visszanyerni legitimitását és önazonosságát. Úgy tűnik, egyre inkább eltávolodik a pártharcoktól, visszahúzódik a munka világába, az üzemek falai közé. Mondanivalójában a munkára és a megélhetésre koncentrál. A kenyér követelése mellett azonban időnként elszánja magát, hogy fellépjen az emberi méltóság és szabadság tiszteletben tartásáért, védelmébe vegye a baloldali értékrendet. Követelései többnyire mentesek forradalmi hevülettől, osztályjellegű elfogultságoktól és alig támaszkodik nemzetközi háttérre és szolidaritásra. Civil szervezetté formálódtak a szakszervezetek a szó tágabb értelmében. Szemmel tartják a tőkét, de nem korlátozzák, segítik tagjaik beilleszkedését a fogyasztói társadalomba. Távol állnak attól, hogy ellenhatalmat és ellenkultúrát hozzanak létre. Lent önsegély, fönt gőzduda, így is, úgy is a feszültségek oldói. Veszteségeik dacára is jelentékeny szervezeti erőt képviselnek. Figyelmet érdemel, hogy helyenként új alapszervezetek jönnek létre, mintha igazolódna az egykori szb-titkár megfigyelése, aki a lengyel Szolidaritás létrejöttekor 1981-ben kijelentette: szakszervezetnek lenni kell, mert ha nincs, az emberek csinálnak maguknak. Az intézményi és vagyoni bázis összezsugorodásával a munkavállalói érdekvédelem a korábbinál kevésbé kényszerül megalkuvásokra, ma már „csak láncait veszítheti” el, ezért veszedelmes konkurrenciája (vagy szövetségese) lehet a rendszerváltó politikai osztálynak, esetleg más uralomra törekvő csoportnak. A hatalom bástyáin kívül szépen növekszik erkölcsi tőkéje, amelyet hasznosíthat az új század küzdelmeiben. Vezért és programot találva bármikor a politika színpadára léphet. HORVÁTH LÁSZLÓ