Huszadik század, 1905

2. szám - I. Önálló czikkek - Jászi Oszkár: Kulturális elmaradottságunk okairól

­ Jásszi Oszkár puszta kenyérkereset, sport avagy üzlet, hanem a lélek vágya és szomjúsága. Mert mindenki, a­ki nem szenved bornirt vagy üzletszerű sovinizmusban kénytelen belátni, hogy minden téren csak elké­sett és halovány visszhangjai vagyunk a nyugati nagy törek­véseknek, hogy még magyar földről nem került ki eszmeáramlat, mely a világ czivilizáczióját mélyebben érintette volna. Ne ért­senek félre. Nem azt mondom, hogy egy-egy derék magyar részletmunka nem gyarapította olykor az emberiség kultúrérté­keit — s ezek is csaknem kizárólag a kísérleti tudományok köréből jöttek — avagy hogy egy-egy kiválóbb eszthétikai alkotásunk ne keltette volna fel egyszer-másszor a nyugat érdek­lődését (Petőfi, Jókai, Munkácsy). Mindezt készséggel és öröm­mel elismerem. De állítom, hogy magyar gondolkodó soha mélyebben bele nem markolt az emberiség lelkébe, igazságaival nem gyújtott új világosságokat minden országnak, holott — a nagy nemzetekről nem is beszélve — nem egy svéd, dán, nor­vég, svájczi, osztrák vagy spanyol ember huzamosabban magára irányította mindazok szemeit, a­kik ma internaczionális ki volt Baráth Ferencz s halála után fájdalmasan érzik, hogy kit veszített el benne a magyar irodalom. Mert az az Apuleius : Baráth Ferencz volt. 1871-ben, kevéssel Angliából való hazatérése után, ez a mélyelméjü s nemes­szirű­ ember ebben a kis füzetben öntötte ki aggodalmait és keserveit, melyeket benne hazájának Angliával való összehasonlítása — Magyarország­nak a Nyugattal való szembeállítása — keltett. És én hol csodálkozva, hol megdöbbenve láttam, hogy diagnózisaim és ítéleteim mily közel állanak az övéihez. Természetesen az ő nézőpontja nem az enyém. A carlylei moralista itt sem tagadhatja meg magát s első­sorban az emberanyag alacsonyabb moralitásában látja a bajok forrását. De mikor éles szeme az általánosságok helyett az­ egyes jelenségeket vizsgálja, majdnem mindig elhagyja a faji s moralizáló magyarázatokat s nem egyszer a dolgok mélyére hatol, ha olykor téved is. Nemcsak mottóm bizonyítja ezt, de a füzet egy egész csomó helye, melyek közül egy-kettőt lesz alkalmam jegyzetben bemutatni. Egészben véve ez a füzet egy nagy kultúrtörténeti jelentőségű okmány , hogy hogyan küzd és szenved a nagyszabású egyéniség egy milienben, melyen túlnőtt. A Baráth Ferencz nagy írói, morális és bölcsészeti jelességei csak úgy ragyognak e lapokon. Vannak részletei, melyek csak a Széchenyi István legszebb észleléseivel és korholásaival hasonlíthatók össze. Nekem fájdalmasan örvendetes elégtétel, hogy a magam nézeteit a Baráth Ferencz tapasztalataival erősíthetem. Bárha minél előbb akadna kiadó, ki ezt az 1871-beli, de még ma is oly aktuális filippikát újra kiadná, minthogy a füzet teljesen elfogyott.

Next