Huszadik század, 1906
1. szám - I. Önálló czikkek - Méray-Horváth Károly: A koalíció kórisméje
A koalíció reórisméje. 197 ahhoz, hogy függetlenségi törekvései az ősi kuruc struktúrákból átidomuljanak a modern Magyarország önállóságra törekvésének működő szervévé, és ezzel teljesen átvegye Magyarország gazdasági, munkás, kultúrfejlődésének irányítását. Nagyobb történelmi jelentőségű, és fontosabb korszakot alkotó missziója a függetlenségi pártnak nem lehet. A függetlenségi pártnak, amely eddigi helyzetében és organikus szerepében mindig csak visszanézhetett az ősi kuruc struktúrákba, míg most, az ország testéből jövő módosító hatások alatt, a jövendő felé fordul, előre, a modern kulturhaladás irányába. 12. Az ország modern keletkezésű kulturrétegének egész mélységes hullámzása, az egész fellépett válság rengése arra irányult, hogy a központi szervben, a parlamentben, ilyen módosulást, alakulatot létrehozzon. Remélhetőleg a dolognak ezen organikus biológiai szétszedéséből kitűnt, hogy ezen alakulat a 67-es, és konzerválóvá lett pártok közül nem alakulhat. Hanem az adott képletek közül csakis a függetlenségi pártból, amelyben ezen célra való alakulásnak összes feltételei megvannak. Remélhetőleg kitűnt az is, hogy ezekben a gyönyörű organikus folyamatokban nem az egyes emberkék ötletei, gyarlóságai igazítják a dolgokat, hanem az ország kulturtestének hatalmas biológiai működései. Amelyek elől kitérni nem lehet. Biológiailag lehetetlen, hogy valami a bécsi kapcsolatnak az ország testébe való benyúlása révén jöjjön, mint ahogy a bécsi kapcsolat nyújta, a választójogot. Ez ellen, mint Bécsnek minden belenyúlása ellen, az ország organikusan reagál. Miért? Kifejtettük. ez a kapcsolat nem szerepelhet, csak mint kapocs. Kiképezni valamit az ország számára nem ezen kapcsolat organikus hivatása. Azonban a kész felület, amelyen az ország felől való nyomás, a központi szervet módosító törekvés, az általános választójog megvalósítása, hozzátapadhat a kapcsolathoz, mégis már ott van, megvan, rajta van a bécsi kapcsolaton. Megvan a megfelelő felület a függetlenségi pártban is. E kettőnek kapcsolódnia kell. Elmaradhatlanul. De egy körülmény még közrejátszik. Az, hogy a függetlenségi párt az ősi struktúrákból eredvén, magával hozza Huszadik Század, VII. évf. 3. 14