Huszadik század, 1908
1. szám - III. Könyvismertetések és bírálatok - Harkányi Ede: Az ethikai megismerés természete (Pauler Ákos könyve)
Marad az a posteriori bizonyítás, mely a tényleges állapotokkal érvel. Pauler erre is vállalkozik: „ ... az erkölcsös, igaz ember jó, erélyes, jellemes, nemileg tiszta életű, józan, szerény, komoly és igazságos" (75). Mind e sok jó hármas gyökere: szeretet, erély és tisztelet (76). „E három alapérték képezi valószínűleg minden kor és nép konkrét erkölcsi ítélkezésének is alapját" (79). E kijelentés aggályos volt a szembeötlő. Már a hívő Pascalt is meggyőzte a rendelkezésére álló kevés etnográfiai adat az erkölcs állandó változásáról. Pauler ellenben új megkülönböztetést tesz: „Abban valóban nagyon különböznek a népek és korok, hogy mit tartanak valóban szeretetreméltónak és mikép, kik iránt és hogyan nyilvánuljon a jóság, mi az erő helyes alkalmazása s mit kíván az igaz tisztelet, de, hogy e három mozzanat értékes cselekvési módokat kíván, ezt több-kevesebb öntudatossággal az állat színvonalán némileg felülemelkedő népek egyaránt vallják" (80). Ez körülbelül annyit jelent, hogy a morál magamaga létezésének legjobb bizonyítéka. Vagyis abból, hogy minden kor emberei hittek az erkölcsben, következik annak általános érvénye. Hasonlókép bizonyították isten létét az összes emberek hitével. Csakhogy a morál miként az istenség fogalma állandóan változott, tehát ebből az egységes, állandó erkölcsi csíra egyáltalában nem következik. Némely népek az öreg szülők fellakmározásában, mások eltartásában látták a gyermeki szeretetet. Kellő erélyt az igazságszolgáltatásban valamikor a kínvallatás képviselt, ma a keresztkérdésekkel is óvatosan kell bánni. Az isten tisztelése valamikor embervérrel történt, ma elégséges a kétkoronás miseáldozat. Pauler a nemi tisztaságot, Plató a paiderasztiát magasztalja. Ezek a példák aggályossá teszik az egységes morált. Másik nehézséget maga a szerző emel ki: „Ha a moralitás valóban nem egyéb, mint szellemünk alapfunkcióinak mind világosabb és határozottabb érvényre jutása, akkor a lelki fejlődés, mint amely tudatunk alaptermészetének mind teljesebb kidomborodásában áll, eo ipso erkölcsi viselkedést fog teremteni az egyén lelkületében. Vagyis, ha helyes úton járunk, ki kell derülnie a következőkben, hogy ceteris paribus a fejlett tudatú ember egyúttal az objektív körülmények által megengedett lehető legteljesebb moralitást is fogja mutatni" (96). Lássuk az igazolást: „ . . . a jóság helyes alkalmazása . . . egyaránt megkívánja úgy az értelmi, mint az érzelmi és akarati folyamatok nagyfokú fejlettségét" (98). Helyes jóság pedig: jótékonyság, embervédelem (büntetőjogban), állatvédelem (106—7). „Valóban erős csak a kulturember lehet, kiben a tudatéletnek távolabbi célokra való tervszerű központosítása és szervezettsége nagyobb fokban van meg" (100). Valódi erő abban nyilvánul meg, hogy „a kulturtársadalomban mind többen és mind többet dolgoznak" (112). „A valódi tisztelet önérzetes csodálat és elismerés, mely nyilván csak jellemes és bátor emberben jöhet létre" (100). Valódi tisztelet: az emberi személy tekintélye és tisztelete (113). Vájjon megtaláljuk a zseniben a jóságot; vájjon kultúránk, mely megteremtette az akarat betegsége nevű fertőző nyavalyát, egyúttal fokozza az erőt; vájjon együtt jár-e a fejlett emberrel a nagy tisztelet érzése ? Pauler látja ezt és még egy megszorítást . ggyt tesz : „az erkölcsi inferioritás minden esetben ... a tudatfolyamatok