Huszadik század, 1909
2. szám - II. Szemlék és jegyzetek - Jászi Oszkár: Régi és új hazaárulás
az útja, hogy őket minden áron magyarosítsuk, hanem az, hogy velük a magyar viszonyokat megkedveltessük. (Általános helyeslés.) Mert kettő tisztán áll előttem : kiirtani akarni őket istentelen barbárság volna (Élénk helyeslés) még akkor is, ha nem volnának olyan számosan, minélfogva őket megsemmisíteni lehetetlen. Ellenségünkké tenni őket nem fekszik érdekünkben. (Élénk helyeslés.) Hasonló helyzetben vannak ők is. Ha ők elszakadhatnának és egy nagy nemzetet képezhetnének, érteném a netalán erre irányzott törkevést, de az európai viszonyok között ez lehetetlen. Mind a két félnek tehát arra kell törekednie, hogy együtt és egymás mellett mennél jobb egyetértésben megéljünk. (Élénk helyeslés.) Így fogván fel feladatunkat, helyeslem a minisztérium indítványát, hogy egy új, kiválólag szerb gimnázium álíttassék fel."* De még a Deák tekintélye sem gátolhatta meg tartósan a korszak osztályuralmi erőinek érvényesülését. Az ő politikája eszményidoktrinai politika volt, mely ellentétben állott úgyszólván az egész képviselőház, az egész magyar közélet hatalmi, hivatalbeli s zsebbeli érdekeivel. A nagy liberális nemzedék gárdája lassacskán ki is halt és Tisza Kálmánnal egyre kifejezettebben érvényesült az erőskezű 67-es politika, mely osztályérdekei mellett a saját legitimitását csakis a nemzetiségi mumus falrafestésével tudta igazolni. Hogy ez a politika, mely a szolgabirólelkű Bánffyban kulminált, hová vezetett, több ízben láttuk már e szemle lapjain. Ez irány szülötte a Burdia-féle nemzetiségi kupec tipusa is, kit a fentebb idézett, román vidéken élő, valódi fajmagyar szerző (ezt Rákosi úrnak jelentem!) így portraithoz : „E szerencsétlen áramlat vetette felszínre Burdia Szilárdot, Karánsebes városa képviselőjét, akit városi pandúrból udvari tanácsosságig emelt föl. Az irány emberére talált, mert ez teljesen megfelelni igyekszik a hozzáfűzött várakozásoknak s bármily eszközt helyesnek tart a nemzetiségi pártiak s egyáltalán ellenségei üldözésére. Befolyása alatt a közigazgatási bíráskodás irányzatos kezelést nyer, választások után az ellenzéki választókat mesterségesen támasztott kihágások címén vonják eljárás alá, tömegesen büntetik a szent hazafiság nevében. Brutális erőszakoskodással sikerült is időközi választásokon néhány mandátumot szerezni, minek folytán a kormánynál jelszóvá vált, hogy az ő előterjesztéseit mindenkép teljesíteni kell, mert Burdia így nyer hatalmat a nacionalizmus leküzdésére s a mérsékelt román párt megteremtésére. Keresztül is visz Burdra a minisztériumokban hihetetlen dolgokat, a tisztviselők ámulnak, bámulnak, dúlnak-fúlnak, látva, hogy lehetetlent kívánnak tőlük, de meg kell tenniök az elvileg lehetetlen dolgokat is, mert így kívánja ezt a „politika". Burdiának a krassószörényi elvet sikerül a minisztériumokba is átplántálni."** És ha az olvasó talán kételkedik szerzőnk adta ezen általános jellemzés objektivitásában, akkor olvassa el a burdianizmusról szóló konkrét eseteket is. Íme egy pár, hisz érdemes leközölni ázsiai nemzetiségi politikánknak ezeket a tragikomikus keresztmetszeteit: „Országszerte ismeretes például Biraucz Döme, a Poporul Román volt kiadójának esete, aki államellenes izgatás miatt került bűnvádi kereset alá. Burdia értésére adta, hogy ha javulást ígér, lapjában mérsékeltebb hangon ír: * Kónyi Manó : Deák Ferenc beszédei. Budapest, 1908. VI. k., 340—341. . 295 ** Horváth i. m. 48—49. I. 3*