Huszadik század, 1912
1. szám - IV. Kortörténeti jegyzetek - Kortörténeti jegyzetek. I. - Külföldi szemle (Nagybirtannia, Francia- és Németország) (S. K.) - Az erénycsőszök mithosza (Zigány Á.) - Scotus Viator gentleman lett (Sz. P.) - Kalózok a közgazdaságban (Observer) - Választójogi állásfoglalások (K. A.) - A vidék átalakulása - Gróf Zichy Nándor
Az erénycsőszök míthosza 78 erkölcstelen b irodalom, amelyből — s ez nagy önmegtagadás volt részéről — kivette Shakespearet, hogy többet ne mondjunk. Renato Fucini egy igen csinos költeményében elmondja, hogy egy kisfiú megkérdi édesanyját: mi a paráználkodás ? Az anya megharagszik, összeszidja a fiút s vallatja, kitől hallotta ezt a szót. A tízparancsolatban tanultam, feleli a kisfiú. Ennek folytán eltiltandó lenne elsősorban a katekizmus, mely nemcsak a paráználkodásról beszél, hanem a más ember feleségének a megkívánásáról is. Még inkább eltiltandó továbbá az O-Testamentom, mely mindjárt az első lapokon vérfertőzéssel kezdődik, később pedig a trágárság és nemi perverzitás legocsmányabb példáival izgatja a jámbor olvasó fantáziáját; természetes, hogy az Új Szövetség, ugyanezen erkölcsi okokból, mint a jövő nemzedékre „káros és erkölcstelen" irodalom, szintén konfiskálandó, hiszen — hogy a Mária Magdolnának rossz példáját ne is említsük — a szeplőtlen fogantatásnak sokszoros emlegetése önként fölkelti a naiv gyerek fantáziájában a kíváncsiságot, hogy milyen is lehet tehát a szeplős fogantatás, ami pedig bizonyára erkölcstelen. A klasszikus irodalomból alig lesz megmenthető valami. Aristophanes vígjátékainak gyönyörű fordítása semmi esetre se; igaz, hogy ezt Arany János fordította, a magyar tudományos Akadémia megjutalmazta és saját költségén ki is adta, de némuljon el Kenedi Gézával szemben az a törpe minoritás, mely Periklestől Ciceróig, Horatiustól Goetheig azt vallotta, hogy Aristophanes minden időknek egyik legnagyobb vígjátékírója volt. Sappho és Tyrtaeus szintén elkobzandók , hogy Tyrtaeus miért? . . . Mert arról énekel, hogy a csatában elesett öreg hős markában szorongatja nemző szerveit, s ezt a hasonlatot Homértól kölcsönözte, aki tehát — még egyéb okokból is — szintén indexre való. Hogy hamar végezzek a görögökkel: Anakreon, Xenophon, Sophokles, Euripides és Aischylos, hogy csak az ismerteket említsük, mind pornográfusok többé-kevésbbé; ezeket tehát vagy meg kell fosztani eredeti szépségeiktől, vagy nem szabad az ifjúság kezébe adni. A latin klasszikusok közt még szörnyűbb pusztítást kell véghez vinnie az irodalmi tanácsnak. Itt legfölebb csak Vergiliust szabad közkézen hagyni, a többi mind indexre kerül: Horatius és Tacitus, Plautus és Terentius, Petronius és Seneca, Sallustius és Ovidius .. . de minek soroljuk föl valamennyit? Ezek mind máglyára valók, az Egyházatyák nagy részével, akik közt ott van Aquinói szent Tamás, aranyszájú szent János, Origenes stb., akik mind pornografikus képekben, buja hasonlatokban prédikálták a tisztaság és önmegtartóztatás erényét. Igaz, hogy a tridenti zsinat elnézőbb volt, mert kivételt tett a latin klasszikusokkal propter sermonis elegantiam et proprietatem, de hát micsoda a tridenti zsinat tekintélye és judiciuma egy Kenedi Gézához képest, aki már vagy 20 éve oktatja és neveli gyalogjáró filozófiával a vidéki kaszinók és olvasókörök publikumát — a Sámbár Mátyás nyelvén és dialektikájával? ... De gyerünk tovább: indexre Dante, Petrarca és Boccaccio, indokolás nélkül; indexre mind a többi quattro- és cinquecentisták: a derék Machiavelli Mandragóra-ja és a híres Suppositi, a Bibbiena