Századunk, 1934
Szemlék - Csécsy Imre: Vajda-Voevod, Károly Mihály és Zilahy Lajos
nyerheti. Abban hittek csupán, hogy békét teremthetnek itthon és ennek révén méltányos békét kaphatnak a győzőtől. Sbár ez valóban naivság volt s egyébként is avatatlanok voltak, annyiban mégis reálpolitikát csináltak, ahogy számoltak a befejezett tényekkel is jóelőre megegyezést kerestek azokkal, akikről akkor már csak az avatottak nem tudták, hogy a béketárgyaláson nem mint karzati vendégek fognak megjelenni, hanem mint tárgyaló felek. Amerika válasza Burián békeajánlatára, az előbb említett Lansing-jegyzék elismeri Csehszlovákiát,mint önálló államot és mint az osztrák-magyar monarchiával és szövetségeseivel szembenálló hadviselő felet». S Vajda Voevodék (hogy mégegyszer visszatérjünk erre) sem voltak oly rettenthetetlen hősök, hogy pusztán a maguk szakállára merték volna kijelenteni október 18-án a magyar parlamentben: «A magyarországi és erdélyi román nemzet szervezete nem ismeri el ennek a parlamentnek és ennek a kormánynak jogosultságát arra, hogy magát a román nemzet képviselőjének tekintse és az általános béketárgyaláson a magyarországi és erdélyi román nemzet érdekeit képviselje; ezt kizárólag a saját nemzetgyűlése által kijelölendő szervekre kívánja bízni Kijelentjük, hogy minden határozat és megegyezés, amely e szervek beleegyezése nélkül jönne létre, semmis és a román nemzetre nem kötelező .. Ma már tudjuk, hogy Románia és az entente már 1916-ban megegyeztek a trianoni határokra nézve. És 1918 október 18-án már csak esedékessé vált ez a megegyezés. Vajdáék nem voltak hősök, mert október 18-a után híveik már gyáváknak bélyegezték volna őket, ha nem vállalják azt a csekély személyi kockázatot, ami ehhez a kiálláshoz akkor még kellett. . . Néhány órával azután, hogy Károlyiék velük tárgyaltak, a francia csapatok Viddinnél előnyomulnak a Dunáig s ezzel megbénul a központi hatalmak délkeleti frontja is. • Mégegyszer bocsánat, hogy közismert tényeket idézünk. A legenda hivatásos ápolóival, akik ezeket jól tudják, csak hidegvérrel elhallgatják vagy meghamisítják, nem érdemes vitába szállni. Zilahy Lajosnak azonban, éppen mert jóhiszeműségét elismerjük, szemére kell vetnünk, hogy nem tanulta meg a történelemórán feladott leckét. Zilahynak az sem ártott volna, sőt hrveit néhány kellemetlen félreértéstől megkímélte volna, ha alaposabban belemélyed az eugenika erkölcsi, szociológiai és biológiai problémáiba, mielőtt fiatalos hévvel egy áltudományos retrográd törekvés szolgálatába állítja tollát — de ez, elismerjük, nehéz kérdések bonyolult szövedéke, amelynek áttekintéséhez sokoldalú szakismeret kellene. A történelem adatai azonban könnyen hozzáférhetők s ha a felületes munkatárs — mert nem hisszük, hogy e gyatrán formált mondatok magától Zilahytól erednek — ignoranciájában történelmi ítéletmondásra vetemedik, a művelt szerkesztő dolga, hogy visszaparancsolja őt a riport kaptafájához. S hogy semmi félreértés se lesyen: nem neheztelünk Zilahyékra azért, mert nem híveik az októberi eszméknek. A vita most nem az eszmékről, hanem a politikusok felelősségéről folyik s közülük is csámán az úgynevezett polgári vezérekről van szó. Az októberi eszmék: magyar függetlenség, nemzetiségi egyenjogúság, béke és szövetség a Duna völgyében, valóságos demokrácia a nemcsak történelmileg adott, de gazdaságilag is észszerű határokon belül s minden, ami e demokráciának tartalma lehet: egyéni és gazdasági szabadság, gyökeres földreform, a magántulajdon elvének fenntartása mellett a monopolkapitalizmusnak, mint hatalmi rendszernek letörése. Mi nem hisszük, hogy mindezeknek megvalósítása nélkül valaha is helyreállhat itt egy tartós egyensúly s e meggyőződésünket az a bizonyosság sem befolyásolja, hogy e prograram egészétől ma már és ma még naivan messze vagyunk. De a gondolat szabadságát vallván, elismerjük mindenkinek, a reakciós demagógoknak éppúgy, mint a jóhiszemű kételkedőknek soját ahhoz, hogy ezeket az eszméket bírálják, támadják, elvessék, sőt gyűlöljék. Ám attól, hogy elfogadjuk-e ezeket az eszméket vagy sem, teljesen független az a másik kérdés, hogy az októbristák, mint politikai cselekvők, ügyefogyottak, avatatlanok, hibásak, bű-