Századunk, 1947

Tanulmányok - Csécsy Imre: Békét Csehszlovákiával

BÉKÉT CSEHSZLO­VÁKIÁVAL ! 169 is számolni lehetett. És valóban, a román kormányon kívül csak az orosz megszálló csapatoknak köszönhetjük, hogy sikerült megfékezni azt a gyilkos rohamot, amelyet a Maniu-féle parasztpárt felúszított tömegei indí­tottak az erdélyi magyarság ellen. 2. De mindaz, ami történt s akkori szorongásunk mindattól, ami még történhetett volna, ma már a múlté. Lassan-lassan mégis csak felszaba­dultunk nemcsak a német bajnokságtól, hanem attól a lidércnyomástól is, amely a szomszéd népek várható retorziója képében rossz lelkiismere­tükre nehezedett. Valljuk meg, hogy miként az elsőt, ezt a második, lelki felszabadulást sem magunknak köszönhettük. Titoék és Grozáék előbb nyújtottak kezet felénk, mintsem a magyar kormány udvarias szólamokon túl tettekkel is bizonyságot adott volna a mi baráti készségünkről. A tettek még azután is sokáig késtek. A magyarországi jugoszlávok iskola­ügyi panaszait például jó ideig képtelen volt a magyar kormány orvo­solni. Csak a múlt év közepén vette végre kezébe ezt az akkori kultusz­miniszter. Sőt nemcsak mulasztások történtek, hanem pozitív hibák is. Ilyen volt például a béketárgyalások előtt fellobbant s a nemzetközi helyzet téves megítélésén alapuló részleges aggresszió Románia felé. Bizo­nyos politikai körök akkor — tájékozatlanságukban s a javíth­a­tatlan magyar optimizmus jegyében — azt remélték, hogy Romániával szemben a nagyhatalmak engedélyezni fognak valamilyen területi módosítást a mi javunkra. Minthogy ennek a feltevésnek semmi reális alapja sem lehe­tett, ez a propaganda nemcsak újabb felesleges csalódást okozott a ma­gyar közvéleményben, de alkalmas lehetett volna arra, hogy a kibonta­kozó román—magyar barátságot veszélyeztesse. Annál nagyobb érdeme a román kormánynak, hogy e kínos közjáték ellenére változatlanul kitar­tott a barátság mellett. A román miniszterelnök és a jugoszláv írók leg­utóbbi látogatása után, úgy érezzük, megint főképp rajtunk múlik, hogy a bíztató úton tovább jussunk. Déli és délkeleti szomszédainkkal minden­esetre megvan a­ végleges kibékülés és egy szorosabb gazdasági és kul­turális összeműködés lehetősége. Északi szomszédunkhoz és sorstársunkhoz, Csehszlovákiához való viszonyunk azonban még mindig nem bíztató. Úgy tűnik, mintha a leg­vérmesebb optimizmus is csupán arra engedne reményt, hogy ez a viszony legalább nem fog tovább romlani. Ez azonban nem elég. Bármi történt is és történhetik még közöttünk, mindenképpen és mindenáron meg kell találni a kibékülés útját Csehszlovákiával is. 3. Nem kétséges, hogy valamennyi szomszédunk közül a csehszlová­koknak volt a legkevesebb okuk arra, hogy gyűlöljenek benn­nket. A két

Next