Ifjú Erdély, 1930. szeptember - 1931. augusztus (9. évfolyam, 1-12. szám)

1930-09-01 / 1-2. szám

IFJÚ ERDÉLY KERESZTYÉN IFJÚSÁGI LAP Főszerkesztő: Dr. Imre Lajos. Szerkeszti: Nagy­i József. — Kiadóhivatal Cluj—Kolozsvár Ref. Theológia. '­­ ............... • V----■---- --- ----' • ■------------------- -• ~...... . ,'v I ‘ • #,,vV PÉTER MÓZES MEGHALT. Egy mondat csupán és mennyi szomorúságot takar. Újra eltávozott közülünk valaki, aki tanári élete minden percét Erdély magyar ifjúságának szentelte. Hay­minchét esztendőn keresztül tanított a sepsi­szentgyörgyi Székely­­ Mikó-kollégiumban, hosszú időkön keresztül igazgatta. Ott vetette el ifjúi szívekbe a klasszikus tudományok és művészetek iránt érzett minden szeretetét. Még az elmúlt iskolai évben frissen, idén, mintha most jött volna az egye­diemről, de mélyen, mint sok élettapasztalattal megazdagodott tanárember áldozott a kisebbségi nehéz tanár élet egyetlen öröméért: az ifjúsáig ért éjt és nappali s az ősi kollégiumba visszatérő diákok az idén már nem láthatják­­ Mózsi Bácsi őszülő fejét, már nem vigyáz reájuk szigorú, de személy válogatást nem ism­erő szeretetével. Mózsi Bácsi sírja ott kinn a temetőben áll glédába a nagy király előtt, aki őt többre bízza ezután, mint a leghűségesebb szolgát. Mert Péter Mózes szolga volt. Anyaszentegyházának, iskolájának hűséges szolgája, aki a klasszikus tárgyak, a régi nyelvek, gondolkozások, filozófiák átadójaként őrködött a múlt értékei felett, de amikor változott az erdélyi­­életünk, nem maradt meg a múlt értékei mellett csupán, hanem az ifjúságért való lángolásában neki­fogott a »kell«-nek­, az államnyelvének tanulmányo­zásához, hogy szeretett székely diákjai ne kerüljenek itt sem más nemzetiségű tanár keze alá. A bakkalaureátusok minden szenvedését végigszenvedte diák­jaival. Bekísérte őket Brassóba, harcolt, küzdött a diákjaiért és velük örven­dezett, ha elhangzott a felmentő ítélet, sikerült az érettségim Mózsi Bácsi. Mózsi Bácsi, drága jó tanárunk emléked itt és mi közöttünk. Erdély diákjai tudni fogják, amire Te tanítottad meg őket: itt kell élnünk, halnunk ezen a földön. Itt Erdély ország­ban s ha az élet ekéje nagyon is megszántana, akkor sem szabad sohasem elcsüggednünk, ha hatvan éves korunkban kell, hát akkor kezdünk neki az új teher elhordozásához, hogy megőrizhessük mindnyájunk drága örökségét, amit ettől a földtől tanultunk: Erdély lelkét. Az erdélyi lélek igazi megtestesítője volt Mózsi Bácsi: az erdélyi magyar lélekért, életért, múltért, jelenért, jövőért mindent kockáztatott. Ha láttad, mintha a régmúlt szakadt volna eléd, ha hallottad, ha ismerted a lelkét és a szerető szívét, a modern harcost állott előtted. E néhány bukdácsoló sormnak végén álljon­ itt Mózsi Bácsi jelmondata, mint a legnagyobb szerű öröksége: . . . et facere et pati fortia! Nagy József.

Next