Ifjúmunkás, 1970 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1970-09-17 / 38. szám

A KISZ KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK HETILAPJA Alapítási év: 1922. IV. sor XIV. évf. 1970. szeptember IX Ara 30 báni Hogy méltán Három jelzővel lehet a legjobban meghatározni azt a kívánalmat, amit a plenáris valamennyi KISZ- szervezet nevelőtevékenységétől elvár : árnyalt, dinamikus és hatékony. És ezzel az ülés tükrözte azoknak a feladatoknak a lényegét, jelenthessük melyeket a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Plenárisa 1967 november-decemberében tűzött ifjúsági szervezetünk elé." A KISZ Országos Tanácskozása óta eltelt időszakban — amint ez a plenáris ülés jelentéséből és a hozzászólásokból is kitűnt — szervezetünk tevékenységi köre kiszélesedett, kompetenciája és felelőssége megnövekedett, ennek következtében munkája sokrétűbbé és kézzelfoghatóbbá vált Tanúi lehettünk valamennyien a kezdeményezőkészség megélénkülésének, az értékes hagyományok felújításának és ápolásának. Helyesen járt el a plenáris, amikor az életrevaló tapasztalatokat összegezte azzal a céllal, hogy ezeknek folytatása ne maradjon el, minden egyes szervezetben hasznosítsák és továbbfejlesszék a bevált módszereket tevékenységi formákat Ugyanakkor az ülés igényesen, mélyre szántban, határozott kritikai érzékkel rámutatott azokra a hiányosságokra is, amelyek a szervezésben, a belső szervezeti életben még fellelhetők, sürgetve fölszámolásukat Egyes KISZ-szervezetekben, főleg a mezőgazdasági egységekben, építőtelepeken, intézményekben még mindig erősen szűk keretek között fejti ki munkáját az alapszervezet, akciói alig vagy egyáltalán nem kötődnek az illető egység legfontosabb problémáihoz, nevelőmunkája a formalitás miatt vérszegény. A legnagyobb hiba az, hogy ezekben a szervezetekben nem mérik fel reálisan a tagok együttes lehetőségeit, nem ismerik azok kíván. Ifjúmunkái (Folytatása a 1. oldalon) A KISZ KB szeptember 4—5-i Plenárisának margójára ISMÉT BECSENGETTEK Nagy bajban volna a világ, ha az őszi a szeptemberi becsengetés elmaradna. Mert a nagy, jelképes és ugyanakkor abszolút gyakorlati csengetés legalább annyira az élet rendjéhez tartozik, mint maga a kisbetűs, hétköznapi élet. Minden esztendőben ünnepnek tódítunk, mert így esik jól nekünk, mert szeretünk ünnepelni, meghatódni. Pedig mindössze arról van szó, hogy elküldjük húgainkat, gyermekeinket, menjenek, üljenek be az iskolapadokba, figyeljenek arra, amit a katedráról mondanak nekik, mindarra, ami onnan elhangzik, szükségük lesz majd rá az életben. Elküldjük őket tele reménnyel, hogy ők jobban oda tudnak figyelni, nemcsak azt hallják meg, amit nekik mondanak, hanem azt is, ami a mondás mögött van, szóval, hogy ők jobban megtanulnak tanulni, mint mi, s okosabban is hasznosítják azt, amit megtanultak, amit akartak megtanulni. Senki se vegye dehonesztálásnak, inkább egyezzünk meg abban, hogy az iskola nem templom, nem szentély, hanem egyszerűen munkahely. A világ legfontosabb munkahelye. Különben ezért övezi nagy tisztelet. És ezért van az is, hogy az idei iskolakezdés alkalmából lelkes hangú, buzdító erejű üzenetet intézett tanárokhoz és tanulókhoz pártunk és államunk vezetősége. Éppen arról van szó : a társadalom is azt várja, hogy ezen a „munkahelyen“ tényleg ne termeljenek selejtet, hogy itt mindenki elsajátítsa azt, amit el kell sajátítania ahhoz, hogy olyan emberré válhasson, amilyennek az elkövetkező nemzedéknek lennie kell. Hogy mégis ünnep ? Persze, hogy az. Mint ahogyan ünnep minden kezdés. Az iskola örök kezdés, így rugaszkodik neki minden évben az iskolai KISZ-szervezet is. Ezúttal azzal a hittel és elszánással, hogy önállóbb lesz, semmiképp sem függvény, hogy lesznek ötletei, s főleg azzal fogja segíteni a tanárokat, hogy a fiatalok életet is tanuljanak. Mert ugyan ez nem tantárgy, de azért van olyan fontos, mint Thales tétele... A világ java része nincs nagyon nagy bajban : ismét becsengettek, Lázár László A KISZ KB 1970 szeptember 4— 5-i Plenárisának HATÁROZATA a Kommunista Ifjúsági Szövetség IX. Kongresszusának összehívásáról ÉRETTSÉGIZETT LÁNYOK A GYÁRBAN Kovács Erzsébet ankétje AULA Praktikus-e a nyári gyakorlat ? A BARATSÁG ÉS EGGYÉFORROTTSÁG JEGYÉBEN Kommentárunk a román-bolgár tárgyalásokról ŐSZ Nem tudom, mit lehet kezdeni manapság egy ilyen szürke kis szóval, hogy ősz. Ilyen címmel esetleg fogalmazást lehetne írni a negyedik osztályban, de mi már jócskán kinőttünk a negyedik osztályból, úgy, hogy a fogalmazást most hagyjuk el. Ha mondjuk, száz évvel ezelőtt tartanánk az időben, nem kellene sokáig gondolkodnunk, hiszen a legbájosabb szerelmes levelet írhatnák meg e szó hangulatából, valahogy így: „Tisztelt Honleány, ősz van. A rét levelek, s a rút elmúlás ideje. Szabad-e megtudakolnom ezen avarszagú levelem útján, kitörölte-e emlékezetéből az idő rohanó árja a bűvös természet virányos ölébe tett ama kirándulásaink sorozatát, melyet egykor a legnagyobb szenvedéllyel oly gyakran ismétlünk ?“ Bizony, elment ez a száz év is, szerelmes levelünkben nincs mit keresnie az ősznek, ha egyáltalán írunk manapság szerelmes levelit. Sem az ősz hangulatának nincs mit keresnie, annyira kikopott már. De nemcsak a levelekből Az életünkből is. Az ősz ma a tervteljesítés ideje. Tárlatok, évadnyitások, vásárok ideje. A szántásé. A betakarításé. A tűzifa beszerzésének ideje. A nagy kisorsolásoké. Bajnokságok ideje. Rendben van. Legyen. Agyő ökörnyál, hamvas szilva, szüreti nóta, töklámpás, hulló levél, haraszt, költöző madarak, hóharmat, csöndes esők hangulata. Hanem az elmúlástól, az elmúlás gondolatától egy kicsit nehéz lesz búcsút venni. Annyira nehéz, hogy megpróbálni sem érdemes. Csak annyit tehetünk, hogy szembenézünk önmagunkkal. Azzal, hogy mit végeztünk el, s mit nem. Azzal, hogy miképpen sáfárkodtunk. E szembenézésre viszont nincs jobb alkalom, mint az ősz hangulata. VaAa» va*ju**