Ifjúsági Magazin, 1972 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1972-02-01 / 2. szám

BOZZAI MARGIT — Közismert tény, hogy mindig feltűnően elegánsak vagytok. Ez csak a saját jó ízlésetek és a publikum elvárásainak eredménye, vagy van más magyarázata is? — Igen, van. Soha nem tudhatjuk, hogy hol lát meg bennünket valaki a munkaadók, reklámszakemberek, filmrendezők közül. Elég, ha csak egyszer megjegyzik: „ez milyen ron­da volt ma.” Legközelebb, ha sze­replőt keresnek, már átsiklanak a név felett. Nekünk mindig a leg­szebb ruhánkat és a legszebb arcun­kat kell mutatni. — Nem fárasztó ez? — Fárasztó, de hát minden munka fárasztó. Főleg, ha az ember nagyon jól akarja csinálni. — A reklámfotózás vagy a filme­zés könnyebb, mint a ruhabemuta­tás? — A fotózásnak is megvannak a külön nehézségei. Néha egy-egy fo­tós a legfantasztikusabb pózba me­revít, és amikor már teljesen elzsib­badtam, akkor mondja, hogy most mosolyogjak. — Mi jelenti számotokra a legna­gyobb sikert? — A címlapfotó. Egy jó címlap sok új szerződést hozhat. — Sokat utaztok. Említenél egy érdekes úti élményt? — Hogy a szakmánál maradjunk, nagyon érdekes volt a lengyel ma­­nekenek megismerése. Varsóban egy intézetben élnek, ezt megelőzően egy évig Párizsban tanulják a szakmát. Karcsúak és gyönyörűek. Egyetlen koktélpartira és fogadásra nem jöt­tek el, katonás fegyelem kötelező számukra. Ennek ellenére­­ hivata­losan egy szakma képviselői, nem úgy mint mi, akik sehova nem tar­tozunk. 46 rm JEREMIÁS MARIKA — Fotóiddal szinte lépten-nyomon találkozni az utcán, vilamoson, áru­házakban. Milyen érzés, ha bemész egy üzletbe és a kirakatban látod a saját fotódat? — Nem szeretnék nagyképűnek tűnni, de ez belőlem semmilyen ér­zést nem vált ki. Aminek minden al­kalommal nagyon örülök, az a felém áradó szeretet. Valahogy kedvesek hozzám az emberek. — Ez gondolom, kölcsönös. Belőled is árad a kedvesség, szerénység. Esetleg hátránya is lehet ennek? — Rólunk sokfélét hisznek az em­berek. A többi között azt is, hogy csuda könnyen élünk, hogy körülöt­tünk csupa jól kereső férfi nyüzsög. Amikor néhány éve jelentkeztem egy tanfolyamra, azt kérdezte tőlem a tanfolyam vezetője: Minek akar egy maneken tanulni? Csak moso­lyogni tudtam. Mert az már akkor belém idegződött. — Nem félsz a jövőtől?

Next