Ifjúsági Magazin, 1982 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1982-08-01 / 8. szám
A LÁNYOK GÚNYOLJÁK EGYMÁST Én megsirattam a szüzességemet, pedig nem vagyok szentimentális. Tudja csoda, hogy van ez. Mindig úgy képzeltem, hogy van a lányoknál egy szüzesség előtti és egy szüzesség utáni állapot, s a kettő lényegesen különbözik egymástól. A szüzesség tulajdonképpen a gyermekkor, az ártatlanság kora. Minket, lányokat nem a személyazonossági avat felnőtté, hanem a szüzesség elvesztése. Ezt én így gondolom, és így is érzem. Abban biztos vagyok, hogy ennek a dolognak akkor kell, akkor lehet bekövetkeznie, ha testileg, szellemileg, lelkileg megértünk rá, tehát tizenhét-tizennyolc éves kor előtt semmiképpen sem. Sajnálom azokat a lányokat, akik divatból, türelmetlenségből, kíváncsiságból, könnyelműségből tizenhárom-tizennégy éves korukban eldobják maguktól az ártatlanságukat. Ezzel egy kicsit megcsonkíttatják magukat. Ez erőszak akkor is, ha mindkét fél egyetértésével történik. Tizennyolc éves korom előtt is voltak nagy szerelmeim, de soha nem hagytam, hogy elragadjon a hév, mindig csak azt mondtam magamnak: türelem, türelem, nem késel le semmiről. És miként a közmondás is állítja, a türelem valóban rózsát terem. Tizennyolc éves vagyok, és önként mondtam le az ártatlanságomról. A fiút — remélem, hamarosan a vőlegényem lesz — őszintén szeretem és látom rajta, hogy ő is nagyon boldog, amiért megőriztem magam neki, amiért várni tudtam rá. Nem igaz, hogy a fiúk kicsúfolják azokat a lányokat, akik így gondolkodnak, mint én. Inkább a lányok gúnyolják egymást, főként azok hangoztatják előszeretettel modernnek vélt elveiket, akiket már jó párszor megcsúfolt az élet, mert gyöngék voltak, s nem hittek abban, amiben hinni érdemes: a szerelem tisztaságában, az igazi nagy egymásra találás szépségében. T. Krisztina, Budapest ROPPANT KÍVÁNCSIAK VOLTUNK Lejárt már az az idő, amikor a nők félelemben éltek, és úgy gondolták, csak akkor tisztességesek, ha megtagadnak maguktól minden földi jót. Fölszabadultunk, hála az égnek, s kivívtuk magunknak, hogy mindenben úgy mérettessünk, mint a férfiak. A szerelem, s ezen belül a testiség, éppen olyan jól áll nekünk is, mint nekik. Nem kell pirulva pózolnunk, nem kell megjátszani az agyunkat, nyugodtan hirdethetjük mi is, hogy szeretkezni jó. Nagyanyáink, anyáink korában ugyancsak torz volt a szemlélet. A férfi akkor vonzó, férfias és vagány, ha le tudja venni a lábukról a nőket. Volt is valami szólásmondás ezzel kapcsolatban. Nem tudom pontosan idézni, de a lényege az, hogy a túlvilágon minden kihagyott kalandot az orrukra húznak. Miért ne mondhatnánk tréfásan ezt ránk, nőkre is? Miért lenne nekünk bűn az, ami nekik legbájosabb erényük? Ha egy tizenyolc éves fiúnak szégyen, hogy még száz — gondolom, nem sok ilyen van —, akkor legyen szégyen egy tizennyolc éves lánynak is. Nincs igazam? Én tizenöt éves koromban vesztettem el a szüzességemet. A partnerem alig fél évvel volt idősebb nálam. Mindketten modern gondolkodású fiatalok voltunk, és persze roppant kíváncsiak. Te is akarod? Én is akarom! Akarjuk mind a ketten! — megbeszéltük a dolgot, és egy „esős vasárnap délután” túlestünk rajta. Boldogok voltunk, és nem éreztük magunkat bűnösnek. Huszonnégy éves fiatalasszony vagyok, szeretem a férjem, de ha véletlenül összetalálkoznék Zolival, lefeküdnék vele újra, ha ő is akarná. Nem őt szeretem pedig, s lám, mégis vágyom utána. Bizony, van ilyen, s én őszintén mondom, hogy emiatt a vágy miatt sem érzem bűnösnek magam. R. Andrásné, Miskolc 26 MEGSZABADULVA A SZÜZESSÉG KORLÁTAITÓL Biztosan sokan fölháborodtak a „Hogyan vesztetted el?” című riport olvasása után. Főként a széplelkűek: „Nahát!” „Pfuj, milyen undorító!” Szinte látom magam előtt a dúlt arcokat, a kétségbeesett fintorokat, és jót nevetek magamban. Mi van, tisztelt erkölcscsőszök? Föl vagyunk háborodva? Hogy mit nem művelnek ezek a gátlástalan fiatalok!? Szívesen visszakérdeznék: és Önök, kedves hölgyek, urak? Önök nem szeretik a szexet? Vagy úgy gondolják, hogy azt csak lopva, titokban érdemes csinálni ? Én elegáns házasságtörések, furcsa háromszögek bűvkörében nőttem fel, és tizenöt éves koromban elhatároztam, hogy rejtőzködő hazugságok nélkül, ha lehet így mondani: nyílt színen élem a szerelmet, s ha kell, hát alkalmazkodom annak váltakozó, sokszor valóban kiszámíthatatlan szeszélyeihez. Szüzességem felkínálni, egy háromszögbe léptem be, negyedik szögnek. Kétgyermekes unokanővérem szeretőjét kértem meg, szíveskedjék megszabadítani feleslegemtől (szüzességemtől), s ő készségesen vállakozott a feladatra. Ha nagyon akarom, át is pártolt volna hozzám egy időre, de én nem akartam. Megszabadulva a szüzesség korlátaitól, szerelemkalandos útra indultam. Tizennyolc éves vagyok, és már hat szeretőt fogyasztottam el. (Azért írom így, hogy a széplelkűek még jobban megbotránkozzanak.) Vallom, hogy ami a testnek jó, azt nem kell szégyellni. Nem lehet rossz az, ha két ember megöleli egy mást, ha szexuálisan örömet szereznek egymásnak! Aki ezt bűnnek tartja, az minden bizonnyal nagyobb aljasságokra is képes. Ez a véleményem. „Ipiapacs” jeligére A SZERELEM NEM LÓVERSENY Vallásosan neveltek a szüleim. Nyilván ez az oka annak, hogy elég későn, húszéves koromban vesztettem el a szüzességem, mégpedig annak rendje és módja szerint — nászéjszakámon. Férjem — illetve akkor még vőlegényem — elég sokat dühöngött emiatt, s talán el is hagyott volna, ha nem szeret annyira. Sokszor hangoztatta, hogy nincs a világon még egy ilyen ökör, mint ő, más normális férfiak már régen faképnél hagytak volna, mert manapság már nem szokás szexuális „előélet” nélkül házasodni. Erre én mindig csak azt mondtam, hogy mi nem vagyunk „mások”, s hogy mindennek eljön az ideje. Egyáltalán nem bántam meg, hogy kivártam az esküvőt, hiszen a mi csodálatos szerelmünk a házasságban bontakozhatott ki teljes szépségében, és ma már a férjem sem haragszik, ő is azt mondja, jól van ez így. Akik nem tudnak várni, túl gyorsan akarnak égni, azok túl gyorsan el is égnek. A szerelem nem lóverseny, kedves fiatalok! Először ismerjük meg egymás lelkét, egyéniségét, ez legalább olyan fontos, talán még fontosabb, mint a testi örömök. „Amanda” jeligére SAJNÁLOM, HOGY ÍGY TÖRTÉNT Huszonkét éves, meglehetősen kiábrándult fiatalember vagyok. Eddig sem voltam valami nagy véleménnyel a nőkről, de ezek a vallomások a szüzesség elvesztésének módjairól, ha lehet még jobban elcsüggesztettek. Hova jutunk, ha ez így megy tovább? Én a magam részéről nagyon szeretném tisztelni, becsülni a nőket — anyám, nagyanyám, kishúgom van —, de ami azt illeti, a lányok nem sok lehetőséget adnak arra, hogy fölnézzünk rájuk. Feje tetejére fordul minden. Lassan odajutunk, hogy ők udvarolnak nekünk, s ha nem vigyázunk kellőképpen, a szüzességünket is ők veszik el, nem pedig fordítva. Én is így jártam — nem vigyáztam eléggé —, s olyan lánynyal kerültem kritikus helyzetbe, aki nem is tetszett, de rámenős volt. Addig-addig ügyeskedett, amíg — szinte akaratom ellenére — begerjesztett. Hiába tiltakozott az eszem, a szívem, a dolog megtörtént. Úgy látszik, a test ördöge erősebb volt. Mindössze tizenhat éves voltam. A lány tizenkilenc. Neki már nem volt újdonság a játék, túlságosan is jól értette a dolgát. Az első közösülés számomra mindig rossz emlék marad. Sajnálom, hogy így történt, sajnálom, hogy nem szerelemből tettem.