Ifjúsági Magazin, 1982 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1982-08-01 / 8. szám
Az eset után rá se tudtam többé nézni a lányra, és hetekig magammal is rosszban voltam. Hasonló élményt senkinek se kívánok. Bíró Attila, Budapest mások kicsit megijesztettek. Lehet, hogy hiába várok az igazi nőre? Lehet, hogy már nincs is ilyen? Bízom benne, hogy félelmem alaptalan, s ha megtalálom a nagyot, százszorta jobban fogok örülni neki, már csak azért is, mert édes lesz a tudat, hogy ritka kincsre leltem. „Szűz férfi” jeligére A FÉLELEMTŐL ELÁJULTAM 15 éves csöves lány vagyok. Egyik este a barátnőmmel jöttünk haza a moziból. Megismerkedtünk egy csöves bandával. Egy kihalt utcában rámtámadtak, a barátnőmnek sikerült elmenekülnie. Én a félelemtől elájultam, és mire felkeltem, észrevettem, hogy már nem vagyok szűz ... Később pedig, hogy teherbe estem. Kérlek, segíts, mit tegyek? „Egy vérző szív" RETTENETESEN FÁJT Van egy nagy problémám! Sajnos, a szüleimnek ezt nem mondhatom el. Én 14 éves vagyok, 8. osztályba járok. A barátnőm is velem egyidős. Május 13-án osztálykiránduláson voltunk Tőserdőben. Én és a barátnőm lemaradtunk néhány fiú osztálytársunkkal (öten voltak). Elkezdtek velünk hülyéskedni, majd egy alkalmas pillanatban letepertek minket. A barátnőmmel nagyon meg voltunk ijedve, de kapálózásunk ellenére le tudtak fogni. Szörnyű erre visszaemlékezni, mind a kettőnkön végigmentek. Rettenetesen fájt, hiába sikítottunk, befogták a szánkat, és a többiek messze voltak. Fél óránál tovább nem tartott az egész, utána eltűntek. Mi ott maradtunk kétségbeesve, én kínomban az öngyilkosságra gondoltam. Nem kerestük meg az osztály többi tagját, hanem hazamentünk. Másnap a többiek kérdőre vontak minket, hogy hova mentünk? Mi majdnem elsírtuk magunkat, és azt válaszoltuk, hogy eltévedtünk, és hogy nehezen, de az állomásra találtunk. A fiúk mindennap, ha ránk néznek, elkezdenek mosolyogni, ilyenkor szégyenemben elsüllyednek örökre. Kérlek, írd meg, mit tegyünk? Szóljunk az osztályfőnöknek (ő nem volt ott a kiránduláson)? Lehet, hogy terhesek vagyunk? „Nebáncsvirágok” jeligére LEHET, HOGY HIÁBA VÁROK? Nem szoktam dicsekedni vele, de most leírom: tizenkilenc éves férfi létemre még mindig szűz vagyok. Ismerőseim — ha ezt tudnák rólam —, vagy nem hinnék el, vagy kiszekíroznának a világból. Mindjárt az elején leszögezem, hogy nem vagyok rút, nem vagyok nyomorék és beteg sem vagyok. Csak igényes. Eddig még nem találkoztam olyan lánnyal, akit szívesen megajándékoztam volna magammal. Ez nagyképűen hangzik? Lehet. Én egy igazán tiszta, gyöngéd, értelmes, a szó legszebb értelmében vett igazi nőre várok, s nem hagyom, hogy olcsó kis libák bemocskoljanak. A Magazinban megjelent vallo REND A LELKE MINDENNEK Egyszem gyereke vagyok a szüleimnek. Talán ez az oka, hogy ismerőseim kissé elkényeztetettnek tartanak, pedig nem így áll a dolog. Igaz, hogy még járni sem tudtam biztonsággal, amikor fogkefét nyomtak a kezembe, s igaz, hogy van külön szobám, de ez minden embernek megjárna ... Mindig jó tanuló voltam, s nem azért, mert tökéletes lehetőséget kaptam elmém pallérozására, hanem mert érdekelt minden. Nem voltak kedvenc tantárgyaim, lehettem volna orvos, biológus vagy éppen autóbuszsofőr, s hogy mégis mérnöknek készülök, ez talán a véletlennek köszönhető. A szerelemmel sokáig hadilábon álltam, nagyon egyszerűen kifejezve: féltem a nőktől. Magam sem tudom pontosan, hogy miért. Tizenkét éves korom óta csinálom azt a bizonyos önkielégítést, ahogy a haverok mondják, magamhoz nyúlok, persze csak ritkán. Ilyenkor mindenfélére gondol az ember, s ez egy ideig meg is teszi, úgy-ahogy. Több mint egy éve közelebbi barátságba keveredtem egyik évfolyamtársnőmmel — szintén szemüveges —, és elhatároztam, hogy elvesztem a szüzességem. Szüleimmel bizalmas, őszinte viszonyban vagyok, nagy elhatározásomat mégis kissé zavartan közöltem velük. Mondtam, hogy ide szeretném fölhozni a lányt, s jó lenne, ha nem lennének itthon. Megértették a dolgot, láthatóan örültek is neki. Anyám gondosan kitakarította a lakást, apám kitett egy üveg pezsgőt az asztalra, aztán — szinte lábujjhegyen — elmentek moziba. Ida tudta, miért jön, nem kellett neki megmagyarázni. Látta a kikészített fürdőköpenyt, a zöldalma illatú szappant, a fogkefét, a sprayt és mosolyogva bevonult a fürdőszobába. Amikor kijött, le akart vetkőzni, de én megakadályoztam ebben. A teljes meztelenség idegessé tesz. Mondhatom, nagyon kedves és tapintatos volt. Minden remekül sikerült. Én tehát elmondhatom, hogy rendes, tiszta, ideális körülmények között vesztettem el a szüzességemet. Az élményhez az is hozzájárult, hogy biztonságban érezhettem magam, mert megbeszéltük, hogy fogamzásgátlót használ. Semmiképpen sem akartam úgy járni, mint egyik barátom, aki részegen, a kapu alatt megdugott egy csajt, és már két éve fizeti a gyerektartást. Nem hiszem, hogy a szeretkezés csak akkor élmény, ha gátlástalanul, hebehurgyán észt vesztve csinálja az ember. Rend a lelke mindennek. F. Géza, Budapest A BICSKÁJÁT A TORKOMHOZ RAKTA Ne haragudj, hogy levelemmel zavarlak, de szükségem van a tanácsodra. 16 és fél éves vagyok, de már meguntam az élete met. Az édesapám, aki 12 éve meghalt, mindig részeg volt. Állandó félelemben éltünk mellette. Aztán hazajöttünk a nagymamához. Anyám újból férjhez ment. A mostohám egy darabig elvolt, aztán elkezdett inni ő is. Ilyenkor állandóan cirkuszolt. Verekedett, féltéglákkal és késekkel dobálózott, mindent tört, zúzott, tépett. Gondolhatod, mi volt itt. De múltak az évek, születtek a saját gyerekei, de azokra rászólni sem szabad, mert akkor már balhé van. Kb. 5—6. osztályos lehettem, mikor a mostohám meg akart erőszakolni. De mivel nem álltam kötélnek, ő berúgott. Mikor hazajött, elkezdett hízelegni az anyámnak. Aztán fogta magát, és azt mondta, elmegy, meg hogy engem is visz. Én nem akartam menni, de anyám rám szólt. Kivitt a mostohám a határba, és egy szotyola- vagy kukoricaföldön kötöttünk ki, ahol kaptam két egyformát, elestem és ő megint erőszakoskodni akart. Én sikítani akartam, ő befogta a számat, a bicskáját a torkomhoz rakta és azt mondta, ha sikítok, akkor megöl. Így „csak” sírtam. Utána, mikor vitt haza, megint megfenyegetett, hogy ne merjem elmondani senkinek se, mert kiirtja az anyámat és az öcsémet. Persze, otthon anyám megkérdezte, miért sírtam. Én nem szóltam semmit, csak remegtem. A mostohám meg beadta a szöveget, hogy verekedett, azért sírtam, mert féltem. Ezután akárhányszor ivott, anyámékat kizavarta, engem bent fogott és kezdődött minden újra. Anyám tudta, hogy mi a helyzet, de nem csinált semmit. A mostohám mérges rám, mert nem leszek a k.. .-ja. Anyámmal meg nem lehet beszélni semmiről, mert másnap az egész falu azt beszéli. A mostohám rokonai utálnak és mindig kitalálnak valamit rólam. Na, és akkor jön a szöveg otthon is, hogy te ilyen meg olyan ... Bosszúból nem mehetek sehova, csak melózni a gyárba. A fizetésem is csak addig látom, míg haza nem érek. 3600-at keresek, és még azt vágják a fejemhez, hogy ők tartanak el. Megismertem egy srácot, akivel csak leveleztem, de neki mindent megírtam és ő is nekem. A mostohámnak nem tetszett, hogy ő nem kell nekem, és állandóan veszekedett velem. A srácot nagyon megszerettem és még bizalmasabb lettem vele. Persze, ezt is megírtam neki, amit neked, és ő írt egy „jókívánságot” a mostohámnak. Persze, anyám elolvasta, még mielőtt odaadta volna nekem, és megmondta a mostohámnak. Azóta a srác se ír nekem, lehet, hogy anyám írt neki valami „szépet”. És erre csak most jöttem rá, mikor megírtam a srácnak, hogy felejtsen el. De már késő. Az a levélhistória megint előjött, csak anyám jobban részletezte a mostohámnak. Persze, neki több se kellett, megint szidott és majdnem kaptam is. Ráadásul a húga telebeszélte megint előtte a fejét, és ez sok volt. Anyámat is befolyásolják, és ő is nekem esett. Persze, én hallgattam és sírtam. Én ezt nembírom tovább. Már csak azon gondolkodom, hogy mit válasszak. Gyógyszer, gáz, albérlet stb. Elnézést a csúnya írásért, de nagyon kivagyok. Sürgősen adj tanácsot, kérlek. Nevet és címet nem írok, mert nem akarok zűrt otthon. Ugye, te legalább megértesz? Azt ne írd, hogy jelentsem fel a mostohámat, mert nem merem! „Minek él az olyan, aki nem tudja, mi a jó?” 27