Ifjúsági Magazin, 1982 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1982-08-01 / 8. szám

Az eset után rá se tudtam többé nézni a lányra, és hetekig magammal is rosszban voltam. Hasonló élményt senkinek se kí­vánok. Bíró Attila, Budapest mások kicsit megijesztettek. Lehet, hogy hiába várok az igazi nőre? Lehet, hogy már nincs is ilyen? Bízom benne, hogy fé­lelmem alaptalan, s ha megtalálom a nagy­ot, százszorta jobban fogok örülni neki, már csak azért is, mert édes lesz a tudat, hogy ritka kincsre leltem. „Szűz férfi” jeligére A FÉLELEMTŐL ELÁJULTAM 15 éves csöves lány vagyok. Egyik este a barátnőmmel jöttünk haza a moziból. Meg­ismerkedtünk egy csöves bandával. Egy kihalt utcában rámtámadtak, a barátnőm­nek sikerült elmenekülnie. Én a félelemtől elájultam, és mire felkeltem, észrevettem, hogy már nem vagyok szűz ... Később pe­dig, hogy teherbe estem. Kérlek, segíts, mit tegyek? „Egy vérző szív" RETTENETESEN FÁJT Van egy nagy problémám! Sajnos, a szü­leimnek ezt nem mondhatom el. Én 14 éves vagyok, 8. osztályba járok. A barát­nőm is velem egyidős. Május 13-án osz­tálykiránduláson voltunk Tőserdőben. Én és a barátnőm lemaradtunk néhány fiú osztálytársunkkal (öten voltak). Elkezdtek velünk hülyéskedni, majd egy alkalmas pillanatban letepertek minket. A barát­nőmmel nagyon meg voltunk ijedve, de kapálózásunk ellenére le tudtak fogni. Szörnyű erre visszaemlékezni, mind a ket­tőnkön végigmentek. Rettenetesen fájt, hiába sikítottunk, befogták a szánkat, és a többiek messze voltak. Fél óránál tovább nem tartott az egész, utána eltűntek. Mi ott maradtunk kétségbeesve, én kínomban az öngyilkosságra gondoltam. Nem kerestük meg az osztály többi tagját, hanem haza­mentünk. Másnap a többiek kérdőre von­tak minket, hogy hova mentünk? Mi majd­nem elsírtuk magunkat, és azt válaszoltuk, hogy eltévedtünk, és hogy nehezen, de az állomásra találtunk. A fiúk mindennap, ha ránk néznek, elkezdenek mosolyogni, ilyen­kor szégyenemben elsüllyednek örökre. Kérlek, írd meg, mit tegyünk? Szóljunk az osztályfőnöknek (ő nem volt ott a ki­ránduláson)? Lehet, hogy terhesek va­gyunk? „Nebáncsvirágok” jeligére LEHET, HOGY HIÁBA VÁROK? Nem szoktam dicsekedni vele, de most le­írom: tizenkilenc éves férfi létemre még mindig szűz vagyok. Ismerőseim — ha ezt tudnák rólam —, vagy nem hinnék el, vagy kiszekíroznának a világból. Mindjárt az elején leszögezem, hogy nem vagyok rút, nem vagyok nyomorék és beteg sem vagyok. Csak igényes. Eddig még nem ta­lálkoztam olyan lánnyal, akit szívesen megajándékoztam volna magammal. Ez nagyképűen hangzik? Lehet. Én egy iga­zán tiszta, gyöngéd, értelmes, a szó leg­szebb értelmében vett igazi nőre várok, s nem hagyom, hogy olcsó kis libák bemocs­koljanak. A Magazinban megjelent vallo­ REND A LELKE MINDENNEK Egyszem gyereke vagyok a szüleimnek. Talán ez az oka, hogy ismerőseim kissé el­kényeztetettnek tartanak, pedig nem így áll a dolog. Igaz, hogy még járni sem tud­tam biztonsággal, amikor fogkefét nyom­tak a kezembe, s igaz, hogy van külön szo­bám, de ez minden embernek megjár­na ... Mindig jó tanuló voltam, s nem azért, mert tökéletes lehetőséget kaptam elmém pallérozására, hanem mert érdekelt minden. Nem voltak kedvenc tantárgyaim, lehettem volna orvos, biológus vagy ép­pen autóbuszsofőr, s hogy mégis mérnök­nek készülök, ez talán a véletlennek kö­szönhető. A szerelemmel sokáig hadilábon álltam, nagyon egyszerűen kifejezve: fél­tem a nőktől. Magam sem tudom pontosan, hogy miért. Tizenkét éves korom óta csi­nálom azt a bizonyos önkielégítést, ahogy a haverok mondják, magamhoz nyúlok, per­sze csak ritkán. Ilyenkor mindenfélére gondol az ember, s ez egy ideig meg is te­szi, úgy-ahogy. Több mint egy éve köze­lebbi barátságba keveredtem egyik évfo­lyamtársnőmmel — szintén szemüveges —, és elhatároztam, hogy elvesztem a szüzes­ségem. Szüleimmel bizalmas, őszinte vi­szonyban vagyok, nagy elhatározásomat mégis kissé zavartan közöltem velük. Mondtam, hogy ide szeretném fölhozni a lányt, s jó lenne, ha nem lennének itthon. Megértették a dolgot, láthatóan örültek is neki. Anyám gondosan kitakarította a la­kást, apám kitett egy üveg pezsgőt az asz­talra, aztán — szinte lábujjhegyen — el­mentek moziba. Ida tudta, miért jön, nem kellett neki megmagyarázni. Látta a kikészített fürdő­köpenyt, a zöldalma illatú szappant, a fog­kefét, a sprayt és mosolyogva bevonult a fürdőszobába. Amikor kijött, le akart vet­kőzni, de én megakadályoztam ebben. A teljes meztelenség idegessé tesz. Mond­hatom, nagyon kedves és tapintatos volt. Minden remekül sikerült. Én tehát elmond­hatom, hogy rendes, tiszta, ideális körül­mények között vesztettem el a szüzessége­met. Az élményhez az is hozzájárult, hogy biztonságban érezhettem magam, mert megbeszéltük, hogy fogamzásgátlót hasz­nál. Semmiképpen sem akartam úgy járni, mint egyik barátom, aki részegen, a kapu alatt megdugott egy csajt, és már két éve fizeti a gyerektartást. Nem hiszem, hogy a szeretkezés csak akkor élmény, ha gát­lástalanul, hebehurgyán észt vesztve csi­nálja az ember. Rend a lelke mindennek. F. Géza, Budapest A BICSKÁJÁT A TORKOMHOZ RAKTA Ne haragudj, hogy levelemmel zavarlak, de szükségem van a tanácsodra. 16 és fél éves vagyok, de már meguntam az élete­ met. Az édesapám, aki 12 éve meghalt, mindig részeg volt. Állandó félelemben él­tünk mellette. Aztán hazajöttünk a nagy­mamához. Anyám újból férjhez ment. A mostohám egy darabig elvolt, aztán el­kezdett inni ő is. Ilyenkor állandóan cir­kuszolt. Verekedett, féltéglákkal és kések­kel dobálózott, mindent tört, zúzott, tépett. Gondolhatod, mi volt itt. De múltak az évek, születtek a saját gyerekei, de azokra rászólni sem szabad, mert akkor már bal­hé van. Kb. 5—6. osztályos lehettem, mi­kor a mostohám meg akart erőszakolni. De mivel nem álltam kötélnek, ő berúgott. Mi­kor hazajött, elkezdett hízelegni az anyám­nak. Aztán fogta magát, és azt mondta, el­megy, meg hogy engem is visz. Én nem akartam menni, de anyám rám szólt. Ki­vitt a mostohám a határba, és egy szotyo­­la- vagy kukoricaföldön kötöttünk ki, ahol kaptam két egyformát, elestem és ő megint erőszakoskodni akart. Én sikítani akartam, ő befogta a számat, a bicskáját a torkom­hoz rakta és azt mondta, ha sikítok, akkor megöl. Így „csak” sírtam. Utána, mikor vitt haza, megint megfenyegetett, hogy ne m­erjem elmondani senkinek se, mert ki­irtja az anyámat és az öcsémet. Persze, ott­hon anyám megkérdezte, miért sírtam. Én nem szóltam semmit, csak remegtem. A mostohám meg beadta a szöveget, hogy verekedett, azért sírtam, mert féltem. Ez­után akárhányszor ivott, anyámékat kiza­varta, engem bent fogott és kezdődött min­den újra. Anyám tudta, hogy mi a helyzet, de nem csinált semmit. A mostohám mér­ges rám, mert nem leszek a k.. .-ja. Anyámmal meg nem lehet beszélni sem­miről, mert másnap az egész falu azt be­széli. A mostohám rokonai utálnak és min­dig kitalálnak valamit rólam. Na, és akkor jön a szöveg otthon is, hogy te ilyen meg olyan­­ ... Bosszúból nem mehetek seho­va, csak melózni a gyárba. A fizetésem is csak addig látom, míg haza nem érek. 3600-at keresek, és még azt vágják a fe­jemhez, hogy ők tartanak el. Megismertem egy srácot, akivel csak leveleztem, de neki mindent megírtam és ő is nekem. A mos­tohámnak nem tetszett, hogy ő nem kell nekem, és állandóan veszekedett velem. A srácot nagyon megszerettem és még bi­zalmasabb lettem vele. Persze, ezt is meg­írtam neki, amit neked, és ő írt egy „jókí­vánságot” a mostohámnak. Persze, anyám elolvasta, még mielőtt odaadta volna ne­kem, és megmondta a mostohámnak. Az­óta a srác se ír nekem, lehet, hogy anyám írt neki valami „szépet”. És erre csak most jöttem rá, mikor megírtam a srácnak, hogy felejtsen el. De már késő. Az a levélhistó­ria megint előjött, csak anyám jobban rész­letezte a mostohámnak. Persze, neki több se kellett, megint szidott és majdnem kap­tam is. Ráadásul a húga telebeszélte me­gint előtte a fejét, és ez sok volt. Anyámat is befolyásolják, és ő is nekem esett. Per­sze, én hallgattam és sírtam. Én ezt nem­­bírom tovább. Már csak azon gondolko­dom, hogy mit válasszak. Gyógyszer, gáz, albérlet stb. Elnézést a csúnya írásért, de nagyon kivagyok. Sürgősen adj tanácsot, kérlek. Nevet és címet nem írok, mert nem akarok zűrt otthon. Ugye, te legalább meg­értesz? Azt ne írd, hogy jelentsem fel a mostohámat, mert nem merem! „Minek él az olyan, aki nem tudja, mi a jó?” 27

Next