Ifjúsági Magazin, 1988 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1988-02-01 / 2. szám

Í­­­­gy legendával több, egy vészjósló­­ válsághelyzettel kevesebb - így sóhajtottak fel Hamburg polgárai és vezető politikusai egyaránt, amikor feszült napok (évek?) után szárnyra kapott a hír: a Hafenstrasse önkényes ház­foglalói beadták a derekukat, és már neki is láttak leszerelni a barikádokat, a drótaka­dályokat, lemosni a roskatag tűzfalak nem éppen szalonképes feliratait. Aki manapság az Elba partjára vetődik, az az éveken át hírhedt utcanév láttán legföljebb arra gon­dol, kirínak a város összképéből ezek az el­hanyagolt házak.­m Valójában csak nyolc házról volt szó. Egé­szen precízen a Hafenstrasse 116-126. kö­zött, és a hozzá kapcsolódó Bernhard- Nacht-Strasse 16-24. között. 1981 táján a hamburgi városi hatóságok feltehetően az ingatlanértékesítésben érdekeltek nyomásá­ra kimondták a halálos ítéletet: ezeket a há­zakat le kell bontani! Helyreállításuk fel se merült, lévén, hogy a bentlakóktól a felújí­tás ürügyével se lehetett volna annyival na­gyobb bért kapni, mint ahogyan a hihetet­lenül értékes ingatlanok valójában haszno­­síthatóak lettek volna irodaházakkal vagy luxuslakásokkal. A Hafenstrasse - végül is ennek az utcának a nevéhez fűződik a le­genda -, a legismertebb hamburgi negyed­ben van, a St. Pauliban, mégpedig az Elba partján, remek kilátással a folyóra. A háborúság tehát akkor, több mint hat évvel ezelőtt kezdődött, a lebontási határo­zattal. 1982-ben lakással nem rendelkező fiatalok költöztek a már kiürített házakba, s ellenálltak mindenfajta felszólításnak. Nem ők voltak a modern NSZK első ház­foglalói - így kezdődtek a hatvanas évek nagy diáklázadásai is -, s a hatóságok pon­tosan tudták: nem árt körültekintően eljár­ni, ha meg akarják magukat kímélni a lesúj­tó következményektől. A háborúság eleinte megmaradt a papír­váltás szintjén. A jogcím nélküli lakók meg­kapták a felszólítást - amit nem vettek át, viszont maradtak. Szembefordulásuk a ha­tóságokkal egyre nagyobb port kavart, s a „reklámlehetőséggel” élve egyre sűrűbben hangoztatták akciójuk ideológiai indítékát is. Nem csupán fedelet kívánnak a fejük fölé, hanem szembe akarnak szállni a spe­kulációval, a kisemberek bőrére menő nye­részkedéssel. Később bővült ez az okfejtés, mint ahogy egyre színesebbé vált azoknak a köre is, akik csatlakoztak a házfoglalók­hoz. Voltak itt már az egyszerű és apoliti­­kus nincsteleneken kívül a hatalommal szembeszálló, magukat parlamenten kívüli ellenzéknek nevező fiatalok, de mindenféle gyanús alakok is, kábítószeresek, bűnözők, terrorista hajlandóságú, csak a balhét kere­ső fiúk-lányok. Nyilván ez utóbbiak adták a legtöbb támadási felületet, hiszen terro­rizmusügyben az NSZK keserű tapasztala­tokat szerzett az elmúlt tíz évben.­­ A csata tehát váltakozó hevességgel dúlt hat éven át. 1983-ban például váratlan győ­zelmet arattak a házfoglalók. Egyszerre csak bérleti szerződést kaptak, 86-os lejá­rattal. Korai volt az öröm: a következő esz­tendőben ugyanis a városi lakásokat fenn­tartó cég a fenyegető leveleket megunva taktikát váltott: egyszerűen megvonta a szolgáltatásokat. A lebontásra ítélt házak energia- és vízellátás nélkül maradtak. A lakók azonnal beszüntették a bérek fize­tését­­ és megkezdték az előkészületeket a hadiállapotra. Ami nem is volt felesleges. Felszólítások helyett most már a kilakoltató karhatalom jött, ha nem is buldózerekkel, de vízágyú­val, konténerrel. Igaz, a harc nyílt kirobba­nása szimpatizánsokkal erősítette a házfog­lalók táborát, akik ekkoriban kezdték házi­lagosan kiépíteni a barikádrendszert, kidol­gozni a védekezés stratégiáját. Egy darabig sikerrel. Azután egy őszi napon, 1984-ben, a rendőrcsapat motoros fűrésszel nyitott magának utat az acéllemezzel megerősített kapun. Ami a kezük ügyébe esett, konté­nerbe hányták, a használhatatlannak ítélt tárgyakat kihajigálták, kapott egy jókora kalapácsütést a vízvezetékrendszer, a WC, az amúgy akkor már csak „dísz”-nek minő­síthető elektromos vezetékeket kirángatták a falból, majd távoztak. Sovány vigasz, hogy az akcióból „ügy” lett: a szenátus mentegetőzni kényszerült, elhatárolta ma- HÁKHKrUK­O Amikor még háború volt

Next