Igaz Szó, 1979. január-június (24. évfolyam, 1-12. szám)
1979-03-15 / 6. szám
Újfasiszták provokálnak az NSZK-ban, szamárfejjel és táblával. Felirata: „Én szamár, még elhiszem, hogy a német koncentrációs táborokban a zsidókat elégették" „Úgy éreztük a húgommal, mintha másodszor halt volna meg számunkra az anyánk — mondotta Helen Greenbaum —, követte a már korábban kivégzett édesapánkat és fiútestvérünket .. A történet a már idézett nyugatnémet hírmagazin hasábjain kétszeresen is a leleplezés erejével hatott. Egyrészt azért, mert a Német Szövetségi Köztársaságban ez év tavaszán kell dönteni arról, hogy a náci bűnösök szörnyűségeit 1979. december 31-ével elévültnek nyilvánítsák-e, vagy sem, mint ahogy erről már előző számunkban részletesen írtunk. A másik ok: a megrázó dokumentum a „Holocaust” című amerikai tévéjáték nyugat-németországi bemutatásának előestéjén jelent meg, mintegy előzetesként, mintegy felkészítve az NSZK-belieket a Tűzáldozat fogadására! A négyrészes, több mint hétórás produkció ugyanis már jóval előbb heves vitákat váltott ki a Szövetségi Köztársaságban. Számosan kardoskodtak amellett, hogy át kell venni, meg kell vásárolni és be kell mutatni! Ugyanakkor nem volt kevésbé erőteljes mindennek az ellenzése sem! Nem nehéz kitalálni, hogy a náci bűnök elévülésének vagy nem elévülésének esztendejében, a döntés évében kik mozgattak meg minden követ az átvétel meghiúsítása érdekében és miért! Mint ahogy talán arra sincs szükség, hogy a bemutatás és átvétel helyeslőiről hosszasabban írjunk. A lényeg az, hogy végül is megtörtént a vásárlás, s elkövetkezett az idő, amikor műsorra tűzhette a televízió a Tűzáldozatot. De hogyan?! Az ellenzék befolyásának eredményeként csak az úgynevezett 3. csatornán, a legkevésbé figyelemmel kísért műsorok között, s nem a legszerencsésebb időben sem! Ha nem így lesz — fenyegetőztek például Franz Joseph Strauss és hívei —, akkor a bajorok át sem veszik az adást, vagy ha másként nem megy, be sem kapcsolják készülékeiket ... A négy rész közlése tehát így szorult ki a fontosabb csatornákról — és került az adásidők perifériájára. De mi történt? Hasonló, mint az USA-ban, ahol minden korábbi nézőszámot — 120 milliót! — meghaladóan a „Holocaust” adásait követték nyomon. Az NSZK-ban az összes tévékészülék-tulajdonos egyharmada, majd „menet közben” fele (!) a harmadik csatorna műsorát fogta! A statisztika szerint mintegy 18—20 millió nyugatnémet nézte végig a Tűzáldozat négy részét, ült helyéhez szögezetten órákon keresztül... S ahogy az az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben lenni szokott, már az első adás alatt elszabadult a „pokol” az NSZK-ban. Nézők tízezrei fordultak telefonon, majd levelekben a televízióhoz, fejezték ki véleményüket. Kisebbségük a tiltakozását, többségük a megrendülését és döbbenetét meg a kétségeit, hogy a játékszerűen feldolgozotthoz hasonlóan valóban történtek-e ilyen szörnyűségek annak idején Németországban? Különösen az ifjúság soraiban váltott ki sokkoló hatást a sorozat , s ez érthető is, hiszen az NSZK-ban ez ideig sokat tettek azért, hogy az „utánpótlást” minél nagyobb sötétségben tartsák a fasiszta múltat illetően. Most viszont ki kellett állni, színt kellett vallani... Sokatmondó a „Népszabadság” bonni tudósítójának egyik megjegyzése, aki így írt: „A kérdezők keményen kérdeztek, a válaszolók lágyan válaszoltak .. Például arra a kérdésre, hogy bűnös-e az SS — nem azt mondták a „legilletékesebbek”, amit több, mint három évtizede a nürnbergi nemzetközi bíróság, hogy igen, egyértelműen bűnös! —, hanem ködös fejtegetésekbe burkolóztak az SS szervezeti felépítéséről meg arról, hogy közülük egyesek valóban bűnt is követhettek el, de a többség bátor, elit katona volt... Abban a reményben zárjuk mondandónkat, hogy bízunk benne: mihamarabb mi, magyarok is nyomon követhetjük itthon a „Holocaust” folytatásait! Barkovits István 38