Igaz Szó, 1980. július-december (25. évfolyam, 13-24. szám)

1980-07-15 / 14. szám

PATINÁS HELYŐRSÉGEK Kétszer jártam eddig Békéscsabán, borongós­­bánatos, ködlepte őszutó fogadott az első alka­lommal, perzselő sugarú, vezítékcsorgató nyárelő a másodikon. A “Vihar­sarok „fővárosában” vi-­szont viharnak nyomát se láttam. Igaz, az elneve­zést nem is a meteoroló­gusok adták e környék­nek; a békési, csongrádi, dél-bihari tájak elemi erejű parasztmozgalmai volta­k az igazi „név­adóik”. A múlt század utolsó évtizedétől kezdve ezekben az alföldi me­gyékben szinte egymást érték a parasztság gaz­dasági, társadalmi és politikai megmozdulásai. Az agrárszocialista moz­galmak azokról az egyre inkább éleződő társadal­mi ellentétekről vallot­tak, amelyeket csak a felszabadulást követő korszak tudott megszün­tetni. E „viharok” talán leg­elszántabb korbácsolója, Dózsa György kései utó­da, Békéscsabán szüle­tett 1871-ben. Achim L. Andrásnak hívták a for­radalmi érzületű pa­rasztság vezérét, a Ma­gyarországi (Alföldi) Pa­raszt Párt megalapítóját. Számos nagyarányú osz­tályharcos megmozdulás fűződik Békéscsaba és az ő nevéhez, így az 1891. évi május elseje megünneplése, az 1897., az 1905—1906. évi arató­sztrájkok, stb. Achim L. Andrást az osztályellen­ség 1911-ben barbár módon meggyilkoltatta. „... Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként kéjjel ölt... ” Radnóti Miklós sorai az 1944-ben mártírhalált halt Kulich Gyula em­lékművén olvashatók. Talán ez az a szobor — Varga Imre 1975-ben felállított alkotása — amely a leginkább meg­fogja a városba érkező idegent. Nehéz szaba­dulni hatása alól, s egy­úttal továbbgondolko­dásra is késztet. Erősít egy feltételezést, amely Békéscsabán rövid idő alatt bizonyossággá vált. Éspedig azt, hogy erre­felé őrzik a múltat, a hagyományt, de becsülik a jelenből is azt, ami ér­tékes. A Kulich-szobor­­tól nem messze a nyílt utcán hatalmas tabló, rajta azoknak a nagy­méretű fényképei, akik a város lakói közül kor­mánykitüntetésben ré­szesültek.­­ Az Élővíz-csatorna partján, szomorúfűzek között húzódik az a szo­borsétány, amely emlé­ket állít mindazoknak, akik sokat tettek e vá­rosért. Itt találjuk töb­bek között Achim L. András, Gyóni Géza, Munkácsy Mihály, Jó­zsef Attila, Móricz Zsig­mond, Bartók Béla és Kodály Zoltán mell­szobrát. De a csabaiakra még talán a hagyománytisz­teletnél is jellemzőbb egy másik tulajdonság, az összefogás, az egyet­­akarás, a már-már kive­szettnek hitt közösségi érzés sok-sok erőteljes megnyilvánulása. Három és fél eszten­deje a gyakorlatról visszatérő Tóth György honvédet parancsnoka egy távirattal fogadta, amelyből kiderült: Tóth honvéd felesége hár­masikreknek adott éle­tet. A hír hallatán az újdonsült apa hamarabb kapott eltávozást, mint levegőt. Útban hazafelé Békéscsaba büszkeségei: a város kormánykitüntetésben részesült dolgozói .

Next