Igaz Szó, 1982. január-június (27. évfolyam, 1-12. szám)
1982-01-01 / 1. szám
PATINÁS HELYŐRSÉGEK Hódmezővásárhely Egyformán szól a város szeretetéről Szabó Sándor alezredes, aki kisebb-nagyobb megszakításokkal már néhány évtizede lakik Hódmezővásárhelyen és Serbán László őrnagy, aki még csak néhány esztendeje. A helyőrség tisztjei magukénak érzik a helységet. A város szép, az új és a régi harmonikusan illeszkedik, a szellemi élete pezsgő, az alig tíz kilométerre levő Mártély sok kitűnő festőnek adott otthont. A szolgálati körülményeik jók, gyermekeik óvodai és bölcsődei helye biztosított, a hivatásos katonák feleségeinek számtalan munkaalkalom kínálkozik. * * * Az Alföld legmélyebb fekvésű tiszai öntésterületeiből kiálló szigetek, halmok már az ősember számára is alkalmas lakhelyül szolgáltak. A környező víz élelmet és védelmet egyaránt nyújtott. A Vásárhely helynév először 1266-ban tűnik fel egy adományozó levélben. A XIV. századbeli tizedjegyzékek külön említik Hódot és Vásárhelyt. Vásárhely, a mai városcentrum tehát a Hód-tóból leginkább kiemelkedő magaslaton, Hód pedig ettől délkeletre, amai Gellért utca környékén szintén magasabb fekvésű részen terült el. A XV. század közepétől viszont már elnyerte a mezővárosi rangot. A török hódoltság alól történő felszabadító háborúk a XVII. század második felében újra visszavetették a város fejlődését. A későbbi fejlődésre viszont az volt a jellemző , amely minden alföldi város jellegzetessége —, hogy bőven bántak a telkekkel, a házak közötti területeket szántóföldként használták. A helytartótanács által jóváhagyott első városrendezési terv 1835-ben készült. A komolyabb, mutatósabb lakóházak nagy része a XIX. század második fele gazdasági fellendülésének terméke. A felszabadulás előtti városfejlődés csúcsai olyan középületek, mint a városháza, a gimnázium, a járásbíróság, a kaszinó, a bank, a szálloda, hogy csak a legjelentősebbeket említsük. A helyőrség katonai hagyományai nem túl jelentősek. A Károlyi Sándor birtokában levő, 1804-ben épült klasszicista épület — az egykori Serház, ma az állami gazdaság központja — volt a két világháború között a lovas katonák laktanyája. A tájékon átzúduló háborúk és forradalmak azonban nem hagyták érintetlenül a várost és az embereket. A XIII. században a hódmezei csatában Kun László itt pusztította a szertelen kunokat. A török viszonylag békén hagyta a helységet, csak a környékét dúlta. A Rákóczi-szabadságharc idején a hódmezővásárhelyiek a fejedelem híveinek számítottak. A forradalmi hagyományok olyannyira éltek az itteni nincstelenek-