Igaz Szó, 1983. július-december (28. évfolyam, 7-12. szám)
1983-07-01 / 7. szám
Porszem hit nélkül Számtalanszor akarták elhitetni velem, hogy az ember porszem. A pestszentlőrinci elemi iskola félelmetes nád- és mogyorópálca arzenáljával, Stukák vijjogásával, Liberátorok baljós morajával, Csukaszürke és fekete egyenruhával, kakastollas és árvalányhajas kalappal. Kopasz újoncként a börgöndi füves reptér „betonjába taposott” az örökölt továbbszolgáló. Tisztként hadbírósággal fenyegetett a lila tábornok, meg sem született gondolata ki nem találásáért. Riasztottak koncolással csillagos sapkámért, kizárással a makacsságért, lesújtó pillantással a fenyítő jogkör hanyagolásáért. Tanítók, diktátorok, zsoldosok, tizedesek, vezérek, hőzöngők, farizeusok, akarnokok és szimplán ostobák is. Mind-mind az erő helyzetéből, a rossz hatalom parancsára vagy a jó hatalom ellenére, egyéni kéjjel vagy csordaszeszéllyel". Számtalanszor akarták elhitetni velünk, hogy porszemek vagyunk. Sátraink legázolásával, asszony- és gyermeknépünk felkoncolásával, vad hordák rohamával, váraink ostromával, testünk és földünk darabolásával, városok és falvak porig rombolásával. Kánok, szultánok, császárok, cárok, führerek ... Mind-mind az erőszak felsőbbségével. Velünk is kitették nyilaink erejét, vérünk más színét, s néztünk porszemnek fajokat, népeket; senkinek, semminek jó ügyben különbeket. ★ Beszélgetésre hívtak az I. István Gimnáziumba hazáról, honvédelemről, a Magyar Néphadseregről. Okos, gondolkodó, tájékozott lányok és fiúk. Egy olyan nemzedék csemetéi, amely a rakétákat, kilotonnákat, egy sokszorosan elpusztítható élet veszélyeit fekete tálon kapja az életlakoma kezdetén. Kérdeznek, véleményt mondanak. Keresik a megnyugvást: óvóhelyet, ellenrakétát, a pajzs biztonságát. Porszem hit sugárzik belőlük, sok bizakodással. Olvasom az újságot, nézem a tv híradásait: új fegyverek, fegyverrendszerek, szerződések és azok megsértése, helyi háborúk, pusztuló emberek. Mind többől sugárzik a porszem, hit, némi bizakodással. Hallok pacifisták naiv fegyveriszonyáról, porszemhitük fájó reménytelenségéről. Génjeinkben él ez a porszemhit? Örököltük, s tehetetlenül hurcoljuk magunkban? Erősítjük is? Miért elég a meghunyászkodáshoz, ha valaki felénk bömböl; a begubózáshoz, ha letorkollnak; inunk reszketéséhez, ha valaki erősnek mondja magát; hitünk ingásához, ha porszemnek néznek? Miért van az, hogy erőnk, eszünk tudatában nem mindenki úgy fogadja sziklaöklű Joe-t, ahogy megérdemli? ★ Már a homo primigenius szembeszállt nála hatalmasabb földi és elemi erőkkel, a történelem országútiának millió vándora, családja, törzse a létére törőkkel. Győztek, elhunytak legjobbjaik vagy mindahányan ottmaradtak a rájuk törőkkel vívott igazságos harcban. Emberként élt és halt meg milliárdnyi ősünk — feketék, fehérek, barnák és sárgák —, a szinte mindig egyenlőtlen csatákban a szebbért, a jobbért, az igazságért, a hitért, a tudományért, az emberibb világért. Már 1917 jelezte, 1946 bizonyossá tette, s két évtized óta végérvényessé vált, hogy a jó és a rossz csatáját immár nem egyenlőtlen erők vívják. A homo sapiens bizonyítja, hogy az ember az embernek nem farkasa. Miért él mégis tovább a porszemhit? Miért egyesekben a bénító félsz, a cinikus hitetlenség? Mert az ember hiszékeny. Évezredes tapasztalata, hogy kényszeríthető a porszem sorsra. Évezredes félelme, hogy minden kitalált fegyvert egyszer bevetnek. Évezredes tapasztalata, hogy milliók becsaphatók, rossz célért fanatizálhatók. Ezt a hiszékenységet, ezt a beidegződést, ezt a félelmet, ezt a tapasztalatot nyergelik új cowboyok! ★ Mi nem csörgetünk kardot. Nem katona barátaink szemünkre vetik, hogy keveset mutogatjuk fegyvereinket. Bezzeg az ellenünk gyűrkőzők! Mást sem látni a tv-ben, mint az ő gombafelhőiket, repülőerődeiket, fantasztikus, pusztító fegyvereiket. Szerintem is van ebben túlzás. De kinek lenne nagyobb a bátorsága, ha mi is mutogatnánk ezt? A fegyverek nekünk csak arra kellenek, hogy a haladás ellenségei békében hagyjanak, hogy senki ellenünk törőnek ne lehessen győzelmi esélye. Volt és van jó fegyverünk, de az új hadseregünkben szolgált kétmilliónyi katonaviselt magyar férfi tanú arra, hogy soha senki nem tüzelte őket agresszív célokra. Egy nemzetnél sem vagyunk különbek, de alábbvalók sem. Tudjuk mit védünk, kikkel védjük közösen, kik ellen védjük és szolidárisak vagyunk az arra rászorulókkal. Még csupán néhány évtizedes beidegződés: lehetséges a tartós béke, létezhetnek soha be nem vetett fegyverek, unokát sétáltató veterán katonák, kitűnő békehadvezérek, akik soha nem harcoltak és ez a dicsőségük. Ehhez azonban nagyon komolyan kell venni az idegfeszítő harckészültséget, ha kell: fegyver ellen fegyvert állítani, s egyenlő félként leszerelésről tárgyalni. Porszem hit nélkül. ★ Sokan bizonyítják nekem, nekünk, hogy élhetünk békében, küzdhetünk igaz emberi célokért, minden nép szabadságáért, lehetünk sokkal jobbak, örülhetünk mindenki boldogulásának. Tanítók, tizedesek, főtitkárok, papok, tollforgatók, tábornokok, békeharcosok, államfők, bölcs vének, heves fiatalok, százmilliók. Mind-mind a békeerők féltve őrzött jó helyzetéből, az ember fensőbbségével. Nekik higgyünk! KOVÁCS NÁNDOR ezredes