Igaz Szó, 1987. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)
1987-05-01 / 5. szám
hogy szemmel nem tudtuk követni őket. -A fotografikus eljáráson kívül még milyen módszereket alkalmaznak a kozmikus geodéták? - A műholdak Földtől való távolságának meghatározását csak a legkorszerűbb lézeres távmérőkkel lehet elvégezni. Például úgy, hogy 2 másodpercenként lézersugarakat bocsátunk ki a fölöttünk több ezer kilométerre haladó műholdra, és a visszaverődő jelek futási idejéből akár deciméter pontossággal megállapítható a vizsgált égitest mindenkori távolsága egy földi ponttól. A nagy tömegű mérési adatot és természetesen a szükséges matematikai, csillagászati számításokat csak korszerű számítógéppel tudjuk elvégezni. A fölöttünk áthaladó műholdak százai három-négy óránként viszszatérnek, megkerülik a Földet. Pályájuk megváltozhat, nem ott lépnek be, vagy távoznak hazánk égboltján, ahol az előző fordulatot megtéve elhaladtak. Ezért is kellenek a modern számítógépek. Egy ilyen állandóan változó, több százezer adatot tartalmazó adatbankot csak a számítógépek tudnak naprakészen kezelni. A lézeres távolságméréshez nem kell, hogy aktív legyen a műhold. Nem szükséges, hogy valamilyen hullámhosszon pl. rádiójeleket sugározzon. Elég, ha egy tenyérnyi „prizma" van a mesterséges égitesten, már megmérhető. Nos ezeknek a műholdaknak a segítségével kontinensnyi földrészek közötti távolságokat is pontosan, gyorsan meg lehet mérni, a rajtuk levő különböző létesítményekkel. Ehhez a munkához viszont szoros nemzetközi együttműködés szükséges. Ilyen kapcsolat már nemcsak a szocialista országok, hanem a világ többi országa között is egyre szélesedik. Már nemzetközi szervezetük is van a kozmikus geodéziával foglalkozó tudósoknak, szakembereknek. A békés együttműködés keretében egyre több olyan információt cserélnek ki egymás között, ami az emberiség javát szolgálja. A földrengés-előrejelzéstől a föld mélyének kutatásáig, a mezőgazdaság fejlesztésétől a meteorológiai előrejelzésekig. Hazánk fölé egyre újabb és újabb műholdak érkeznek. Ugyanakkor sok száz mesterséges égitest befejezi pályafutását. Bár a legmagasabban közlekedők bőségesen túlélnek bennünket. Az alakulat kozmikus geodétái a helyükön vannak és várják az új jövevényeket. Fotó: MÁRKUS ANDRÁS MINIPROGRAM E havi programunkat a Bevezetés a BASIC nyelvbe I. c. NOVOTRADE-kiadványból adaptáltuk egy kis változtatással. A program C + 4 (C-16) gépen futtatható, és a háromszög oldalainak megadásával egy valós háromszög területét számítja ki. 10. PRINT „KÉREM A HÁROMSZÖG OLDALAIT" 20 INPUT „A";A 30 INPUT „B"; B 40 INPUT „C"; C 50S * (A+B + C)/2 G0TS*(S-A)*(SB)*(S-C) 70 IF T0 THEN 100 80 PRINT „A TERÜLET"; SQR (T) qn CTOP 100 PRINT „NEM HÁROMSZÖG" 110 END A program iskolai számítógépeken is futtatható. Számítógépes TOTÓ-kombinációk E havi számunkban olyan csoportos totókombinációkat mutatunk be, amelyekben kétesélyesre tippelhetjük a mérkőzéseinket. Természetesen most is a blokkszisztémát alkalmazzuk, hogy viszonylag kevés oszlopszámmal játszhassunk meg akár 10-12 mérkőzést is. Az első kombinációban 10 kétesélyes mérkőzésre adunk példát. A kombinációt úgy alkalmazhatjuk, hogy az első oszlopba az általunk várt eredményt - az úgynevezett vezetést - írjuk, a második sorba pedig a második esélyes tippeket. A következő kombinációban olyan példát mutatunk be, amelyben a tippcsoportok nem egyformák, hanem két-három, illetve négy mérkőzésből állnak. Természetesen mind a tippeket, mind azoknak 2-3-4-es csoportba való beosztását mindenki saját maga választhatja meg. Az egymást követő mérkőzések nehézsége dönti el, hogy hányas csoportokba szervezzük azokat. Ha több nehéz mérkőzés következik egymás után sorozatban, akkor ajánlatos csak két vagy három mérkőzést elhelyezni egy-egy csoportban. Lehetőség van arra is, hogy egy-egy mérkőzést mind a két oszlopban fixnek hagyjunk meg. Következő számunkban arra közlünk megoldást, hogyan alkalmazhatják olvasóink a tippcsoportos kombinációt, háromesélyes mérkőzések esetén is, kollektív szelvények felhasználásával. _ .. _ Az alábbiakban közölt kombináció az első sorból, a vezetésből három csoportot, a 2. tipposzlopból két blokkot épít be a tízoszlopos fotóvariációba. 1. 2. 1 2 2 1 1 X 1 2 X 1 X 2 1 X X 1 1 X 1 X 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 2 2 2 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 2 2 2 2 2 X 1 1 1 X X X 1 1 1 2 1 1 1 2 2 2 1 1 1 X 1 X X 1 X X 1 1 X X 2 X X 2 X X 2 2 X 1 1 X 1 1 X 1 X 1 X X X 1 X X 1 X 1 X 1 1 1 1 X 1 1 X 1 X X 1 1 1 X 1 1 X 1 X X 1. 2.1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 2 xX X X X 2 2 2 2 2 2 2 1 1 1 1 1 2 2 2 2 2 2 1 2 2 1 1 1 2 2 2 1 1 1 2 1 1 2 2 2 1 1 1 2 2 2 1 2 2 1 1 1 2 2 2 1 1 1 X 1 X 1 X X 1 X X 1 1 X X 1X 1 X X 1 X X 1 1 X x 2X X 2 X X 2 X 2 X 2 1 X 1 1 X 1 1 X 1 X 1 X 1 X 1 1 X 1 1 X 1 X 1 X x 1X X 1 X X 1 X 1 X 1 1 2 1 1 1 2 1 1 2 1 2 2 x 1X X X 1 X X 1 X 1 2 15