Igaz Szó, 1963. július-december (11. évfolyam, 7-12. szám)

1963-09-01 / 9. szám

364 DUMITRU RADU POPESCU: GICA BRANDEMBURG- nak tetszett a zöld szín, szép csillogó és puha volt, mint a fű. Vala­hol a közelben érezni lehetett a reggel közelségét. A körhinta mozdulatlanná meredten állt. Az üléseket egymás­hoz láncolták. A közepén levő deszkaemelvényen néhány falemezre egy dobot, néhány trombitát, egy kürtöt meg egy patefont pingál­­te­k. Gică megfogott egy ülést, s himbálni kezdte. Felkapaszkodott az emelvényre. Nekitámaszkodott az egyik ülésnek, s az reccsent egyet. A lány intett neki, hogy vigyázzon. Még mindig lenn állt a földön. Gică az emelvényen nagyon magasnak tűnt. Válla eltakarta a hol­dat. S amikor lehajolt, hogy eloldjon egy ülést az előtte és a mögötte levőtől, Filimona megpillantotta a holdat fenn az égen. Mintha egy szelet sárgadinnye lett volna. Elmosolyodott. S amikor Gică intett neki, hogy jöjjön fel, benyomta a kalapot a fejébe, összeszedte a bátorságát, s a fiú mellett termett. Felállt a Gicával szemközti ülésre, s két kézzel belekapaszkodott a láncba. Gică himbálni kezdte­­magát az ülésével. S fél kézzel himbálni kezdte Filimonát is. S így himbálóztak mind erősebben, mintha csak ők lennének az egész piacon s az egész városban, össze-összevillant a tekintetük, s mind nagyobb lendületet vettek, a lábujj hegyükkel ütődve neki az emel­vénynek, nehogy zajt csapjanak. Mind magasabbra lendültek egy­szer balra, máskor jobbra, s a körhinta valamennyi ülése lassan himbálózni kezdett. S ahogy így hintáztak, egyszer csak azt érez­ték, hogy az ülések elindulnak velük, s azon vették észre magukat, hogy a levegőben keringenek egyik a másik nyomában, hol közel kerülve egymáshoz, hol eltávolodva, aszerint, hogy mekkora lendü­letet adtak egymásnak a kezükkel, s érezték, amint mellbe vágja őket a hajnali friss, hideg levegő. Kigyúltak a körhinta színes lám­pái, s a magasból megpillantottak egy integető fehér tornainges ala­kot. Ott aludt a falemezek mögött, s most nekik integetett és egyre jobban gyorsította a motor fordulatszámát. Mintha repültek volna. A hideg levegő elkábította őket. A csillagok is keringeni kezdtek az égen, összekeveredtek, alázuhantak, s megint a magasba emelkedtek. A villanyégők mintha egybefolytak volna, egyetlen fénylő körré. Gică a szájában érezte a piros belű görögdinnye ízét, a kút melletti ízt. A bódék szédülten keringtek a körhinta körül. Gică látta, hogy tovarepült a kalapja a levegőben. A blokkházak ablakai is valóság­gal ragyogtak, miközben velük keringtek azok is. A tornainges em­ber trombitálni kezdett. Eltávolodott, eltörpült, valósággal hanyatt­esett, majd újra talpra állt. A trombita vakítóan ragyogott. Fölkelt a nap. A föld együtt forgott velük, az egész piaccal, az egész vá­rossal. Már mindenki talpon volt. Az ülések körbe repültek, a tornatrikós ember trombitált, s csupa fényben úszott minden körös­körül. Mintha az egész földkerekség virágba borult volna. DUMITRU RADU POPESCU NAGY BÁLINT fordítása

Next