Igaz Szó, 1973. július-december (21. évfolyam, 7-12. szám)
1973-09-01 / 9. szám
ségükben mutassa be az alkotókat, a rájuk jellemző legsajátosabb vonásokkal. Máskor nemcsak ellentmondásosan, hanem meghökkentően kalauzol bennünket a szerkesztő. Íme, pl. Ion Gheorghe jellemzése: „Versei csiszolatlanok, hangja romantikus; általában az epika vonzza.“ Mintha csak ezt akarná mondani: Igaz ugyan, hogy egy próza-antológiában otthonosabban érezné magát Ion Gheorghe, de mivel verseket is ír, miért ne vehetnénk be ide is, még ha versei mégoly csiszolatlanok is. Persze azt is mondhatjuk, hogy mindezekért a sajnálatos hibákért kárpótolhat maguknak a verseknek a szépsége. Az előbbiekből következően azonban itt megint csak érezhető az alapos körültekintés hiánya. Nincs egy egységes szempont, a versek véletlenszerűen kerültek egymás mellé, és így nem tudnak biztosítani egy árnyalt, minden szempontból kielégítő kitekintést a mai román költészet alakulására. Két feloldatlan véglet között bukdácsol verstől versig, költőtől költőig az olvasó, a tiszta szépség, a hermetikus, elvont költészet és a művészet rovására több-kevesebb engedményt tevő közéleti költészet között. A kötetben e kettő között nem teremtődik semmilyen összekötő szál, előző ismereteink nélkül azt kellene hinnünk, hogy átmenet nincs is. A kitűnő fordítók sora József Attilától és Illyés Gyulától napjaink legjobb hazai gárdájáig terjed, összeállította és a jegyzeteket írta Constantin Cubleșan. (Tanulók Könyvtára, Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1972) ADONYI NAGY MÁRIA THURY ZOLTÁN: A MÁSODIK ASSZONY Kissé talán megkésve köszöntjük Thury Zoltán legutóbbi novellás könyvét, hiszen még az elmúlt évben jelent meg. De jobb későn, mint soha Mert a kisember-tragédiák írója a századforduló egyik legjobb novellistája, a modern magyar irodalom egyik jelentős úttörője volt. Petelei István, Bródy Sándor, Justh Zsigmond, Iványi Ödön, Gozsdu Elek, Krúdy Gyula, Ambrus Zoltán nemzedéktársa. A Nyugat-nemzedék fellépését előkészítők egyike. Korán halt meg, de jelentős művet hagyott az utókorra. Thury Zoltánnal szemben elég sok jóvátennivalója volt (és talán még ma is van) az irodalomtörténetnek. Az utána jövő nemzedékből, a Nyugat nagyjai közül Ady Endre köszöntötte a legtisztább hangon, a legtöbb szeretettel. „Szinte érthetetlen előttünk ez az ember — írta egyik cikkében. 481