Igaz Szó, 1984. július-december (32. évfolyam, 7-12. szám)
1984-10-01 / 10. szám
látja, hogy — francia mintára — hidat építsen a szellemi és a született arisztokrácia között. Azon fáradozik, hogy Pest széthulló elit társadalmát egy szintre hozza. Meglátja, hogy a magyar arisztokrácia éppen úgy megérett a pusztulásra, mint a francia uralkodó osztály. A darwinizmus romantikusan értelmezett elméletei alapján a fáradt, pusztulófélben levő fajt szeretné megmenteni, felfrissíteni a romlatlan, testileg-lelkileg ép, erős parasztság segítségével. Ezt az elgondolást sugallja a Kiválás Genezise összefoglaló cím, amely műveinek nagyszabásúra tervezett sorozatát foglalta volna egybe. (A sorozatból négy kötet jelent meg: A puszták könyve, 1891; A pénz legendája, 1893; Gányó Julcsa, 1895 és a Fuimus, 1895), így tehát nem szociális tudatosság alapján fordult a parasztság felé. A paraszti élet egészébe, mélységeibe nem is tudott behatolni. A parasztság valódi helyzetét nem látta meg. Faluszemlélete mesterkélt, illuzórikus. Regényeinek szereplői többnyire a valóságtól elvonatkoztatott, idealizált alakokká váltak. Ám látásmódja úgy is kiemelkedett osztálya szűk köréből. Kortársainál hívebb képet festett a városi polgárságról is, amely a maga módján zárkózott, konvencionális, formaságokra épített, szűk körű életet élt. Ezt az úrhatnám társadalmi réteget nemegyszer metsző gúnnyal jeleníti meg. Kortársai a modernizmus megtestesítőjeként könyvelték el. Valóban, korlátai, dekadenciája ellenére is pozitívumot jelentő alakja volt a századvégi magyar irodalomnak. Legjelentősebb regénye a Foimus, amely világnézeti, művészi útját, fejlődését és korlátait mintegy szintézisben mutatja be. Egy haldokló osztály vergődését írja le, de ugyanakkor egy nyugtalan, vibráló élet önvallomása, számvetése és kérlelhetetlen kritikája is kicsendül belőle. A lesújtó bírálat, az elkerülhetetlen vég hangoztatása mellett — ha bátortalanul is — megvan benne az optimista előrelátás távlata. Érdeme, hogy más kortársaival (pl. Gozsduval) szemben meg tudta őrizni a magyarság jövőjébe vetett bizakodó hitet. Művészileg éppen ez emeli ki a regényt a századvég prózaalkotásai közül. Kétségtelen: a Faimus kritikai realista mű. Azonban az író művészi realizmusa nem lehetett tiszta, mivel világnézeti alapja mindvégig romantikus maradt: a letűnőfélben levő arisztokráciát szerette volna megmenteni a parasztság megújító erejével. Szerencsére a romantikus gondolkodót mégis háttérbe szorítja a realista művész. És talán ebben rejlik legnagyobb művészi, irodalomtörténeti értéke, hogy kritikai realizmusa meghaladta világnézeti korlátait! Kilencven évvel ezelőtt, 1894. október 9-én halt meg Justh Zsigmond. SALLÓ LÁSZLÓ Emberségtől költészetig Poéta-lelkek vágya az önmegvalósításra — a címben jelzett két fogalom között ívelő pálya gyors befutása. Az út: a versírás. Amelynek során emberi és költői lényegnek kell találkoznia. A mérték: a mű, a vers. Bár írása irodalmi kifejezésformákat mozgósító mesterség, ugyanakkor a mester munkájában az emberséget mint tartalmat kifejező hivatás. Különösen tanulságos lehet, ha e hivatás visszfényét egyszerre több költői műhely darabjain becsülhetjük. Erre ad lehetőséget a Kriterion Könyvkiadó egyik legújabb kiadványa*, amely három költő sokban hasonló világát mutatja be az olvasónak. * Segíts meg, emberségben! Gábor Ferenc, Máté Imre, Számadó Ernő versei. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1994. 374