Igazságügyi Közlöny, 1944 (53. évfolyam)
1944-01-31 / 1. szám
1.87. 1896. V. K. M. sz. rendelet 11. §-ának második bekezdésében foglalt rendelkezések helyett a jelen alábbi rendelkezéseit kell alkalmazni. (2) A jegyzőkönyv felvétele előtt a kir. járásbíró, a polgármester, illetőleg a főszolgabíró köteles meggyőződni arról is, ahogy a felek mint egymástól távollevők a 2.460/1942. M. E. számú rendelet 15. §-ának (3) bekezdése értelmében kötöttek házasságot, illetőleg hogy az életben maradt fél az idézett rendelet 15. §-ának (4) bekezdése értelmében jegyzőkönyvbe vett elfogadó nyilatkozatot tett; b) hogy a B. 2. §-ának (1) bekezdése alapján tett nyilatkozat esetében a másik fél meghalt; c) hogy az utólagos megegyezés megkötésére, illetőleg a nyilatkozat megtételére a R. 1., 2., illetőleg 4. §-ában (a jelen rendelet I. fejezetében) megszabott határidő nem telt el. (3) Az előbbi bekezdés a) pontjában említett körülményt a 34 000/1942. I. M. számú rendelet (Budapesti Közlöny 1942. évf. 118. szám) 17. §-ának megfelelő házassági anyakönyvi kivonattal, illetőleg az ugyanes értelmében kiállított tanusítványnyal, az előbbi bekezdés b) pontjában említett körülményt pedig halotti anyakönyvi kivonattal kell igazolni. (4) A (2) bekezdés c) pontjában említett körülmény igazolására a jelen rendelet 5. §-ában foglalt rendelkezések irányadók a B. 2. §-ának (3) bekezdése alá eső nyilatkozat esetében a halál napjának igazolására a (8) bekezdés értelmében bemutatandó halotti anyakönyvi kivonat szolgál. (5) Ha a feleknek a megegyezés (nyilatkozat) napján hetedik életévüket még be nem töltött gyermekeik vannak, be kell mutatni ezeknek születési anyakönyvi kivonatát is. (6) A (3) és az (5) bekezdés értelmében bemutatott okiratokat, továbbá az 5. § (1) bekezdésében említett külön bizonyítványt, úgyszintén az 5. § (2) bekezdése értelmében kiállított bizonyítványt a jegyzőkönyvhöz kell csatolni. (7) Amennyiben a (2) bekezdés a)—c) pontjaiban említett körülményeket kellően nem igazolják, ezek tekintetében is az 1.674/1895. V. K. M. számú rendelet 3. §-ának második bekezdését, illetőleg az 56/1896. V. K. M. számú rendelet 12. §-ának utolsó bekezdését kell megfelelően alkalmazni 9. §. (1) Az 1.674/1895. V. K. M. számú rendelet 4. §-ának első bekezdését, illetőleg az 56/1896. V. K. M. számú rendelet 13. §-ának első bekezdését az alábbi eltérésekkel kell megfelelően alkalmazni. (2) A B. 1. §-a alá eső utólagos megegyezés esetében a jegyzőkönyv hiteles másolatát annak az anyakönyvvezetőnek kell hivatalból megküldeni, akinek közreműködésével a felek házassága a 2.400/1942. M. E. számú rendelet 15. §-ának (8) bekezdése értelmében megköttetett, továbbá minden gyermekre nézve egy-egy hiteles másolatot azoknak az anyakönyvvezetőknek, akik nyilván tartják a felek hetedik életévüket még be nem töltött gyermekeinek születését. (3) A B. 2. §-a alá eső nyilatkozat esetében a jegyzőkönyv másolatának hivatalból való megküldését mellőzni kell; ebben az esetben a jegyzőkönyv hiteles másolatát három példányban kell kiadni a nyilatkozatot tevőnek, illetőleg különös meghatalmazottjának és ha a feleknek hetedik életévüket még be nem töltött gyermekeik vannak, még ezenfelül annyi további példányban, hogy mindazoknak az anyakönyvvezetőknek a részére, akik e gyermekek születését nyilvántartják, minden gyermekre nézve egy-egy példány jusson. (4) A jegyzőkönyv másollatának egy példányát, mind a R. 1. §-a alá eső utólagos megegyezés, mind a R. 2. §-a alá eső nyilatkozat esetében hivatalból fel kell terjeszteni a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. 10. §. (5) A R. 2. §-ának (8) és (4) bekezdésében meghatározott gyámhatósági eljárásnak az életben maradt fél által a nyilatkozata keltétől számított egy hónap alatt előterjesztett kérelemre van helye. A kérelmet az életben maradt fél lakóhelye szerint illetékes árvaszéknél kell szóval vagy írásban előterjeszteni. (2) A kérelem tárgyalása előtt be kell mutatni az életben maradt fél által tett nyilatkozatot tartalmazó jegyzőkönyv hiteles másolatát két példányban, ha pedig a feleknek hetedik életévüket még be nem töltött gyermekeik vannak, még ezenfelül annyi további példányban, ahány ilyen gyermekük van. Be kell mutatni továbbá azt a közokiratot vagy teljes bizonyító erejű magánokiratot (1911 : I. tc. 317. §), amelyben a meghalt fél a gyermekek vallására vonatkozó megegyezés kötésére irányuló szándékát kinyilvánította. (3) A gyámhatóság a kérelemnek csak akkor adhat helyet, ha beható mérlegelésének eredménye szerint a meghalt félnek a bemutatott okiratban foglalt nyilatkozatából kellő határozottsággal kitűnik, hogy a meghalt félnek az életben maradt fél szándékával egybehangzó komoly szándéka volt a gyermekek vallására vonatkozó megegyezés kötése. A gyámhatóság annak megállapítása céljából, hogy a meghalt fél az okirat kiállítása után nem változtatta-e meg szándékát s különösen nem állított-e ki utóbb a bemutatott okirattal ellentétes tartalmú vagy az abban foglaltakat visszavonó okiratot, az életben maradt felet az 1911 : 1. tc. 375. §-ának megfelelő alkalmazásával eskü alatt kihallgathatja. (4) A jelen alapján folytatott eljárásban a hatósági fokozatokra az 1877 : XX. törvénycikk, a jogorvoslatokra pedig az 1929 : XXX. törvénycikk rendelkezései irányadók. (6) Ha a gyámhatóság a kérelemnek helyet ad, az árvaszék a jogerős véghatározat egy példányát az életben maradt fél által tett, a B. 2. §-a alá eső nyilatkozatot tartalmazó jegyzőkönyv másolatával együtt hivatalból megküldi annak az anyakönyvvezetőnek, aki a felek házasságkötésénél a 2.400/1942. M. E. számú rendelet 15. §-ának .