Igen, 1992 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1992-11-20 / 23. szám
1. Negyedszázad után leszögezhetjük: nem volt hiábavaló áldozat! Nyugaton még a kommunisták nagy részét is meggyőzte arról, hogy az ú.n. „szovjet szocializmus" a valóságban Kelet-Európában mint ideológia megbukott és nyers imperializmussá süllyedt. Keleten, Vladimir Lukovskitól Maximovig az orosz polgárjogi mozgalmak születését a Magyar Forradalom hatásának tulajdonítják. Andrej Amalrik orosz történész kijelentette: „A magyarok harca nem volt hiábavaló. A sztálini monolitikus államot olyan csapás érte, melyből azóta se tud kigyógyulni. A szovjet tömb ingadozása és bomlása 1956-tal kezdődött és a bomlás kérlelhetetlenül tart tovább, egészen a szovjet tömb végleges összeomlásáig." 2. A mai világban jósolni nehéz, amikor naponta újabb és újabb tragikus események döbbentik meg a világot. Egy azonban biztos: amíg a Szovjet Nyugaton és Keleten csak terrorcselekményekkel próbálja a számára kedvezőtlen politikai változásokat megakadályozni, addig az elnyomásban élő népek tanulva 56 tragikus példáján a nyílt harctér helyett passzív ellenállással bénítják a szovjet vezetést, mely ezáltal kifelé cselekvőképtelen. A szabadságot nem lehet adagolni, az magában a Szovjetunióban is egyre erősödő mozgalommá vált. Ez ad reményt s az új fiatal orosz értelmiség, hogy a békés kibontakozás már nem reménytelen vágyálom csupán. 3. Feltétlenül. A mai lengyel események nem történhettek volna meg a Magyar Október nélkül. A Lengyel Szabad Szakszervezet, a „Szolidaritás", az 1956-os magyar munkástanácsok példáján indult el és mint 25 évvel ezelőtt a magyar változatra nemcsak gazdasági, de politikai céljai is vannak. Röviden így fogalmazták meg: „Lengyelország legyen LENGYELORSZÁG!" A szabad választások meghirdetésével programjuk méginkább rokon 1956-tal, azzal a javukra szóló különbséggel, hogy a külpolitikai világhelyzet gyökeresen más, mint 25 év előtt. Ezért közös reményünk is nagyobb. Tollas Tibor 1. Habár eredeti célját — egy demokratikus államberendezkedés megteremtését és az ország függetlenségének kivívását — nem érte el, hiábavalónak nem mondható. Az ország felett gyámkodó és azt megszállva tartó idegen hatalmat arra kényszerítette, hogy Magyarországot a korábbitól eltérő módon kezelje és értékeit jobban figyelmébe vegye. A belső hatalmat gyakorló pártot és kormányt meg arra kényszerítette, hogy politikáját alapjaitól kezdve átgondolja. Az eredmény — a megtorlás kezdeti évei után — egy emberségesebb és elviselhetőbb kommunizmus, amely jelenleg egyedülálló Moszkva uralmi körében, eltekintve a Lengyelországban az elmúlt esztendőben bekövetkezett és még korántsem befejezettnek tekinthető változásoktól. A mai viszonylag szabadabb magyarországi belpolitikai légkör és a nép által kivívott engedmények elképzelhetetlenek lennének 1956 forradalma és szabadságharca nélkül. 2. Ha politikai kibontakozáson a fennálló társdalmi rend és uralmi viszonyok alapvető megváltozását értjük, akkor a jelenlegi nemzetközi erőviszonyok alapján nem látok rá lehetőséget. Ha viszont politikai kibontakozáson csak a fennálló rendszereken belüli, az ésszerűség és emberiesség irányában ható változásokat értjük, akkor az megmered a realitások, tehát a lehetőségek határain belül. Az alulról jövő és a hatalom birtokosaira nehezedő nyomásnak hatása jóval erősebb lehet, mint volt bármikor a múltban. A Helsinkiben kötött megállapodás a népi akaratmegnyilvánulás érvényesülési lehetőségét előmozdította. 3. A párhuzam abban észlelhető, hogy mind a két nép világosan kifejezésre juttatta, elégedetlen a fennálló viszonyokkal és reméli, hogy egységes, határozott, erőteljes fellépéssel meghátrálásra kényszerítheti azokat, akik hatalmat gyakorolják és az ország sorsáért felelősek. A társadalom fellépésének formái és üteme azonban elérhetőek voltak. Borbándi Gyula